Így derülhet ki, diszlexiás lesz-e a gyerek
Olyan új módszert dolgoztak ki a ritmusérzék felmérésére az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának (PPK) kutatói, amely előre jelzi a gyerekek olvasási és helyesírási teljesítményét. Az eljárás lehetővé teszi a veszélyeztetett gyerekek korai szűrését és fejlesztését.
Gyász az ünnepek idején: hogyan vészeljük át?
A gyász elviselése a mindennapokban is kihívást jelent, az ünnepi időszakban viszont fokozottan nehéz, már-már lehetetlen elviselni elhunyt szeretteink hiányát. Miért erősödik fel ilyenkor a fájdalom, és hogyan éljük túl, hogy már nincs köztünk, akivel ünnepelni szeretnénk?
Megvan, mennyit költünk a gyerekre karácsonykor
Idén karácsonykor átlagosan 15 ezer forintot költenek játékra a magyarok az online üzletekben és 11 ezer forintot a hagyományos áruházakban egy friss hazai felmérés alapján. Az átlagos kosárérték 15 százalékkal haladja meg a tavalyit.
Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.