Az apákat is veszélyezteti a szülés utáni depresszió

Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint nem csupán a kismamákat, de a kispapákat is utolérheti a szülés utáni depresszió, és a legnagyobb veszélyben azok a férfiak vannak e téren, akik a húszas éveik közepén válnak apává.

A című lapban közzétett vizsgálatból kiderül, hogy a gyermek megszületése utáni első öt évben az apák közötti depresszió mértéke 68 százalékkal nő, ami a kutatók, köztük Craig Garfield professzor, a chicagói Northwestern Egyetem gyerekgyógyásza szerint nagyon aggasztó jelenség.

A szakember szerint már nem elég, ha csupán a frissen szült anyukákat szűrik depresszióra, de ugyanerre szükség van az apák körében is, hiszen a szülők lelki állapota minden esetben kihat a gyerekekre, főleg az első néhány év során, amikor a gyerekekben a kötődés még kialakulóban van.

Korábbi vizsgálatok már arra is felhívták a figyelmet, hogy a depressziós apák gyakrabban alkalmaznak testi fenyítést a gyermekeikkel szemben, illetve kevesebbet vannak együtt velük, ritkábban olvasnak nekik mesét és nagyobb valószínűséggel hanyagolják el őket. Ennek következtében pedig ezeknek a gyerekeknek gyakran magatartásbeli probléma is.

Az apákat is veszélyezteti a szülés utáni depresszió (Fotó: Europress)

A kutatás során több mint 10 ezer fiatal férfit kísértek figyelemmel, akik valamennyien 24 és 32 év közöttiek voltak, 33 százalékuk volt apa és többségük a gyerekeivel együtt élt. A felmérésből az is kiderült, hogy azok az apák, akik nem laktak együtt a gyerekükkel, kisebb arányban váltak depresszióssá a gyermekük születése után, ám azt megelőzően jellemzőbb volt rájuk ez az állapot, míg a családjukkal élő férfiak esetében mindez épp fordítva történt, ők az apává válásuk előtt voltak kevésbé depressziósak és utána jelentkeztek náluk a tünetek. Összességében az apák 4-5 százalékéra jellemző a születés utáni depresszió, míg a nőknél ezt az arányt tíz százalékra becsülik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.