5 hobbi, amely javítja az egészséget

Legtöbbünk számára a hobbik életünk fontos részét képezik. Azon túl, hogy élvezetet lelünk bennük, kedvenc elfoglaltságaink szellemi és testi egészségünkre is jótékony hatással lehetnek.

A hobbik lehetővé teszik, hogy szabadidőnk azon részét, amikor nem alszunk vagy nem a szeretteinkkel vagyunk, hasznosan és kellemesen, egyéni kiteljesedést nyújtó módon töltsük el. Persze a legtöbben azért választunk valamilyen hobbit, mert élvezetet lelünk benne, de a hobbik pozitív hatásai egyáltalán nem merülnek ki a belőlük származó örömben. Lássunk tehát öt olyan hobbit, amely jótékony hatást gyakorolhat egészségünkre is.

A tánc egy szórakoztató testedzés

A tánc a legtöbb ember számára a testedzés egy könnyű és könnyen megvalósítható módját is jelenti. Nem kell hozzá sok felszerelés, csak a lábunk, valami zene és lehetőleg egy-két barát. A tánc gyengéd a testtel: mindenki maga döntheti el, hogy keményen akarja-e nyomni, vagy megelégszik egy számára kényelmesebb ritmikus lüktetéssel, mozgással. És mindenki táncolhat! Általában még az is szereti testét a zene ütemére mozgatni (ha csak otthon, a négy fal között is), aki egyébként túl félénk ahhoz, hogy igazán elengedje magát a táncparketten. Tánc közben nincs helyes vagy hibás mozdulat - egyszerűen csak mozogjunk úgy, ahogy jól esik!

A tánc társas tevékenység, és az aktív társasági élet fontos a jó közérzet szempontjából. Táncolni öröm és élvezet - és persze egy fájdalommentes, energiával feltöltő testedzés is. De hogyan is segít konkrétan a tánc egészségünk megőrzésében?

A tánc egészségünk megőrzéséhez is hasznos
A tánc egészségünk megőrzéséhez is hasznos. Fotó: iStock

Először is remek kardióedzés, így javítja a szív- és érrendszer állapotát, fokozza az állóképességet, valamint erősíti a csontokat és az izmokat. Emellett egy 94 tanulmányon és 9917 résztvevő adatain alapuló 2011-es szakirodalmi áttekintés arra a következtetésre jutott, hogy a heti legalább háromszori táncolás javíthatja az idősek egyensúlyérzékét. Ez fontos is, hiszen évente rengeteg idős ember kerül a sürgősségi vagy traumatológiai osztályokra valamilyen esésből eredő sérülés miatt. Egy-egy ilyen nem szándékos elesés gyakran végzetes is lehet: az Egyesült Államokban a halálos kimenetelű esések gyakorisága jelentősen megnőtt 2005 és 2014 között. Ha pedig egy ilyen egyszerű tevékenység, mint a tánc, segíthet elkerülni a véletlen esések egy részét, akkor miért ne perdüljünk táncra?

A tánc agyunk egészségére is jó hatással van. Egy, a New England Journal of Medicine-ben megjelent tanulmány szerint erős statisztikai kapcsolat áll fenn a rendszeres tánc és az időskori demencia alacsonyabb kockázata között.

A kertészkedés jót tesz az agynak

Mennyi kalóriát égetünk el kertészkedéssel? Részletek itt.

Bár elsőre a kertészkedés nem is tűnik testedzésnek, kutatások szerint kertünk rendben tartása számos nem várt egészségügyi hozadékkal is járhat. Először is, az olyan egyszerű tevékenységekhez is, mint a gyomlálás vagy az ültetés, mozogni kell, és ezek a mozgások fejlesztik az izmokat, növelik az erőnlétet, javítják az állóképességet és a hajlékonyságot.

Emellett már önmagában a szabad levegőn tartózkodás is előnyös. Egy 2014-es tanulmány szerint a kertészkedés és a rendszeres kerékpározás is csökkenti a D-vitamin-hiány fellépésének valószínűségét időskorúak esetében. Egy ausztráliai tanulmány pedig azt mutatta ki, hogy a naponta kertészkedő idősek körében 36 százalékkal alacsonyabb a demencia kockázata, mint általában véve ebben a korcsoportban. Egy 2013-as svédországi tanulmány szerint a kertészkedés és a barkácsolás (a különböző "csináld magad" projektek) 30 százalékkal csökkenthetik a szívroham és a stroke kockázatát.

Az írás segítheti a sebek begyógyulását

Bár elsőre az, hogy az íróasztalnál ülünk tollal és papírral, vagy éppen egy laptoppal, nem tűnik különösebben egészséges időtöltésnek, a tapasztalatok azonban mást mutatnak. Az írásnak meglepő módon számos pozitív hatása van a mentális és fizikai egészségre: javítja a memóriát és az alvásminőséget, továbbá csökkenti a stresszt. Több tanulmány szerint, ha a rákbetegek papírra vetik tapasztalataikat, az segít nekik abban, hogy elfogadják betegségüket és megbirkózzanak a helyzettel, elviseljék az ezzel járó stresszt. Végül mindez elősegítheti gyógyulásukat.

De ez még mind semmi! Egy vizsgálatban aucklandi kutatók arra kérdésre keresték a választ, hogy hogyan is hat az írás a sebgyógyulás gyorsaságára. Két csoportba osztották a kísérletben részt vevőket: az első csoportban mindenkinek napi 20 percet kellett írnia élete leginkább traumatikus tapasztalatáról. A kontrollcsoport tagjainak pedig a következő napra vonatkozó terveikről kellett írniuk naponta ugyanennyi ideig. Két héttel a kísérlet megkezdése után kis bőrbiopsziát vettek mindkét csoport tagjaitól, és ezután rendszeres időközönként fotókkal követték nyomon a sebgyógyulás folyamatát. 11 nappal a biopszia után a traumájukról rendszeresen írók 76 százalékának már begyógyult a sebe, míg a kontrollcsoportban csak 42 százalék volt a gyógyultak aránya.

Ha kiírjuk magunkból a minket ért traumákat, az katartikus lehet, egyben egészségügyi hozadéka is akadhat. Ha pedig közönségnek ír valaki, például blogol, az új társas kapcsolatokhoz vezethet, illetve segíthet egy hasonló érdeklődésű emberekből álló közösséget kiépíteni.

A zene orvosság

A zenehallgatás és a zenélés is jó hatással lehet a testi és lelki egészségre. Egy 2013-as elemzés szerint a zene képes erősíteni az immunrendszert, csökkenteni a stresszt és a szorongást, valamint enyhíteni a depressziót. A műtétre váró betegek körében a zene hatásosabban csökkentette a szorongást, mint a gyógyszerek. A zenélés és zenehallgatás a kortizol stresszhormon szintjének csökkenését is eredményezheti. Egy 2011-es tanulmány a zene emberi agyra gyakorolt hatását az étel és a szex hatásához hasonlította, mivel mind a három örömforrás okozta élvezet a dopamin nevű ingerületátvivő anyag szintjének emelkedésével áll összefüggésben.

A kisállatok, házi kedvencek tartása jót tesz a szívnek

A kisállatok nemcsak remek társak, hanem segíthetnek abban is, hogy egészségesebben éljünk. Az amerikai járványvédelmi és betegségmegelőzési központ, a CDC szerint a kisállatok gazdái számára a kedvenceikkel való foglalatoskodás nem csupán testedzést, szabad levegőn való tartózkodást és társas kapcsolatokat biztosít, de segíthet vérnyomásuk, koleszterin- és trigliceridszintjük csökkentésében is, valamint enyhítheti magányérzetüket. Ezek a tényezők pedig együttesen képesek lehetnek jelentősen csökkenteni egy szívroham kockázatát.

Persze, ahogy arra egy korábbi cikkében Glenn N. Levine, a kisállattartás és a szív- és érrendszeri betegségek kapcsolatával foglalkozó ismert amerikai kutató már rámutatott: az, hogy a kisállatok, például kutyák tartása és a szívbetegség alacsonyabb kockázata között kimutatható a statisztikai kapcsolat, távolról sem jelenti azt, hogy a kisállattartás csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát, vagyis hogy ok-okozati ez a kapcsolat. Az is állhat ugyanis a háttérben, hogy az egészségesebb emberek hajlamosabbak kisállatot, kutyát tartani, mint a többiek.

Mindenesetre a hobbik kétségtelenül javíthatják az egészséget. Ha már rendelkezik olyan hobbival, amely élvezetet okoz, gondolja át, hogyan segítheti elő az ezzel kapcsolatos tevékenységeivel egészsége javítását is! Ha pedig még nem, reméljük, cikkünk segített olyan időtöltést találni, amely jó hatással lehet az egészségre is.

Forrás: medicalnewstoday.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra