Ha egy szerettünk nem reagál rögtön az üzenetünkre, aggódunk, hogy esetleg baleset érte. Ha hibázunk a munkahelyen, félünk, hogy emiatt kirúgnak. Ha a párunknak nincs jó kedve, rettegünk, mert azt hisszük, el fog hagyni minket. Ismerős helyzetek, igaz? Nem véletlenül, az emberek többsége sok esetben hajlamos a legrosszabbra gondolni, katasztofizálni.
Seth J. Gillihan kilinai szakpszichológus a jelenséggel foglalkozó cikkében azt írja, a katasztrofizálás nem mindig káros. Ha képesek vagyunk arra, hogy elképzeljük a legrosszabbat, ami vár ránk, akkor megelőzhetjük, hogy megtörténjen velünk. Mint amikor betegek vagyunk, és gyógyszert szedünk, nehogy végül kórházban kössünk ki, magyarázza a szakember. A katasztrofizálás ugyanakkor le is húzhat bennünket, főleg akkor, ha nem tudunk kiszabadulni a negatív gondolati spirálból. Ennek elkerüléséhez ad néhány tanácsot az alábbiakban Gillihan.
Ismerjük fel, mi történik
Amikor észrevesszük, hogy a legrosszabbra számítunk, nevezzük nevén, mit csinálunk: katasztrofizálunk. A felcímkézés nem feltétlenül tesz pontot a dolog végére, de segít, hogy távolabbról tudjuk szemlélni a helyzetünket. Ha tudjuk, hogy elkezdtünk "sztorikat" gyártani, elképzelhetünk sokkal logikusabb, realisztikusabb végkimeneteleket.
Lélegezzünk
Vegyünk egy mély lélegzetet az orrunkon keresztül, majd fújjuk ki a szánkon. Hagyjuk, hogy minden feszültség, ami bennünk van, távozzon. Az ijesztő gondolatok stresszválaszt generálnak, amitől úgy érezzük, veszélyben vagyunk. Ha viszont ellazítjuk a testünket, az elménk is megnyugodhat.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Válaszoljunk a kérdésekre
A félelemmel teli gondolatok általában úgy kezdődnek, hogy: "Mi van, ha...?". Ilyenkor a legtöbben megrémülnek, és csak az jár a fejükben, hogy nem, az nem lehet! Felejtsük el ezt a fajta gondolkodásmódot, helyette inkább tekintsünk úgy a kérdésre, mint valamire, amit valóban meg kell válaszolni. Mi van, ha a barátom tényleg balesetet szenvedett? Mi van, ha valóban ki fognak rúgni? Kérdezzük meg magunktól, mi történik utána. Mert bármi is lesz, mindig van következő lépés. Ha felismerjük, hogy az, amitől félünk, nem jelenti azt, hogy mindennek vége, akkor kevésbé szemléljük katasztrófaként.
Mozogjunk
A félelem hajlamos lebénítani, aminek hatására úgy érezhetjük, hogy tehetetlen áldozatok vagyunk, akik csak arra várnak, hogy megtörténjen a katasztrófa. Ha legközelebb valami katasztrofizáló gondolat jutna eszünkbe, kezdjünk el mozogni. Menjünk el sétálni, nyújtsunk, vagy tegyünk be egy mosást. Ahogy a testünk továbblép, úgy az elménk is követni fogja.
Fogadjuk el a lehetőséget
Az első reakciónk, amikor betolakodik a fejünkbe a legrosszabb eshetőség, hogy elutasítjuk a történtek lehetőségét. El akarjuk tolni magunktól, és valahogy meggyőzni magunkat, hogy megússzuk. Az ellenállás azonban csak tovább növeli a rettegésünket, mert egyfajta lehetetlen kihívás elé állít minket: hogy megelőzzük a katasztrófát. Ehhez azonban nincs meg a kellő erőnk, nem tudjuk a világ folyását befolyásolni. Ezért próbáljuk meg inkább elfogadni a lehetőséget, hogy amitől félünk, bekövetkezhet. Ha sikerül, a katasztrófából megoldandó probléma lesz.
Higgyük el, hogy találunk megoldást
A katasztrofizáló gondolkodásban az is benne van, hogy félünk, nem fogjuk tudni megoldani a helyzetet. Pedig az embert arra "tervezték", hogy képes legyen feltalálni magát. Ilyenkor mindig idézzük fel azokat a kihívásokat, amiket sikerrel teljesítettünk, azokat az akadályokat, amiket átugrottunk, életünk korábbi szakaszaiban. Aminek bekövetkeztétől rettegünk, semmiben sem különbözik a múlt próbatételeitől.
Próbáljuk humorosan felfogni
Az is sokat segít, ha nem vesszük minden gondolatunkat halálosan komolyan. Lazítsunk! Lehet, hogy még humorosnak is találhatjuk azt, amit elképzeltünk. Emlékeztessük magunkat, hogy a katasztrófa nem az egyetlen lehetséges végkimenetel, és igyekezzünk felismerni, mi a valóság akkor, abban a pillanatban.
Legjobban: