Öngyilkosság: mi vezethet idáig?

Robin Williams tragikus halála sokakban felvetheti a kérdést: milyen lelkiállapot kell ahhoz, hogy valaki öngyilkosságot kövessen el? Egy amerikai pszichológus öt okot gyűjtött össze, melyek meghúzódhatnak az öngyilkosság hátterében.

Öngyilkossági kísérletet túlélőkkel készült interjúkból kiderült, hogy nem is annyira a halál utáni vágy a döntő, inkább az, hogy akkor "megállíthatják az életet". Leginkább abból van elegük, amiben benne vannak, és másoknak, a szeretteiknek sem akarnak több gondot okozni. Dr. Alex Lickerman amerikai pszichológus öt okot gyűjtött össze, amelyek elvezethetnek az öngyilkossághoz.

Depresszió. A súlyos depresszió jellemzője a szenvedés érzése, ráadásul úgy, hogy a szenvedésből való menekülés, a helyzet megoldása teljességgel reménytelennek tűnik. Maga a létezés okoz fájdalmat, amit egy depressziós ember nagyon nehezen visel el. A fájdalom mellé gyakran társulnak önértékelési zavarok is: a depressziós beteg úgy véli, hogy csak nyűg másoknak, és a halálával mindenki boldogabb életet élhetne.

Pszichózis. Jóval ritkább, amikor valaki rosszakaratú "belső hangok" hatására dönt az önbántalmazás, illetve az öngyilkosság mellett. Gyakran olyan betegségek mellé társul, mint például a szkizofrénia. A betegek egyébként cselekvőképesek, egészségesek, és az esetek nagy részében nem próbálják tagadni vagy elrejteni az öngyilkosság iránti vágyukat (a depressziósok ezzel szemben gyakran titokban tervezgetik az öngyilkosságot, gyakran hónapokon keresztül). A szkizofrénia kezelhető, karban tartható betegség, így az öngyilkosságot így sokszor meg lehet akadályozni.

Impulzivitás. A kábítószerek vagy az alkohol hatására sokan cselekednek meggondolatlanul, és ez sajnos időnként az életükbe kerül. Ha a kísérlet sikertelen és az egyén kijózanodik, gyakran mély szégyent és megbánást éreznek - azonban ez nem mindig tart tovább a következő részeg vagy drogmámoros éjszakánál. Mivel kiszámíthatatlan a viselkedésük, azt sem lehet előre megmondani, hogy meg fogják-e újra próbálni az öngyilkosságot, és ha igen, mikor.

Az alkoholproblémák gyakran vezethetnek öngyilkossághoz Figyelemfelhívás. A leggyakrabban ezt az okot nevezzük meg, ha valaki öngyilkosságáról beszélünk: az egyén "csak" segítséget szeretett volna, de nem tudott más módszert arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Ezek az emberek nem akarnak meghalni, és gyakran olyan módszert választanak, melynél nagy az esély arra, hogy sikerül őket megmenteni.

Józan döntés. Bizonyos esetekben az öngyilkosság háttérében józan, alaposan átgondolt, de nagyon nehéz döntés áll. Gyakori példa erre a súlyos, gyógyíthatatlan betegek öngyilkossága . Ők egyszerűen szeretnének (még utoljára) valódi döntéseket hozni, véget vetni a szenvedésnek és a fájdalomnak. Az öngyilkosságra úgy tekintenek, mint az elkerülhetetlenül bekövetkező vég meggyorsítására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!