Le lehet fotózni az önzetlenséget

Svájci kutatók beazonosították a szürkeállomány azon területét, amelynek különféle variációi alapján ki lehet következtetni, hogy a vizsgált személy mennyire nagylelkű vagy éppen szűkmarkú.

A vizsgálatok során a svájci tudósok MRI segítségével 30 önkéntes résztvevő agyi tevékenységét kísérték figyelemmel, miközben egy olyan számítógépes játékkal játszottak, melyben pénzt kellett szétosztaniuk saját maguk és ismeretlen emberek között.

Azoknál a résztvevőknél, akik nagylelkű döntést hoztak a játékban, és a többieknek is annyi pénzt adtak, mint saját maguknak, a kutatók megállapították, hogy nagyobb kiterjedésű temporoparietális átmenettel rendelkeztek, mint azok, akik a játékban a többieknek kevesebb pénzt osztottak, mint maguknak.

Az agyi MRI felvételekből az is kiderült, hogy az agy jobb oldalán elhelyezkedő temporoparietális átmenetben jelentős mértékben megnőtt az aktivitás, amikor a résztvevők éppen döntést hoztak, hogy kinek mennyi pénzt osztanak, nyilatkozta Ernst Fehr professzor, a Zürichi Egyetem emberi viselkedéskutatója.

"Nagyon meglepő volt látni, milyen erős az összefüggés az önzetlen viselkedés és az agyszerkezet között" - mondta Dr. Yosuke Morishima, a tanulmány társszerzője. "Azonban fontos megjegyezni, hogy a kísérletben szereplő számítógépes játék nem hasonlítható össze a valós életben előforduló szituációkkal. A való világban hozott döntések ennél sokkal összetettebbek." A svájci kutatás részletei a című tudományos szakfolyóirat legutóbbi számában jelentek meg.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32, +37 °C
Minimum: +14, +22 °C

Sok napsütésre készülhetünk, néhol kialakulhat zápor, zivatar. Élénk északias szél mellett 32, 37 fokos maximumhőmérsékleteket mérhetünk. Hétfőn erős kánikula várható, front nem érkezik. Többeknél felléphetnek alvásproblémák, napközben pedig gyakori lehet a fáradékonyság és a dekoncentráltság. A tűző nap kerülendő, fennáll a napszúrás és a hőguta kockázata. Egyre többeknél emésztési problémák jelentkezhetnek, a puffadás lehet a leggyakoribb. A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)