Megtalálták a depressziót kiváltó géneket

Régóta ismert, hogy a depresszióra a genetikai hátterünk is hajlamosíthat, a kutatók most több száz új gént hoztak összefüggésbe a kialakulásával.

Több száz újabb gént hoztak összefüggésbe a kutatók a depresszióval - derült ki a Nature Neuroscience című folyóiratban publikált új tanulmányból, amely azokra a személyiségtípusokra is rávilágít, amelyek hordozói fogékonyabbak lehetnek a betegségre.

A depresszió 11 legfontosabb jele A major depresszió, vagy közismert nevén depresszió természetesen nem azonos azzal a hangulati nyomottsággal, amelyről az első kávé után panaszkodunk a borongós és hideg reggeleken a munkahelyünkön. Mik a jelei? Kattintson !

Több száz új gént hoztak kapcsolatba a depresszióval

Az Edinburgh-i Egyetem szakemberei által vezetett kutatócsoport három nagy adatbázis információit felhasználva elemezte több mint kétmillió ember egészségügyi adatait és DNS-ét, aminek eredményeként 269 olyan gént azonosítottak, amely összefüggésben áll a depresszióval - írja a medicalxpress.com .

A depresszióra a genetikai hátterünk is hajlamosíthat (Fotó: 123RF)
A depresszióra a genetikai hátterünk is hajlamosíthat (Fotó: 123RF)

A kutatók egy újfajta statisztikai módszert alkalmazva azonosították a DNS azon részeit, amelyek megegyeztek a depressziós és például a dohányzó embereknél. Az eredmények azt sugallják, hogy a depresszió kiváltó tényezője lehet a dohányzásnak néhány embernél, ám további vizsgálatokra van szükség az összefüggés megértéshez.

A témában született eddigi legnagyobb tanulmány szerint továbbá a szorongással és érzelmi bizonytalansággal járó neuroticizmus is depressziót okozhat. Ez az összefüggés segíthet a kutatóknak rávilágítani az olyan személyiségjegyekre, amelyek növelhetik a betegség jelentkezésének kockázatát.

"Ezek az eredmények újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a depresszióért részben a génjeink a felelősek" - mondta a kutatást vezető Andrew McIntosh, az egyetem professzora. Az eredmények segíthetnek megérteni, hogy bizonyos emberek miért hajlamosabbak jobban a depresszióra, mint mások, és hogy miként lehet a jövőben hatékonyabban segíteni a depresszióval és szorongással küzdőkön.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!