Az ellenszegülés nagymestere

Egy karakter, akit nagyon nehéz elviselni. Halogat, nem teljesít, nehézkes, makacs, pesszimista és sértődékeny. Az elvárásokkal szemben passzívan ellenáll, ezzel kifejezvén elfojtott agresszióját. Ez a rettegett passzív-agresszív személyiségzavar.

Létezik egy személyiségtípus, aki nagyon jellegzetesen viselkedik bizonyos élethelyzetekben. Nézzünk egy példát! Megbízzák a munkahelyén azzal, hogy szervezzen meg egy értekezletet. Rábólint, látszólag nagy lelkesedéssel neki is kezd. Aztán az egyes munkafázisok borzasztó sokáig tartanak, és sorra jönnek a kifogások: x nem hívta vissza, a számítógép túl lassú volt, nem lesz kész az anyag, mire kellene... Végül valakinek vagy át kell vennie a szervezést, vagy el kell halasztani az egészet. Ha számon kérjük rajta, még ő van felháborodva. Nem érti, miért olyan nagy ügy ez, és odáig eljut a vádaskodásban, hogy soha senki nem is elégedett azzal, amit ő csinál. Míg a végén annak lesz bűntudata, aki jogosan számon kérné a kiadott feladatot.

Ismerős a forgatókönyv? Akkor bizonyára már Önnek is volt dolga passzív-agresszív karakterrel! Kedvesek és szívélyesek, ha kérünk tőlük valamit, a válasz azonnal: persze, semmi gond, máris csinálom. De valójában a szolgálatkészség palástja mögött megbújva ők a nagy ellenszegülők, akik azt csinálnak, amit ők akarnak.

Védekezésül

A passzív-agresszív személyiségzavar a személyiség, sőt voltaképpen a magatartás megnyilvánulásának a zavara; hosszan tartó, "krónikus" állapot. Az ebben a zavarban szenvedő személyt a követelményekkel szembeni passzív ellenállás jellemzi. Látszólag eleget tesz a kívánalmaknak, de valójában "passzívan" ellenáll azoknak.

Az ilyen emberek elvállalnak olyan feladatokat, melyeket nem is akarnak megcsinálni, és aztán szépen lassan elkezdik aláásni a munka elvégzését - kifejezvén ezzel rejtett ellenségességüket, passzív agressziójukat. Reakciómódjuk voltaképpen egy védekező mechanizmus, mely általában természetesen nem tudatos.

Állandósult tehetetlenség, halogatás, nehézkesség, lassúság, eredménytelenség, makacsság és sértődékenység a legfőbb jellemzői. Érzelmeit, saját szükségleteit, vágyait nem tudja kifejezni; indulatait nem tudja kontrollálni. Valójában fél az intimitástól, nehezen bízik; önvédelemből a felszínen inkább dacos és harcol, csakhogy tartsa a távolságot.

A zavar a személyiség egészét érinti, így nehézségeket okoz a szociális (munkahelyi és magánéletbeli) alkalmazkodásban. A passzív-agresszív személyiségű emberek munkájukat nehezen tudják ellátni, munkahelyükön nehezen jutnak előre. Társadalmi kapcsolataik egy idő után csökkennek, mert másokhoz való viszonyuk kiegyensúlyozatlan, feszültségteli. Nehéz őket elviselni, halogatásuk és állandó magyarázkodásuk dühöt vált ki a környezetükből.

Akit mindenki csak kihasznál

Aki ebben a személyiségzavarban szenved, hatalmas tehernek érzi a környezet legapróbb kérését is. Úgy érzi, a környezet elárasztja követelésekkel, melyekkel ő nem tud megbirkózni, melyek teljesíthetetlenek. Sokszor kihasználtnak érzi magát, vele mindig méltánytalanul bánnak. Dühös, és automatikusan mindenre negatív módon reagál, hangulatuk pesszimista és szkeptikus. Ezért a személyiségzavar negatív személyiség néven is ismert. Általában nehézségeket és kudarcokat látnak mindenhol. Nem igen tudnak konfrontálódni másokkal, egyet nem értésüket többnyire közvetett úton-módon fejezik ki.

Az örök elégedetlen

A passzív-agresszív karakter tehát a teendők elvégzését halogatja, lassan vagy rosszul végzi el dolgát, kötelezettségeinek nem tesz eleget. Mintha a határidő rá nem vonatkozna. Látszólag bevállalja a feladat végrehajtását, nagy lelkesedéssel. Közben pedig vagy túl későn teszi, vagy használhatatlan, amit csinál, vagy meg sem csinálja, hogy így fejezze ki haragját, ha már szavakban nem tudja. Mestere a zavaros közléseknek, rendszerint zűrzavaros helyzeteket teremt maga körül.

Elhárítja a felelősséget, feledékenységre hivatkozik, vagy más kifogást keres. Magyarázata mindig van, egyenes válasza sosem. Gyakran mogorva, ingerült, feszült, veszekedős (nem ritkák a dühkitörések), kiegyensúlyozatlan és szélsőséges. Mindenben hibát keres és talál (örök elégedetlen), indokolatlanul kritizál, másokat vádol. Soha nem ő a hibás. Kiszámíthatatlan, nem hajlandó együttműködésre, nehéz vele kellemes kapcsolatot létesíteni. Bizonytalan, határozatlan, döntésképtelen, önbizalom-hiányos.

Van, hogy ellenséges és öntudatos; máskor pedig bűntudatos és megalázkodó.

Általában nincs belátással saját viselkedését illetően, ezért nem is igen kér segítséget.

Mit lehet és mit nem

A személyiségzavar okaként valószínűleg a genetikai és környezeti tényezők kombinációja tehető felelőssé.

Gyökere abban keresendő, hogy a passzív-agresszív személyiség gyermekkorában nem volt következetes szülői viselkedés, ezért nem tanulta meg, melyik viselkedés elfogadható, melyik nem. A szülői tekintély kiszámíthatatlansága miatt nem tudott megfelelő reagálási formákat találni, így nem volt képes negatív érzéseitől megszabadulni, közvetlen formában kifejezni haragját, érzéseit.

Nem lehet elviselni!

Hogyan lehet egy ilyen személyiséget elviselni? Nagyon nehezen. Az állandó kifogások, kitérő válaszok kikezdik az ember türelmét. Ráadásul nem is számíthatunk rá; és ő pedig még csak nem is érti, mi a problémánk vele.

Néhány dolgot azért tehetünk. Mielőtt újra és újra felmegy bennünk a pumpa, tudatosítsuk magunkban, hogy ez a passzív-agresszív viselkedés. Szembesítsük őt is viselkedésével. Nem kell, hogy bűntudatunk legyen jogos elvárásaink miatt. Merjük kifejezni neki haragunkat, magyarázzuk el, hogyan hat ránk a viselkedésével. Bátorítsuk érzései kifejezésére. Hátha ráérez, egy őszinte beszélgetés mennyivel jobb, mint a burkolt kommunikáció.

Mivel azonban ez egy személyiségzavar, s mint ilyen, pszichiátriai probléma, legtöbbször szakember segítségére van szükség, s a diagnózishoz pszichiátriai vizsgálat szükséges. Kezelése, terápiája elsősorban pszichoterápiás jellegű, de nem kizárt a gyógyszeres kezelés sem.

A passzív agresszív személyiség terápiája nem könnyű, és nem is a legjobb prognózisú. Ugyanis a terápiás követelményekkel szemben is ellenállás jellemző rájuk, szabotálják azokat. Ha ezt sikerül legyőzni, úgy életvezetésében, viselkedésében is várhatóak sikeres változások. Ehhez azonban kitartó és jól-képzett terapeutára, megértő környezetre, és hatalmas türelemre van szükség.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra