Koffein: ártatlan szenvedély vagy kóros függőség?

Sokan viccelnek azzal, hogy a reggeli kávéjuk nélkül képtelenek lennének bármire is, vagy hogy a délutáni eszpresszó segít nekik abban, hogy estig bírják a munkahelyükön.

Ám egy nemrégiben készült tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy egyre több ember válik valóban oly mértékben koffeinfüggővé , hogy a napi adagjuk nélkül tényleges elvonási tüneteket produkálnak, és még akkor sem mondanának le a csésze feketéjükről, ha az orvosilag indokolt lenne, például terhesség, szívbetegség vagy vérzési rendellenesség esetén.

Az Amerikai Egyetem pszichológia professzora, Laura Juliano, a tanulmány egyik szerzője hangsúlyozta, hogy bár a koffein az egyik legszélesebb körben használt drog, ami számos élelmiszerben – többek között a kávéban, a teában, egyes üdítőkben, fájdalomcsillapítókban, energiaitalokban, illetve a csokoládéban is – megtalálható, az egészségügyi dolgozók még mindig kevés figyelmet fordítanak erre a szenvedélybetegségre, és ritkán ismerik fel, ha valakinél a koffeinfüggőség már kóros méretet öltött. Juliano hozzátette, hogy a koffein negatív hatásait gyakran azért sem ismerik fel az orvosok, mivel ez egy társadalmilag teljesen elfogadott drog, amit a többség mindenféle káros következmény nélkül fogyaszt, ám vannak néhányan, akiknél olyan fokú függőséget alakít ki, ami már komoly gondokat is okozhat.

Egyre több ember válik koffeinfüggővé (Fotó: Europress)

Amint azt Juliano kifejtette, mind az egészségügyi dolgozók, mind a laikus körében tévesen él az a nézet, miszerint a koffeinről könnyű leszokni, pedig a rendszeres koffeinfogyasztók több mint 50 százaléka számol be arról, hogy képtelen leszokni a kávézásról, vagy akár csökkenteni a napi adagját. A szakember szerint genetikai kutatások segíthetnek abban, hogy jobban megérthessük, milyen hatása van a koffeinnek az egészségünkre, illetve, hogy milyen egyéni különbségek mutatkozhatnak meg a koffeinre való érzékenység terén.

A jelenlegi kutatások alapján Juliano azt ajánlja, hogy egy egészséges felnőttnek napi 400 mg koffeinnél nem lenne szabad többet fogyasztania, ami nagyjából két-három csésze kávénak felel meg. A várandós nőknek ennél kevesebb, maximum napi 200 mg ajánlott, míg a szorongással és álmatlansággal küzdők számára, továbbá azoknak, akik magas vérnyomással, szívproblémákkal vagy inkontinenciával küzdenek, szintén korlátozott koffeinfogyasztás javasolt. Természetesen a koffeinfogyasztás visszaszorítása nem mindig egyszerű, már csak azért sem, mert a legtöbb terméken egyáltalán nincs feltüntetve, mennyi koffeint tartalmaz, így sokan saját magukról sem tudják, valójában mennyit fogyasztanak egy nap. Juliano hozzátette, kutatásaik során arra a felismerésre jutottak, hogy sok emberben él az igény arra, hogy a koffeinről való leszokás során hasonló segítséget kapjon, mint azok, akik például a dohányzásról szeretnének leszokni.

A koffein a legelterjedtebb pszichoaktív anyag. A pszichoaktív anyag nem tévesztendő össze a tudatmódosító anyagokkal, a koffein valójában egy ártalmatlan anyag. Viszont sokat fogyasztunk belőle: ha figyelembe vesszük a természetes és mesterséges forrásokból (például energiaitalok) származó fogyasztást, megdöbbentő számot látunk: évente mintegy 120.000 tonna koffein kerül az emberek szervezetébe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra