Kiderült, mitől boldogok a munkavállalók

Boldogabbak azok a dolgozók, akiknek kevesebb munkatársukkal kell a napjuk során együttműködni – derült ki a Microsoft friss kutatásából.

Átfogó kutatást indított a több ezer embert foglalkoztató Microsoft annak kiderítésére, hogy mi is teszi boldoggá a dolgozóikat – írja a ZDNet . A kutatás a munkahelyi és a magánéleti boldogság legfontosabb elemeit is feltérképezte, a válaszok alapján pedig meglepő következtetést vonhattak le az adatok elemzését végző emberek.

munkahely, dolgozó
Nem boldog az a dolgozó, akinek sok emberrel kell kapcsolatot tartania. Fotó: Getty Images

Erre panaszkodott a legtöbb dolgozó

A kutatás során egy kérdőív segítségével kaptak képet a dolgozók általános hangulatáról. Ezeket az adatokat aztán összevetették a naptári és e-mail metaadatokkal, hogy kiderítsék, a munkavűllalók mennyi időt fordítanak napközben a levelek megírására, az értekezletekre és más, a munkához köthető feladatokra. Az eredmények szerint azok az alkalmazottak, akik nem érezték magukat boldognak, elsősorban az egyhangú, monoton munkavégzésre, a túl bürokratikus ügyintézésre, illetve az együttműködés hiányára panaszkodtak.

Talán nem meglepő, hogy a legboldogabb emberek hetente átlagosan öt órával kevesebb időt fordítanak a munkájukra. Szintén boldogabbak voltak azok az emberek, akiknek átlagosan öttel kevesebb munkatárssal kell együttműködniük napközben, és a belső levelezési hálózatukban 17-tel kevesebb ember szerepelt. Ez az eredmény némileg ellentmondásban van azok nyilatkozatával, akik éppen a csapatmunka hiányát nehezményezték.

Úgy tűnik tehát, hogy sem a túlzott együttműködés, sem pedig annak hiánya nem tesz jót a techcégnél dolgozók lelki világának és mentális egészségének.
A lelki egészségünk megőrzése is nagyon fontos ahhoz, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet élhessünk. Ehhez három dologra kell kiemelten odafigyelnünk .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!