Koraszüléshez vezethet a depresszió

A terhesség alatt a depresszió tüneteit mutató nők esetében nagyobb lehet a koraszülés valószínűsége - derült ki egy új kutatásból.

Az szaklapban közzétett új tanulmány kimutatta, hogy a vizsgált 14 ezer nő közül a klinikai depresszió tüneteit mutató nők 14 százaléka szült a 37. hét előtt, míg a többi nő esetében ez az arány 10 százalék volt. A kutatás ugyanakkor nem bizonyít ok-okozati összefüggést a depresszió és a koraszülés között.

A depresszió az édesanya etnikumának, életkorának és egyéb tényezőinek beleszámítása mellett is összefüggést mutatott a koraszülés kockázatával. Mivel azonban olyan tényezők is szerepet játszhatnak, amelyeket a vizsgálat során nem tudtak figyelembe venni - például a dohányzás és alkoholfogyasztás a terhesség alatt, illetve a terhesség előtti testsúly - az összefüggésre más magyarázat is lehet.

A kutatást vezető dr. Richard K. Silver Still, a Chicagói Egyetem munkatársa szerint azonban az eredmények egybevágnak a korábbi kutatások eredményeivel, amelyek szintén kapcsolatot mutattak a depresszió és a koraszülés között. Ráadásul mivel a depresszió súlyos stresszt jelent az édesanyára, a koraszülést illető összefüggés biológiailag is hihető.

A depresszió elleni kezelések a terhesség kimenetelére gyakorolt hatásának vizsgálata nem könnyű, mert nem etikus megvonni bizonyos depresszióban szenvedő terhes nőktől a kezelést, amíg a többiek részesülnek a kezelésben. Silver úgy véli, feltétlenül tájékoztatni kell a depressziós terhes nőket a koraszülés esetleges figyelmeztető jeleiről.

Ami a depresszió elleni kezelést illeti, sok nő nem akar semmilyen gyógyszert szedni terhessége alatt. A mostani kutatás résztvevői mind egy általános szűrési program során estek át depressziószűrésen. Az Amerikai Szülész-nőgyógyászok Kollégiuma szerint a depressziószűrés jót tesz a terhes nőknek, a kismamáknak és családjaiknak is, ezért nagyon ajánlatos fontolóra venni. Dr. Silver azonban úgy véli, hogy az Egyesült Államokban a terhes nők alig felét szűrik depresszióra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.