Gyógyszerrel is alakítható a személyiség?

A legtöbb egészségügyi szakember azon az állásponton van, hogy a pszichiátriai kezelések során a betegeknek csupán a viselkedésén, illetve az élethez való hozzáállásán lehet változtatni, a személyiségén nem. Vagy mégis?

A legfrissebb kutatások azt állítják, hogy már akár egy négy-héthónapos kezeléssorozat hatására is gyors és látványos változás állhat be a páciensek személyiségében.

Az Illinois Egyetem (Urbana-Champaign) szakembere, Brent Roberts pszichológia professzor tanulmánya igen provokatív, hiszen azt állítja, bármennyire az ellenkezőjét gondolják a szakemberek, a pszichiátriai kezelések és gyógyszerek hatására igenis megváltozik a betegek személyisége, ami mind társas kapcsolataikra, mind iskolai, vagy munkahelyi teljesítményükre is kihat.

A Pszichológiatudományok Társaságának washingtoni találkozóján előadott vizsgálat során Roberts és munkatársai 144 korábbi tanulmányt néztek át, melyben összesen több mint 15 ezer olyan személyre nyílt rálátásuk, akik valamilyenfajta személyiségfejlesztő kezelésen vettek részt. Ezek közül egyiknek sem volt célja a személyiség megváltoztatása, ennek ellenére a kontrollcsoporttal összehasonlítva valamennyiük személyiségében jelentős változások álltak be. A legnagyobb változásokat a pszichiátriai rendellenességgel - például depresszióval vagy szorongással - kezelt betegeknél tapasztalták a szakemberek, de még egészséges személyeknél is előfordult jelentős változás, főleg, ha gyógyszereket szedtek.

Thomas F. Oltmanns, a Washington Egyetem pszichológusa hozzátette, hogy a személyiségnek egyes egészségtelen szokások is a részét képezik, például a dohányzás , az ivás vagy a túlzott evés, így amikor valaki egy terápia következtében elhagyja ezeket a káros szokásokat, és helyette mozogni kezd, szintén változás áll be a személyiségében.

Ahhoz, hogy pontosan kiderüljön, ezek a személyiségbeli változások valójában minek az eredményeként következnek be és milyen mértékben javítják egy egyén életét, még további vizsgálatok szükségesek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.