A halál megértése és elfogadása a felnőttek számára sem könnyű, az pedig a gyerekektől sem várható el, hogy ezt egyszerűen tegyék. Ráadásul esetükben a gyászfeldogozás folyamata azzal is összefüggésben van, hogy a kognitív fejlődésnek milyen szakaszában vannak. Az óvodások például még azt gondolják, hogy az ilyen események csak átmenetiek és visszafordíthatók, valahogy úgy, ahogy a mesékben is sok dolog megváltozik, történnek varázslatok. Emiatt a halál a piciknél jellemzően nem is okoz szorongást. „A gyerekek csak öt- és kilencéves koruk között kezdik megérteni, hogy a halál végleges, onnan már nincs visszatérés. Viszont még ekkor is jellemző, hogy azt feltételezik, mindez a hozzájuk közel álló embereket nem érintheti. Azt, hogy a halál egyfajta befejezés és az élet része, kilencéves koruk után értik meg a gyerekek” – mondja Csupor Éva klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus.
Hogy a gyerekek miként reagálnak a halálesetekre, nagyban függ attól, hogy az elvesztett személy mennyire állt hozzájuk közel, milyen volt a kötődés közöttük. Reakciójukra az is hatással van, hogy az őket körülvevő felnőttek miként viszonyulnak a veszteséghez. A gyerekek gyásza ebben mindenképpen más, mint a felnőtteké. A leggyakoribb probléma például abból adódik, hogy a nagyszülők halálakor a szülő is gyászol, pedig a gyerek gyászfeldolgozását éppen ő tudná a legjobban segíteni. Ha viszont bezárkózik – ez sokszor megtörténik –, akkor érzelmileg elérhetetlenné válik a gyerek számára, ami a kicsi gyászfeldolgozását is nehezíti.
Kell a stabilitás
Ha a szülő a saját gyászával sem tud megbirkózni, akkor érdemes ahhoz külső segítséget kérni, ezt már országszerte segítik mentális szakemberek, köztük pszichológusok is. Ha a lelki stabilitás adott, akkor a család már könnyebben tud kommunikálni a kicsikkel, de annak mikéntjére ilyenkor is figyelni kell. „A titkolózás kerülendő, mert a gyerekek már pici korban is megérzik, ha bármilyen gond van. Emiatt a halálesetekről nekik is be kell számolni, persze az ő szintjükön, úgy, hogy ők is megértsék. Az is fontos, hogy az esetről mindig a saját meglátásunk szerint beszéljünk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a gyerek kérdést tesz fel, akkor arra a világnézetünk szerint válaszoljunk. Aki vallásos, például mondhatja azt, hogy az elhunyt a mennybe költözött, de a halálról annak is van elképzelése, aki nem hívő. Ne gondoljuk, hogy a kicsik az ezzel kapcsolatos feleleteket nem értik: lehet, hogy kognitív szinten nehezen képesek azokat értelmezni, de ha titkolózni próbálunk vagy nem vagyunk hitelesek, akkor érezni fogják a válaszainkban, hogy valami nem stimmel” – emeli ki Csupor Éva.
Az óvodások gyakran ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy az elhunyt vissza fog térni, erről nem szabad velük vitázni, de a saját meglátásokat ilyenkor is el lehet mondani. Azon viszont nem kell meglepődni, ha a kicsik maradnak korábbi véleményüknél, és az elvesztett hozzátartozó visszatérést várják. A gyerekek a témát általában később is előhozzák, nagyon fontos, hogy a kérdésekre ilyenkor is nyitott legyen a család. A kicsiknek azt is érezniük kell, hogy a téma nem tabu. Megesik az is, hogy a gyerekek nem érdeklődnek, hanem bezárkóznak vagy sírnak, ezt is el kell fogadni. A gyászfolyamat ugyanis mindig egyedi, az érzelmi reakciókat nem mindenki ugyanolyan sorrendben produkálja. Például az is előfordul, hogy a gyerekeknél a gyászreakció csak hetekkel később jelentkezik.
Lássa a temetést?
A gyászfeldolgozás folyamatát mindenképp segíti, ha a gyerekeket elviszik az elhunyt hozzátartozó temetésére, kivéve, ha nagyon tiltakozik ellene. „Sokan félnek attól, hogy a kicsiket a temetőlátogatással terheljék, de ez egy olyan rítus, amely a régi időkben is része volt az életnek, könnyítette a feldolgozást. A gyerekeket később is érdemes kivinni a temetőbe, de csak akkor, ha a családban ez tényleg szokás: például ha amúgy havonta vagy negyedévente megyünk ki a sírhoz, akkor jöhet velünk a gyerek is, de pusztán a kicsi miatt nem jó hetente menni, mert az hiteltelen” – emeli ki Csupor Éva.
Ha a kicsi a temetésre nem akar kimenni, akkor érdemes otthoni szertartást tartani, meg lehet például gyújtani egy gyertyát, lehet beszélgetni az elvesztett hozzátartozóról, át lehet lapozgatni a közös fényképalbumokat. Az ilyen tevékenységek már egy óvodásnál is segíthetik a gyászfeldolgozás folyamatát.
Észlelni a bajt
A gyászfeldolgozás a gyerekeknél is ütközhet akadályokba, a felnőtteknek ezt fontos felismerniük, de feleslegesen aggódniuk nem szabad. Az például teljesen normális, ha a haláleset után a kicsik haragosak, haragudhatnak akár a szülőkre is, agresszívabb lehet a játékuk vagy irritábilissá válhatnak, például csapkodhatják az ajtót. Egy darabig az is rendben van – sőt segítheti a feldolgozást is –, ha a gyerek játékában megjelenik az elhunyt személy.
„Gond akkor van, ha az ilyen megnyilvánulások tartósak, hetekig, hónapokig fennállnak. Intő jel az is, ha a gyerek hosszú ideig felelősnek érzi magát a hozzátartozó haláláért, például azt gondolja, ő tehet róla amiatt, mert egyszer azt gondolta, jobb lenne, ha az érintett nem élne. Az is a gyász elakadását mutatja, ha a gyereknél a szép emlékek felidézése is nehézséget jelent vagy fájdalommal jár, illetve folyton azon tépelődik, hogy a történet lehetett volna másmilyen. Például azt hiszi, ha reggel elérik a villamost vagy gyorsabban veszi fel a cipőjét, akkor a nagymama nem halt volna meg. Szintén intő jel, ha depressziós tünetek – például alvászavar vagy étvágytalanság – állnak fent tartósan” – mondja a pszichológus.
Az is lehet tünet, ha a gyerekek tartósan regresszíven viselkednek, úgy tűnik, mintha visszalépnének a fejlődében. Például újra elkezdenek bepisilni, babanyelven beszélni. Serdülőknél is történhetnek ilyen jellegű változások, például igényelhetik, hogy a szülő melléjük feküdjön, esti mesét olvasson, holott ezen az időszakon már túl vannak. Az elakadt gyászfolyamatnak fontos jele lehet az iskolai teljesítmény csökkenése vagy a barátoktól való tartós elszigetelődés is, minden korosztályban. Ezek a reakciók a gyászfolyamat elején szintén normálisnak tekinthetőek, de ha hetekig, hónapokig fennállnak, akkor már szakemberre van szükség. Abba a hibába nem szabad beleesni, hogy a negatív eseményt pozitív élményekkel próbáljuk kompenzálni. Ezek hajszolása ugyanolyan pótcselekvés, mint a felnőttek esetében a munkába temetkezés. A gyászfolyamatot egyszerűen nem lehet „megúszni”, vagy mással helyettesíteni. A gyász és a halál az élet része.
Patrice Karst: Láthatatlan fonal
Shona Innes: Az élet olyan, mint a szél
Bartos Erika: Elmúlás
Benji Davies: Nagypapa szigete
Jan Godfrey és Estelle Corke: Hová tűnt a cseresznyefa nagypapa? Életről és elmúlásról gyerekeknek
