Már minden harmadik munkavállaló dolgozna inkább külföldön

Nő a bizonytalanság, és ha nem jön gazdasági fordulat, a jelenlegi 173 ezerről akár 250 ezerre növekedhet a munkanélküliek száma.


Magyarországon  35-ről 53 százalékra növekedett a költözést fontolgató munkavállalók aránya. A válaszadók kétharmada belföldön, egyharmada pedig külföldön vállalna munkát – derül ki a Trenkwalder friss, munkaerőpiaci trendeket elemző felméréséből. Nagyjából minden harmadik munkavállaló akar inkább külföldön dolgozni. 

munkanélküliség, infláció, gazdasági válság, külföldi munkahely
Egyre többen vállalnának külföldön munkát. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Hazánkban jelenleg aránylag alacsony a munkanélküliség, ugyanakkor érezhető, hogy nagy a bizonytalanság a munkaerőpiacon – számolt be róla Nógrádi József, a Trenkwalder igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Kiemelte: a magas energiaköltségek miatt a cégek egyharmada gyakorlatilag létszámstopot rendelt el, próbál túlélni, és ha lehet, megtartani a jelenlegi munkavállalóit. Ez jellemzően olyan cégekre igaz, amelyek energiaigényes gyártást végeznek. Ennek következményeként most nagyságrendileg 20-25 százalékkal kevesebb a meghirdetett állás.

Ha nem történik gazdasági fordulat, és folytatódik a magas energiaárakból, az inflációból, a deviza változásokból és a bizonyos szektorokra jellemző alapanyaghiányból adódó bizonytalanság, akkor várhatóan felfelé fog elmozdulni a munkanélküliségi ráta. Ez azt is jelentheti, hogy a jelenlegi 173 ezer helyett akár 250 ezer munkanélküli is lehet Magyarországon – vetítette előre a szakember. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!