Koronavírus: a 2. hullámban is sokan váltak munkanélkülivé

A koronavírus-járvány második hulláma miatt tavaly novemberben bevezetett szigorítások hatására jelentősen, 16 százalékra nőtt a távmunkában dolgozók aránya Magyarországon. Júliusban és szeptemberben még csak néhány százalék volt ez az arány - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. Emellett azonban most is sokan vesztették el az állásukat.

A GKI 1000 ember bevonásával végzett reprezentatív felmérést, amelynek keretében azt vizsgálta, hogyan változtatták meg a foglalkoztatást a koronavírus-járvány miatt novemberben bevezetett szigorítások. Mint kiderült, jelentősen megnőtt a távmunkában dolgozók száma. Emellett a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya is emelkedett: a júliusi 1 százalékos, illetve a szeptemberi 3 százalékos értéket követően decemberben már elérte a 9 százalékot.

Ez utóbbinak leginkább az lehet a magyarázata, hogy a koronavírus megfékezését célzó korlátozások miatt sok vendéglátóhelyen és kereskedelmi szálláshelyen nincs szükség teljes állású személyzetre. Ezzel párhuzamosan csökkent a teljes állású bejárók aránya - a júliusban mért 89 százalékról, illetve a szeptemberi 94 százalékról decemberben 70 százalékra esett vissza.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
A koronavírus-járvány a foglalkoztatást is megváltoztatta. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Rugalmasan reagáltak a járványra

Koronavírus: változtak az otthoni munkavégzés szabályai - kattintson!

A GKI szerint mindez azt jelenti, hogy a járvány második hullámára a vállalkozások rugalmasan reagáltak. Ahol lehetett, lehetővé tették a távmunkát, illetve az elbocsátások helyett igyekeztek növelni a részmunkaidőben dolgozók számát. Ugyanakkor a koronavírus-válság következtében nehezebb pénzügyi helyzetbe került kisebb vállalkozások nagy valószínűséggel tovább csökkentették a létszámot.

Elbocsátások is voltak bőven

Arra is rámutattak, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2020 októberében a foglalkoztatottak száma elérte a 4 millió 451 ezret. Ugyanakkor a legalább öt főt teljes munkaidőben foglalkoztató vállalkozások, és a valamennyi költségvetési intézmény és foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezet által foglalkoztatottak számában 71,6 ezres, vagyis 2,2 százalékos visszaesést mért a hivatal. A GKI szerint az öt fő alatti vállalatoknál és az egyéb foglalkoztatási formáknál is 2,2 százalékos csökkenést feltételezve ebben a körben is mintegy 50 ezerrel kevesebben dolgoztak az előző évhez képest. Ezzel együtt 120 ezer lehetett a létszámvesztés a vizsgált időszakban.

Koronavírus: durván pusztított a munkaerőpiacon - a részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!