Noha a legtöbbször a szomorúság szinonimájaként használjuk a szót, valójában a depresszió sokkal több annál. A klinikai depresszió, avagy a major depresszív zavar egy betegség, amely éppúgy szakszerű kezelést igényel, mint bármilyen szervi probléma. „A depresszió egy csendes, alattomos szörnyeteg, amely számos formát ölthet, és mindenkit egyedi módon érint, gyakran pusztító következményekkel. Dacára annak, hogy mennyire elterjedt, továbbra is veszélyes hibákat vétünk, amikor segíteni próbálunk azoknak, akik e mentális krízistől szenvednek. Jó szándékú szavaink és tetteink olykor több kárt okoznak, mint hasznot” – hívja fel a figyelmet a Psychology Today oldalán megjelent cikkében Jeffrey Bernstein pszichológus. A szakember három olyan gyakori gondolatot gyűjtött össze, amelyek könnyen kontraproduktívvá válhatnak.
„Légy egy picit pozitívabb, és mindjárt jobban leszel!”
Gyakran hallható tanács a mindennapokban, hogy fókuszáljunk a jó dolgokra, és akkor a dolgok valóban jobbra is fognak fordulni. Ha viszont valakire éppen a depresszió mázsás súlya nehezedik, aligha tud ebben kapaszkodót találni. Bernstein példaként említi egyik korábbi kliensét, Emilyt. A 30-as évei elején járó nőt hónapokon át egyre súlyosbodó depresszió gyötörte. Idővel az is nehezére esett, hogy az ágyból kikeljen, nemhogy bármi pozitívra összpontosítson. Amikor egy közeli barátja egy mosoly kíséretében azt javasolta neki, hogy változtasson a gondolkodásmódján, mert minden jobb lesz, ha pozitív tud maradni, Emily szíve összeszorult. A jótanács semmibe vette fájdalma mélységét, és csupán még több bűntudatot és szégyent ébresztett benne.
„Könnyű elfelejteni, hogy a depresszió nem csupán gondolkodásmód – egy letaglózó állapot, amely elrabolja az ember azon képességét, hogy örömöt leljen a mindennapokban. Ha azt mondjuk neki, hogy csak gondolkodjon pozitívan, abból azt érezheti, hogy nem tekintjük valósnak a sötétséget, amelyből igyekszik kijutni” – hangsúlyozza a pszichológus.
„Miért nem veszel be egy pirulát és lépsz túl ezen az egészen?”
Tény, hogy a gyógyszeres kezelés gyakran a depresszió terápiájának szerves részét képezi. Mégsem szabad úgy hozzáállni a kérdéshez, hogy a gyógyszer majd egy csapásra megold mindent. Kevinnek például 45 éves korában írtak fel antidepresszánst, miután hónapokig küzdött depresszív panaszokkal. Amikor azonban szóvá tette, hogy a gyógyszer hatására sem érez javulást, a környezetében élők csak annyit válaszoltak rá, hogy folytassa a kezelést, és lépjen túl a problémán.
Mint arra Bernstein rámutat, ez a tanács ismételten csak figyelmen kívül hagyja a betegség összetettségét, beleértve, hogy milyen sokféle tényező játszhat szerepet benne. Az antidepresszánsok valóban segíthetnek, de nem oldanak meg mindent, így egészen biztosan nincsenek hatással a beteg által megélt mélyebb érzelmi és pszichológiai fájdalomra. Maradva Kevin eseténél: a kétgyermekes apa nemcsak a központi idegrendszer kémiai vegyületeinek egyensúlyzavarával küzdött, de többévnyi feldolgozatlan trauma, egy megromlott házasság, valamint a feleslegesség mélyről gyökerező érzése is kínozta. Amikor tehát a hozzátartozói annyival intézték el a panaszait, hogy vegyen be rájuk gyógyszert, csak még elszigeteltebbnek és meg nem értettnek érezte magát. „A gyógyszer nem csodaszer – csupán egy több pilléren nyugvó kezelési terv része, amely éppúgy magában foglal pszichoterápiát, öngondoskodást és másoktól jövő érzelmi támogatást is” – magyarázza a szakértő.
„Csak szedd már össze magad végre!”
Talán mind közül ez az egyik legveszélyesebb üzenet, amelyet egy depresszióval küzdő ember felé kifejezhetünk. Magában hordozza ugyanis azt a jelentést, hogy a depresszió kérdése nem több egy egyszerű döntésnél – azaz a rossz hangulat legyőzhető pusztán azáltal, ha az adott személy kicsit elszántabban próbálkozik vele. Bernstein szerint ez ügyben tanulságos lehet egy újabb kliense, Sarah története. A 28 éves nő évek óta küzdött depresszióval. Egy fájdalmas szakítás és több személyes veszteség után pedig csak még mélyebbre süllyedt a kétségbeesés mocsarában.
Az egyik legsötétebb időszakban egy családtagja fogalmazott úgy, hogy: „Be kell fejezned a drámázást, csak szedd össze magad végre! Másoknak sokkal rosszabb sors jutott, mint neked.” Talán mondani sem kell, de ezek a szavak csupán még mélyebbre lökték a nőt. A fájdalmat, amely kínozta, immár a saját személyes hibájának érezte. Elvégre nem igyekezett eléggé, hogy kikászálódjon a bajból – amint aztán ez a felismerés eluralta a gondolatait, minden korábbinál gyengébbnek érezte magát ahhoz, hogy bármin is változtasson. A pszichológus szerint az említett jótanács olyan mértékű nyomást helyezhet a betegekre, amely végül áthatolhatatlan akadályként tornyosul majd közéjük és mások közé, akiktől egyébként óriási szükségük lenne az érzelmi támogatásra.
„Amikor arról van szó, hogy támogatnánk valakit, aki depresszióval küzd, a szavaink hatalmas súllyal esnek latba. Az ösztönünk, hogy megoldjuk a problémát vagy felvidítsuk a másikat, arra késztethet, hogy elbagatellizáljuk a szenvedését, vagy olyan megoldási lehetőségeket hozzunk fel, amelyek elutasítóan hangozhatnak. Ha őszintén segíteni akarunk, akkor nem szabad azt feltételeznünk, hogy tudjuk, hogy szabadulhat ki valaki a sötétségből. Ehelyett meg kell hallgatnunk, el kell ismernünk az érzéseit, illetve anélkül kell együttéreznünk vele, hogy ítélkeznénk. Néha az a legjobb, ha csak ott vagyunk vele – miközben nem próbáljuk megoldani mindenáron helyette a problémáját” – véli Bernstein.
