Bár sohasem könnyű szembesülni egy szerettünk halálával, a közvélemény úgy tartja, annál nincs fájdalmasabb, mint amikor egy szülő elveszíti a gyermekét. Révész Renáta Liliána gyásztanácsadó szerint ezt több dolog is magyarázhatja. „A gyász mértékét mindig a kötődés határozza meg, ami normál esetben nagyon erős a szülő és a gyerek között: gyorsan és könnyen kialakul az első hónapokban, és minden további közös élmény, együtt töltött idő még szorosabbá teszi. Egy gyerek halála azonban nem csak ezért megrendítő. A szülőben komoly gondoskodási vágy munkál, úgy érzi, mindentől meg kell óvnia a gyerekét, emellett sok illúzió is él benne, szeretné látni, hogy ez vagy az történik a későbbiekben a gyerekkel, ha tehát elveszíti őt, akkor valahogy a jövőt is elveszíti” – mondta el a HáziPatika.com-nak a szakember.
A tragédia hatása, megélése más akkor, ha a veszteség hirtelen történik (pl. vetélés vagy baleset esetén), és akkor is, ha sejthető/tudható, hogy be fog következni (pl. súlyos betegségnél). A gyászhoz nem mindig társul trauma, de amennyiben előzmények nélküli a tragédia, az traumatikus élményt hoz magával, emellett a hirtelenség mindig sokkot is okoz. Amikor viszont a gyerek halálát egy elővételezett gyász előzi meg, akkor a szülőnek van ideje a felkészülésre. A tapasztalat ennek ellenére azt mutatja, hogy a szülők az utolsó pillanatig reménykednek abban, hogy változik a helyzet, és nem akarnak arra gondolni, hogy mi fog történni – vagyis valójában nem készülnek fel a tragédiára. „Azt hiszik, a gyerekük sorsa azon is múlik, hogy ők elfogadják-e annak a lehetőségét, hogy elveszíthetik. Holott a gyerek a betegség miatt hal meg, nem azért, mert a szülő ezt vagy azt gondolja. Az elfogadás és a megértés nagyon sokat segíthet az elővételezett gyászban, így a szülő méltó búcsút vehet a gyerekétől, el tudja őt engedni. Ettől persze a gyászt még nem lehet megspórolni, nem lesz könnyebb vagy kevesebb. De nem a halálesettel indul meg a veszteséggel való szembesülés, hanem előbb, így mire meghal a gyerek, a szülők már megtettek néhány lépést az elengedés felé.”
A gyásztanácsadó arról is beszélt, mi a különbség a vetélés miatt érzett gyász, illetve egy többéves gyermek elvesztése között. Mint hangsúlyozta, a perinatális gyászban az a nehéz, hogy semmi sem történhetett meg azokból a tapasztalásokból, amikre a szülő nagyon várt. Hogy a kezébe foghassa a gyermekét, hogy együtt lehessen vele, hogy lássa felnőni. Ráadásul, ha egy előrehaladott várandósságról van szó, akkor az egy szüléssel fejeződik be, ami rendkívül traumatikus élmény. Nem kevésbé fájdalmas természetesen az sem, amikor a szülő huzamosabb ideig él a gyerekével, és utána veszíti el, csak ott a szülő fejében élő, rengeteg közös emlék teszi embert próbálóvá a helyzetet.
Egy rossz párkapcsolat széthullhat, a jó megerősödhet
Egy ilyen tragédia értelemszerűen nagyon megterheli a párkapcsolatot. További nehezítő körülmény, hogy míg a nők általában kifejezetten érzelmesen élik meg a veszteséget, a férfiak számára nem olyan egyszerű szembesülni azzal, hogy mennyi érzelem és milyen intenzíven jön most elő. Az ő gyászuk inkább belül zajlik, kevésbé kérnek segítséget, nemcsak szakembertől, hanem bárki mástól. Ráadásul, a nőkkel ellentétben, akik nem sürgetik a gyászfolyamaton való végighaladást, a férfiak jellemzően szabadulnának ebből a helyzetből, tehát próbálják hamar átdolgozni magukon a történteket, és továbblépni, visszatérni a régi életükhöz. A nők mindemiatt azt hihetik, hogy a férfiakat nem rendíti meg annyira a gyerek elvesztése.
Egy terápia során egyébként az ilyen típusú ellentéteket el lehet simítani, hiszen a szakembernek az a feladata, hogy feloldja a gyászfolyamatot nehezítő, elnyújtó elakadásokat – például azt, hogy ki miért tart ott, ahol, és kinek mire van szüksége. Sajnos azonban sokan nem kérnek segítséget, inkább egyedül próbálnak megbirkózni az esetleges különbözőségekből adódó sértettséggel, szomorúsággal, csalódással. „Az egyik fél úgy érezheti, hogy a másik nem úgy segít neki a gyászban, ahogy elvárná, vagy nem viseli el a hangulatait, az állapotait, és ez negatív érzéseket generál. Nem csoda, ha egy ilyen krízishelyzetben sokan elhidegülnek egymástól: túl megterhelő a folyamat, túl sok a feszültség, a stressz, hosszan elhúzódik a tompa, kedvetlen állapot” – világít rá Révész Renáta Liliána.
Vannak, akik úgy érzik, a gyermekük halála azt tükrözi, hogy szülőként kudarcot vallottak – hiszen az lett volna a feladatuk, hogy mindentől megvédjék őt, és mégsem sikerült. Ez szintén rányomhatja a bélyegét a párkapcsolatra, és sokszor, amikor valaki kezd eltávolodni a másiktól, akkor valójában ettől a kudarcérzéstől is el szeretne távolodni. Az ugyancsak próbára teszi a szülők viszonyát, ha az egyik vagy mindkét fél nem dolgozza fel megfelelően a veszteséget, hanem magukban hordozzák azt, nem tudják elengedni. Az ebből fakadó boldogtalanság elől sokan inkább elmenekülnek. Gyakori az is, hogy eleve voltak már repedések a kapcsolaton, és a gyerek halála azt a bizonyos utolsó cseppet jelentette a pohárban.
„Az ember akkor hal meg véglegesen, ha elfelejtik”
November elején a legtöbben megemlékezünk elhunyt szeretteinkről: erről szól a mindenszentek ünnepe és a halottak napja. De vajon miért fontos életben tartani az elhunytak emlékét, és milyen módszerek vannak erre a temetőlátogatáson kívül? Mutatjuk.
Nem törvényszerű ugyanakkor, hogy ez a súlyos veszteség minden esetben szakítást vonjon maga után, hangsúlyozza a gyásztanácsadó. „Egy szeretetteljes, jól működő kapcsolat, amelyben beszélhetünk az érzéseinkről, el tudjuk viselni egymás hangulatait, elbírja ezt a nehézséget, sőt, a történtek közös feldolgozása meg is erősítheti a szülők közötti köteléket. Minden krízist, traumát fel lehet dolgozni, ez viszont nem azt jelenti, hogy a feladat könnyű, vagy hogy mindenkinek sikerül. De a lehetőség megvan.”
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Ne a halálát idézzük fel, hanem az életét
Mint azt fentebb már említettük, a többség nem jelentkezik be szakemberhez, pedig egy gyötrelmes folyamatról van szó, így hasznos lehet a segítség. Sok esetben ráadásul nincs is szükség hosszan tartó a terápiára, mert elég, ha a szakember néhány dolgot átbeszél a párral. Révész Renáta Liliána elmondta, hogy a terápia elején – a tévhitekkel ellentétben – nem a tragédia felidézése a „feladat”, hanem az, hogy a szülők megértsék, mi ez a krízis, amin keresztülmennek, hol tartanak a folyamatban, mit várhatnak a későbbiekben. Azt is világossá kell tenni számukra, hogy a fókusz most már nem az elhunyton van, hanem rajtuk, nekik kell feldolgozniuk a történteket.
A következő lépés, hogy a szakember stabilizálja a gyászolókat. Mivel a gyermek elvesztésével járó stressz, feszültség enyhe vagy súlyosabb depressziót hozhat magával, azzal is foglalkozni kell, hogy a napi funkciók meglegyenek, vagyis eleget egyenek, aludjanak, mozogjanak az érintettek. Fontos továbbá a gondolataik átformálása: rá kell vezetni őket arra, hogy képesek legyenek köszönetet mondani, hálásak lenni, mert ez is szükséges ahhoz, hogy elinduljon a feldolgozási folyamat. „A halál körülményei nagyon sokáig fogva tudják tartani a gyászolót, a rossz emlékek állandóan beugranak, visszatérnek. Ez ellen úgy tudunk tenni, ha megpróbálunk örülni annak, ami volt. Ha eszünkbe jut, hogy milyen aranyosan hintázott, ne tegyük hozzá gondolatban, hogy már nem él. Gondoljuk a gyerekre, beszéljünk róla, de ne a halálát idézzük fel, hanem az életét” – tanácsolja a szakember.
Egy idő után aztán következhetnek a különféle programok. Először csak egyet-egyet érdemes beiktatni, majd fokozatosan növelhető a mennyiség – mindenki a saját ütemében haladjon. Sokan úgy érzik, nem illendő moziba vagy úszni menni és jól szórakozni, pedig ezek a közös élmények segítenek abban, hogy lassan, fokozatosan vissza lehessen térni az életbe, nem mellesleg a párkapcsolatot is erősíthetik. A szexre ugyanúgy időt kell szánni, hiszen a kapcsolatnak egy olyan eleméről van szó, amely során kifejezhetjük szeretetünket, törődésünket, örömet szerzünk egymásnak, miközben a bennünk lévő feszültség is oldódik.
Egy gyermek elvesztésének feldolgozásában nagy jelentősége van az úgynevezett emlékrítusoknak is. Jó ötlet például, ha a szülők elmennek arra a helyre, ahova szeretett járni a gyerek, és ott felidéznek egy közös pozitív emléket. Ez a gyászfolyamat elején nem könnyű, hiszen ilyenkor minden emlék fájdalmas, de muszáj energiát, időt fektetni abba, hogy örömmel tudjunk visszagondolni a közös múltra. Az is lehetséges, hogy a halála után is megünnepeljük a névnapját, születésnapját azzal, hogy olyan dolgot csinálunk aznap, ami valamilyen módon kapcsolódik hozzá.
Felmerül a kérdés, hogy hogyan támogathatjuk a gyászoló szülőket. Révész Renáta Liliána kiemelte: nem tanácsokat kell adni vagy bölcs gondolatokat megfogalmazni, ezzel ugyanis nem tesszük könnyebbé a helyzetüket, sőt, lehet, hogy csak mélyítjük a fájdalmukat. Az sem szerencsés, ha naphosszat azt kérdezgetjük tőlük, hogy vannak, mert egy ideig úgysem fogják tudni azt válaszolni, hogy jól. A legjobb és legegyszerűbb, ha annyit mondunk: bármikor szeretnének beszélni a történtekről, mi itt vagyunk, meghallgatjuk őket. Emellett segítsünk tettekkel: vigyünk át nekik levest, süteményt, vagy intézzük el a takarítást, bevásárlást, amire éppen szükség van. Egy idő után azzal is megpróbálkozhatunk, hogy elhívjuk őket ide-oda. Lehet, hogy többször is vissza fognak minket utasítani, ez azonban ne tántorítson el minket: nem kell erőszakoskodni, de jelen kell lenni, hogy ne érezzék azt, magukra maradtak. „Nem mi vagyunk krízisben, hanem azok, akik gyászolnak, így nekünk kell megértőnek, elfogadónak, kitartónak és ügyesnek lennünk” – szögezte le a gyásztanácsadó.
Legjobban: