Testi és lelki bajok, melyek összefüggnek

Sokat hallani arról, hogy a testi és lelki bajok között oda-vissza kapcsolat van. Ez nem humbug, hanem tudományos tény - kutatások igazolják, hogy a jelenség valóban létezik.

Szívbetegség és pánikbetegség

Egy pánikroham közben megemelkedik a szervezetben az adrenalin és a kortizol szintje, illetve az immunrendszer aktivitása. Ez meglehetősen igénybe veszi a szívet. Éppen ezért azok, akiknél gyakoriak a pánikrohamok, hajlamosabbak a szívbetegségre - egy kutatás szerint 47 százalékkal nagyobb esélyük van rá, mint azoknak, akik nem pánikbetegek. Ugyanez a helyzet a depresszióval: a depressziósoknál 30 százalékkal nagyobb a szívbetegség kialakulásának esélye.

Ezek a fizikai és lelki eredetű betegségek összefügghetnek
A lelki eredetű problémák és a fizikai bajok gyakran összefüggnek

Pszoriázis és depresszió

Kutatások igazolják, hogy a komolyabb depresszióval küzdő nők kétszer olyan gyakran lesznek pszoriázisosak . A dolog hátterében a szakemberek szerint az áll, hogy mindkét állapot összefügg a szervezet magas citokininszintjével - ezeket a fehérjéket az immunrendszer bocsátja ki.

Migrén és szorongás

A migréntől szenvedőknek kutatások szerint két és félszer akkora esélyük van rá, hogy kóros szorongással és depresszióval is küzdeniük kelljen. A kapcsolat a szimpatikus idegrendszer túlműködésében keresendő. Szakértők szerint az érintetteknek érdemes elsajátítani a hasi légzés technikáját, mert mind a két állapot tüneteit enyhíthetik vele. A bipoláris zavarban szenvedőknél is gyakori a migrén: körülbelül a betegek egyharmadát érinti.

Irritábilis bél szindróma és depresszió/szorongás

Akik a fenti, lelki eredetű betegségekben szenvednek, háromszor olyan gyakran szenvedhetnek IBS-ben is, különösen a nők esetében. A hangulatzavarok ráadásul súlyosbíthatják az irritábilis bél szindróma tüneteit. Az allergia is összefügghet a depresszióval: a krónikusan allergiások 72 százalékkal nagyobb eséllyel szenvedhetnek hangulatzavarokban.

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!