A természet hangjai ezért nyugtatóak

A legtöbb ember számára ismerős a nyugodt érzés, amely akkor tölt el minket, ha például egy patak csordogálását vagy a szél által borzolt falevelek susogását halljuk. Kutatók most arra is megtalálták a választ, hogy miért hatnak ránk pihenhetően a természet hangjai.

A Brighton és Sussex Orvostudományi Egyetem kutatói az agy, a test és a háttérzajok kapcsolatát vizsgálva 17 egészséges felnőttről készítettek funkcionális MRI -felvételeket, miközben ötperces részletekben váltakozva játszottak le nekik természetből felvett hangokat, illetve mindennapi mesterséges eszközöktől származó zajokat.

Eközben a résztvevőknek feladatokat is teljesíteniük kellett, hogy mérni lehessen a figyelmüket és a reakcióidejüket. A szívverésüket monitorozva pedig a vegetatív idegrendszer működésében fellépő változásokat igyekeztek felfedezni. A vegetatív idegrendszer az akarattól független működések szabályozását látja el, így például felelős a légzésért, a vérnyomásért, a testhőmérsékletért, az anyagcseréért és az emésztésért.

A természetes hangok hatása

Az fMRI-felvételek tanúsága szerint a mesterséges hangok a befelé irányuló figyelemre jellemző agyi területeket aktivizálták. Ez a személyek számára fontos dolgok miatt érzett aggodalomra jellemző, amely olyan állapotokkal áll kapcsolatban, mint a depresszió, a szorongás vagy a poszttraumás stressz szindróma . Ezekben az esetekben a résztvevők reakcióideje is lassabb volt. A természetes eredetű hanghatások ellenben a kifelé irányuló figyelmet erősítették.

A szívverésben ugyancsak tapasztaltak apró eltéréseket a kutatók, amelyeket a vegetatív idegrendszer idézett elő. Ennek egyik része, a szimpatikus idegrendszer főként a stresszhelyzetben kialakuló stresszválaszért felel, így például a "harcolj vagy menekülj" ösztönért. Az ilyen típusú érzéseket a természetes hangok csökkentették, erősítették viszont a paraszimpatikus rendszer hatásait, amely általánosságban a szervezet életének mindennapos fenntartását szolgálja, egyben elősegíti a test relaxációját is.

A természet hangjai lehalkítják a szimpatikus idegrendszer tevékenységét
A természet hangjai lecsendesítik a szimpatikus idegrendszer tevékenységét

Érdekesség, hogy az eredmények nem voltak minden tesztalany esetében egyformák. Azoknál, akik a szimpatikus idegrendszer fokozott működésével, tehát stresszesebb állapotban kezdtek bele a vizsgálatokba, a természetes hangbejátszások nagyobb arányban bizonyultak pihentetőnek. Akik viszont aktuálisan kevésbé voltak a szimpatikus rendszer hatása alatt, összességében még enyhe erősödést is éreztek a két típusú háttérzaj hallatán.

Csak néhány perc séta a szabadban

Cassandra Gould van Praag, a tanulmány vezető szerzője szerint a felfedezésnek elsősorban azokra nézve lehet jelentős haszna, akik stresszes életet élnek. "Mindenkinek csak ajánlani tudok egy kis sétát természetes környezetben, akár fáradtnak és megviseltnek érzi-e éppen magát, akár nem. Már annak is lehetnek előnyös hatásai, ha csak pár percre tudunk kiszabadulni a négy fal közül" - fogalmazott a kutató. Hozzátette, a kutatási eredményektől inspirálva ő maga is igyekszik minél több időt tölteni friss levegőn, de még ha munkája az asztal mellé láncolja, akkor is internetről letöltött természetes hang-összeállításokat hallgat. Mint elmondta, ezeknek szintén pozitív a hatásuk.

Azok az emberek, akik tenger közelében élnek, kevesebb stresszt szenvednek el, és jobb az egészségük. Részletek itt.

A kutatás résztvevői a számukra kellemes, ismerősen csengő hangok hallgatása közben teljesítették legjobban a figyelmük mérése érdekében kiadott feladatokat. Az esőerdő hangjai például csak akkor pihentetőek igazán, ha ismerős számunkra a dzsungelkörnyezet. Az ideális háttérhang megtalálása tehát rendkívül fontos, hiszen ez segít a leginkább abban, hogy hatékonyabban tudjunk relaxálni. Cassandra Gould van Praag rámutatott, hogy hasznos lehet eközben olyan mesterséges hangok kizárása is, mint az utcai zajok vagy az autók zúgása.

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!