Ennyi időt kellene a szabadban töltenünk

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget és a jólétet. Még úgy is, ha csak egyszerűen üldögél az ember és élvezi a nyugalmat - vélik brit kutatók.

Ha parkokban, erdőkben vagy strandokon töltjük szabadidőnket, annak fizikai és mentális hatásai vannak - ezt már régóta tudjuk. Egy nagy kutatás azonban most kiderítette, mennyi idő szükséges ezen hatások eléréséhez.

Ennyit számít heti 2 óra

Az Exeteri Egyetem orvostudományi karának kutatói húszezer embert kérdeztek ki Angliában előző heti tevékenységükről. A természetben kevés időt töltők egynegyede rossz egészségi állapotra panaszkodott, mintegy felük pedig elégedetlen is volt az életével. Akik viszont legalább két órát eltöltöttek a szabadban, sokkal egészségesebbnek és elégedettebbnek vallották magukat: csupán hetedük panaszkodott rossz egészségi állapotra és harmaduk volt elégedetlen az életével.

természet, szabadban töltött idő, szabadidő, sétálás, kirándulás, nyugalom, stresszmentes élet, egészség, elégedettség
Napi 17 perc séta is elég a jótékony hatások kiélvezéséhez. Fotó: 123rf

"Igazán az lepett meg minket, hogy ez minden csoportra igaz, fiatalra és idősre, gazdagra és szegényre, városi és vidéki emberre egyaránt" - mondta Mathew White, a tanulmány vezető szerzője. Heti két óra a szabadban a tartós betegségben szenvedők és fogyatékkal élők életminőségét is jelentősen javítja. Tehát a kiszabadulás a természetbe mindenkire jó hatással van. Még az sem kell hozzá, hogy testedzést végezzünk, a padon való üldögélés is elegendő - tette hozzá a szakértő.

Napi 17 perc is elég

A természet hangjai ezért nyugtatóak - a részletekért kattintson ide!

A kutatókat szerint egyáltalán nem számít, hogy ez a két óra egybefüggő vagy több rövidebb időszakból áll, és az sem, hogy városi parkba, erdőbe vagy strandra mennek az emberek. Tehát napi 17 perc séta is elég a jótékony hatások kiélvezéséhez. A két óra azonban a küszöbérték, így a természetben eltöltött jóval több időnek már nincs plusz hatása az egészségre. Az élővilág gazdagsága azonban sokat számít: ha páratlan természeti szépséggel vagy különleges tudományos jelentőséggel bír az a hely, ahol szabadidőnket töltjük, akkor jobban oldódik a stresszes állapot.

A tanulmánynak nem az volt a célja, hogy kiderítse, a természetnek miért van áldásos hatása, White szerint azonban a nyugalom lehet a kulcs. "Az emberek többsége rendszeresen többszörös nyomás alatt áll. Ha kimegy a természetbe, ott nyugalom honol, így van idő arra, hogy elkezdhessük feldolgozni a dolgokat" - magyarázta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!