Az alkoholizmus szenvedélybetegség

A természeti népek törzseinél nem tudunk szenvedélybetegségek létezéséről. A szeszek, drogok fogyasztása szertartások, ünnepségek része volt, kötött szabályokkal, amelyek betartása megóvott a károsodásoktól. A szabálytalan használat betegséghez vezetett.

Valamire szomjazunk?

Egy neves addiktológus szakorvosra (Dr. Csorba József) hivatkozva mondhatjuk, hogy a modern ember, amióta elkezdett civilizálódni, elvesztette a kapcsolatát a természettel és önnön természetével. Azzal együtt, hogy a természeti jelenségek nagy részére materiális magyarázatot kapott, és nem hisz mögöttük valamiféle szellemi hatalmat, önmagára is másképp tekint. A szakember úgy fogalmaz, hogy elvesztette a kapcsolatot saját szellemi, spirituális lényével. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az ember mennyire lelki-szellemi lény, mint az, hogy ez a hiány nemcsak az újkori spirituális érdeklődésben, de amolyan "spirituális hiánybetegségekben" is megmutatkozik.

Azóta beszélhetünk a szenvedélybetegségek kialakulásáról, hogy elvesztettük természetközelségünket, szellemi lényünk nem találja azt a csatornát, ami valamiféle hittel kapcsolatban utat adott a szenvedélyek keretek közé szorított és ezért biztonságos kiélésének, ehhez járulnak érzelmi életünk hiányosságai, betegségei.

A racionalizmus előretörésével megszűnt az a felsőbb hatalom, aminek a hitelt érdemlő szavára az ember hajlandó fegyelmezett lenni. Azt hiszi, nincs mitől félnie. Ugyanakkor az alkohol nagyon jól oldja a megoldatlan, kiegyensúlyozatlan dolgok miatti szorongást, a depressziót - igaz, csak ideig-óráig. Azokban az országokban, ahol még ma is családi és társadalmi tradíciók keretei között zajlik az alkoholfogyasztás, sokkal jobb a helyzet, mint a főleg északi népek magányos ivászata esetén.

Alkoholfogyasztás régen és ma

Az európai kultúrának nagyon messzire kell visszanyúlnia, ha természeti nép voltát keresi. Úgy tűnik, hogy már régen elvesztettük a mértékletes ivás képességét. Visszatekintésünket a teljesség igénye nélkül tesszük meg.

Ha az adatoknak hinni lehet, az első századi írásos emlékektől kezdve azt látjuk, hogy bizony régen sem ittak keveset. Borból és sörből egyes adatok két-három literes napi fogyasztást sejtetnek. Hasonló adatok vannak a XIII-XIV. századból is.

A XVII. században az angol családok napi három liter sört fogyasztottak. Elődeink mentségükre legyen mondva, hogy könnyen és gyorsan hasznosuló mindennapi italként, inkább élelmiszerként, mint élvezeti cikként fogyasztották. A víz javítására is használták az alkoholt, hiszen bizonyos értelemben fertőtlenítés céljából is itták, és gyógyhatása éppoly közismert volt, mint bódító volta.

Európában a borpárlatok és pálinkák korát a XVII. századtól, a már az ókorban is ismert lepárlókészülékek elterjedésétől számíthatjuk. Sajnos a tömény italok ma is súlyosbítják a helyzetet.

Itt és most - tények és számok

Magyarországon sajnos nem új keletű az alkoholizmus, honnan volna különben a köszöntés: "Pálinkás jó reggelt!". Az iszákosság jelenlegi formájában az 1950-es, 60-as években a szocialista iparosítással párhuzamosan vált általánossá. Az 50-es évek nagy építkezésein csaknem társadalmi norma lett.

Az egy főre jutó évi tiszta szeszben számított alkoholfogyasztás a 80-as évek óta, illetve a legtragikusabb 12 liter/fős fogyasztás óta 1997-re 10,1 literre csökkent. A májzsugorban meghaltak számat sajnos nem erősíti meg ezt a tendenciát, számuk tovább nőtt. A májzsugorban meghaltak számából becsülhető az alkoholisták száma. Magyarországon napjainkban több mint 1 millióra becsülik a nagy mennyiségű alkoholt fogyasztók számát.

Az ország lakosságának egészségi állapotát felmérő, úgynevezett "OLEF2000" vizsgálat eredményei szerint a felnőtt magyar férfiak csaknem fele, a nők valamivel több mint ötöde mértékletes alkoholfogyasztó, minden ötödik férfi és minden huszadik nő nagyivónak tekinthető. A tipikus mérték feletti alkoholfogyasztó alacsony iskolázottságú, középkorú férfi, fizikai munkás vagy foglalkozás nélküli, egyedül él, kis településen lakik, nem vallásos.

Több százezerre tehető az alkoholista nők száma, akik egy részének a gyermeke is alkoholos magzati szindróma kórképpel születik. Főleg az 1960-as évektől folyamatosan növekvő, egy főre jutó tömény alkoholfogyasztásunk riasztó. A rendszerváltozás eredményeképp kialakuló, teljesítményorientált társadalomban bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy az iszákosság, ha lassan is, de visszaszorulóban van. A számok azonban azt mutatják, hogy az alkoholfüggők száma napjainkban is növekszik. Az egészségügyben nyilvántartott alkoholisták 50 000 körülire tehető.

Nagy kérdés, mit lát és milyen lesz a következő nemzedék. 1999-ben Pest megyében végeztek felmérést a középiskolások körében. Több mint 53 %-uk már volt életében legalább egyszer részeg, alkoholfogyasztásuk enyhén növekvő tendenciát mutat. Így az adatok nem túl biztatóak.

"A XX. századra visszatekintve Magyarországot a devianciák közül két tradicionálisan elterjedt viselkedési forma jellemzi: a mértéktelen alkoholfogyasztás és az öngyilkosság. A kilencvenes években mind két viselkedési forma gyakoriságában - nem egyértelműen kimutathatóan javuló - változás következett be. E változások azonban csupán a 70-es, 80-as éveket jellemző rendkívül magas szinthez képest jelentenek javulást, és korántsem jelentik azt, hogy nem tartoznak ma is a magyar társadalom legsúlyosabb problémái közé." - véli Elekes Zsuzsa a tanulmány egyik szerzője.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra