Így vigyázzunk járvány alatt az idősekre

A járvány miatt éppen az az idős korosztály szigetelődik el leginkább a társadalom többi részétől, amelynél a magány eddig is komoly gondot okozott. Hogyan vigyázhatunk a távolból is a testi és lelki egészségükre?

A járvány tavaszi kitörését követően idős emberek tízezrei tapasztalták azt, hogy a szokásos rokonlátogatások megritkulnak, sőt akár teljesen meg is szűnnek, és a családjukkal csupán telefonon tudják tartani a kapcsolatot. Ez persze az ő érdekükben történt, hiszen a koronavírus okozta megbetegedés az ő szervezetüket viseli meg leginkább - ezért a magyarországi járványügyi kommunikáció alapja is az volt, hogy az időseket és a krónikus betegséggel küzdőket kell leginkább óvni. Viszont az idős emberekre egy másik, nagyon komoly veszély is leselkedik: a magány.

600 ezer nyugdíjas él egyedül

Gyakori tévhitek a magányról - kattintson ide a részletekért.

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársainak áprilisi kutatása szerint a 65 év feletti magyar lakosság harmada, nagyjából 600 ezer ember él egyedül. Az érintettek 60 százaléka szinte semmilyen szociális életet nem él, a társaságot a boltban, lottózóban, vagy a fodrásznál keresik. A járvány miatt azonban ezek a kapcsolatteremtési lehetőségek is egyre jobban beszűkülnek, ami miatt a magány még inkább rátelepedik az idősekre. Ennek pedig nemcsak a lelki, de a testi egészségükre is komoly hatása van.

Kutatások igazolták, hogy a magányos emberek szervezetében nagyobb arányban termelődnek azok a hormonok, amelyek stressz hatására is megszaporodnak. Ez pedig az állandó szorongással járó jellegzetes betegségek ( magas vérnyomás , szívinfarktus, stroke) kialakulásának esélyét is növelik. Más tanulmányok azt igazolták, hogy a magányos embereknél kétszer gyakoribb a depresszió és másfélszer gyakoribbak az öngyilkos gondolatok. De hogyan segítsük az időseket a járvány ideje alatt anélkül, hogy veszélyeztetnénk az egészségüket? Összegyűjtöttünk néhány tanácsot.

Hívjuk fel őket hetente legalább egyszer

Még ha a telefonhívás nem is helyettesítheti teljesen a személyes találkozást, a magányos emberek számára ez is nagyon fontos lehet. Minél többször tudunk beszélgetni az idős rokonokkal, annál jobb, de hetente legalább egy alkalommal mindenképp gondoljunk rájuk! A videócsetelés még jobb lehet, hiszen így esetleg azt is észrevehetjük, ha egészségi állapotuk szemmel láthatóan leromlott volna, vagy a környezetükben bármi aggodalomra okot adó változás következik be.

Kövessük az egészségi állapotukat távolról

Az okoseszközök nemcsak a fiatalok mindennapjait könnyíthetik meg: a hazai piacon is elérhető olyan okosóra, amely kimondottan az idősek igényeire, pontosabban az ő védelmükre lett kifejlesztve. Az eszköz folyamatosan figyeli és rögzíti a viselőjének egészségügyi adatait, például a pulzusát is, egy applikáció segítségével pedig ezeket az adatokat távolról is lekérhetjük.

A Vodafone Senior okosórája minden egyedül élő, idős ember számára hatalmas segítséget jelenthet, függetlenül attól, hogy küzdenek-e valamilyen krónikus betegséggel. Egy töltéssel nagyjából három napig üzemel. (X)

A beépített SIM-kártya segítségével egy előre betáplált telefonszámot is tárcsázni lehet az eszközön lévő, nagy piros gomb lenyomásával. Így ha az idős ember rosszul van, a telefont sem kell megkeresni, a csuklóján lévő eszközzel villámgyorsan jelezhet a szeretteinek, illetve akár hanghívást is kezdeményezhet.

Már olyan okosórák is léteznek, amelyek az idősek igényeire lettek kifejlesztve.
Már olyan okosórák is léteznek, amelyek az idősek igényeire lettek kifejlesztve.

Ez életmentő lehet például egy infarktus vagy stroke esetén, melynek során a zavarodott beteg nem is lenne képes a telefonban a megfelelő számot kikeresni vagy tárcsázni. Ráadásul az eszköz képes meghatározni a viselőjének pontos helyzetét is, így azt sem kell neki elmagyaráznia, hogy hol van - bizonyos betegségben szenvedőknek ez egyébként sem egyszerű feladat.

Bár az órát nagyon egyszerűen használhatja bárki, érdemes minden fontos tudnivalót elmagyarázni a viselőjének, főként a kezelésével és a töltésével kapcsolatban. Talán kezdetben tartanak ezektől az okoseszközöktől, de megnyugtathatja őket a tudat, hogy egyetlen mozdulattal segítséget kérhetnek, ha baj van.

Kérjük a szomszédok segítségét

Ha az idős személy távol lakik tőlünk, nagyon sokat tudnak segíteni a szomszédok is. Vegyük fel velük a kapcsolatot és kérjük meg őket, hogy időnként - persze kellő elővigyázatossággal - látogassák meg a hozzátartozónkat, figyeljenek rá ők is, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. Lelkileg is megnyugtatja az idős személyt, ha tudja, van a közelben valaki, akire számíthat.

Vásároljunk be helyettük

Az idős, beteg embereknek különösen fontos elkerülni azokat a zárt, nehezen szellőző helyeket, ahol sok ember megfordul. Ilyenek például a boltok és bevásárlóközpontok, sőt a nagy tömeg miatt a piacokat is ajánlott kerülni ezekben a napokban. Időnként vásároljunk be nekik a legfontosabb dolgokból, a tartós élelmiszerek mellett vigyünk az egészségük számára fontos zöldségekből és gyümölcsökből is, illetve mindenből, amire szükségük lehet.

Érezzék jól magukat az otthonukban

Segítsük az idős embert abban, hogy otthon a lehető legjobban érezze magát. Ha szívesen olvasna, vigyünk neki könyveket, ha rejtvényt fejtene, akkor újságokat, ha pedig szeret televízió nézni, bővítsük a csatornáinak kínálatát. Hogyha van valamilyen hobbija , a következő hetekben több időt fordíthat rá, legyen az kertészkedés, festés vagy valamilyen kézműves termékek készítése. Biztosítsuk számára az ehhez szükséges felszerelést is!

Szponzorált tartalom. A cikket a Vodafone támogatta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!