Az alkohol miatt hal meg ennyi ember

Noha minden ország aláírta a 2012-2020-as Európai Alkohol Akciótervet, a legfrissebb WHO jelentés szerint az Európai Unió országaiban még mindig nem sikerült az elvárások szerint visszaszorítani az alkoholfogyasztást.

A jelentés szerint 2010 és 2016 között évente több mint 290 ezer európai vesztette életét alkoholfogyasztáshoz köthető okok miatt.

Az alkohol ezt teszi a testünkkel - részletek !

Nem csökken az alkoholfogyasztás

A kutatás szerint az uniós, valamint a norvég és svájci felnőtt lakosok (15 évnél idősebbek) átlagosan hetente több mint 2 üveg bort isznak meg. Ha pedig a számításokat pontosítjuk és a mintából kivesszük azokat, akik egész életükben absztinensek voltak és azokat, akik már leszoktak az alkoholról, akkor azt az eredményt kapjuk, hogy a vizsgált felnőtt lakosság hetente több mint 3 palack bort fogyaszt el. Ez a mennyiség pedig már súlyos egészségügyi következményekkel jár.

Nem csökken az alkoholfogyasztás
Nem csökken az alkoholfogyasztás. Fotó: iStock

De az alkalmi nagy ivászat is problémát jelenet. A lakosság 30,4 százaléka számolt be arról, hogy a megelőző 30 napban egy alkalommal 60 grammnál is több tiszta alkoholt ittak - ez azt jelenti, hogy egy alkalommal több mint 5 italt fogyasztottak el. Ez a típusú alkoholfogyasztás a férfiakra jellemző a leginkább (47,4 százalékuk számolt be róla), míg a nők csupán 14, 4 százaléka érintett a témában. Az alkalmi nagy ivászat jelensége a balti országokban, Csehországban és Luxemburgban a legelterjedtebb.

Dr. Jakab Zsuzsanna, a WHO regionális igazgatója szerint bár sok európai országban visszaesett a fogyasztás, a csökkenés megtorpanni látszik. Éppen ezért véleménye szerint a döntéshozóknak végre kellene hajtaniuk azokat a stratégiákat, amelyek bizonyítottan hatásosak, ilyen például az alkoholos italok árának megemelése, az elérhetőség korlátozása, valamint a reklám tilalma.

"Naponta 800 ember hal meg a régió egyes részen az alkohol okozta egészségkárok miatt, tennünk kell ellene valamit" - mondta dr. Jakab Zsuzsanna.

Sok fiatal hal meg az alkohol miatt

Az Európai Unióban, valamint Norvégiában és Svájcban az alkohollal összefüggő haláleset 76,4 százalékát olyan betegségek okozzák min például a rák , májcirrózis vagy éppen szív- és érrendszeri betegségek. A halálesetek 18,3 százalékáért pedig alkoholos befolyásoltsággal összefüggő sérülések, például közúti közlekedési balesetek, öngyilkosságok és gyilkosságok a felelősek.

A jelentés arra is rámutat, hogy az kontinensen az alkohol felelős az összes haláleset 5,5 százalékáért, 2016-ban például 291 100 alkoholra visszavezethető halálozást regisztráltak. Ráadásul pedig az alkohol miatti halálozások száma kiemelkedően magas a tizenévesek és a fiatal felnőttek körében. Ebben a csoportban ugyanis minden negyedik halált az ital okoz.

Forrás: euro.who.int

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A vastagabb felhőzet lassan terjeszkedik észak, északnyugat felé, hazánk délkeleti felén, kétharmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, ezzel szemben az északi megyékben vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, ott várható a legtöbb napsütés. Az ország déli, délkeleti felén több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, estétől csökken a csapadékhajlam. Főként a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység tágabb térségében megerősödik, a nyugati határvidéken viharossá is fokozódik az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósan borult déli, délnyugati tájakon ennél hűvösebb is lehet. Az orvosmeteorológiai helyzet kedvezően alakul, nem kell ma fronthatással számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra