Meddig marad legális a dohányzás vezetés közben?

Ugyan a vezetés közbeni telefonhasználatot már szigorúan szabályozzák, dohányozni továbbra is lehet mozgó járműben is. Ez viszont hamarosan változhat.

A KRESZ egyelőre nem tiltja, hogy valaki a volán mögött ülve rágyújtson, a vezetés közbeni dohányzás létjogosultságát egyre több országban, így Magyarországon is megkérdőjelezték - írja a Vezess

Miközben a kézben tartott telefon használatát autóvezetéskor már itthon is hosszú ideje szankcionálják, itthon egyelőre még szabadon rágyújthatunk autózás közben is. Más európai országokban azonban szigorúbban viszonyulnak a kérdéshez. Németországban még csak javaslat szintjén merült fel, hogy drasztikus szankciókat kellene alkalmazni az autóban cigarettázókkal szemben, ugyanígy Hollandiában és Lengyelországban is mérlegelik a tilalom lehetőségét. 

cigaretta
A KRESZ egyelőre nem tiltja, hogy valaki a volán mögött ülve rágyújtson. Fotó: Getty Images

Az ADAC gyűjtéséből kiderült, hogy számos ország már lépett az ügyben, többek között az alábbi módokon:

  • Ausztria: Azokban a járművekben tilos a dohányzás, amikben legalább egy 18 év alatti személy tartózkodik. 100 euró, tehát közel 40 ezer forint a közigazgatási bírság felső határa, azonban akit visszaesőként fognak el, annak az összeg tízszeresével könnyíthetik meg a tárcáját.
  • Belgium: Tilos a dohányzás azokban a járművekben, amikben 18 év alatti személy tartózkodik. A szabályozás alól a kabriók élveznek kivételt, minden más esetben 130 euró – a mostani árfolyamon több mint 50 ezer forint – a bírság.
  • Csehország: Nincs érvényben általános tilalom, de az egynyomú járművek – motorok, segédmotoros kerékpárok és kerékpárok – vezetői nem dohányozhatnak vezetés közben.
  • Görögország: Ha 12 év alatti gyerek(ek) ül(nek) az autóban, tilos a dohányzás – a szabályozás személyautókra, taxikra és buszokra is vonatkozik. Akik nem tartják be, 1500 eurós, vagyis csaknem 600 ezer forintos bírságra számíthatnak, sőt, azokon a tömegközlekedési eszközökön, amiken valaki – akár a sofőr, akár az utas – dohányzik, a járművezetőre 3000 euróig, tehát közel 1,2 millió forintig terjedő bírságot szabhatnak ki, míg a vezetéstől egy hónapra eltilthatják.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, inkább az ország északnyugati felén-harmadán vékonyodhat, szakadozhat fel hosszabb időre a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra