Veszélyes lehet a szülői féltés

Egy friss tanulmány szerint azoknak a szülőknek a gyerekei, akikről túlzottan gondoskodnak, és szüleik sok mindent elvégeznek helyettük, később önállótlanok, ám közben túlzottan magabiztosak lesznek, és könnyen elhiszik, hogy bármire képesek.

Természetesen minden szülő a lehető legjobbat akarja gyermeke számára, és próbálja őt támogatni, amiben csak tudja, ám sokan túlzásba esnek e téren. Ha valaki elkészíti gyermeke helyett a házi dolgozatát, netán helyette jelentkezik egy állásajánlatra vagy megírja a motivációs levelét, az már biztos, hogy túllépett a szerepkörén, és legjobb szándéka ellenére sem tesz jót gyermekének.

Chris Segrin, az Arizona Egyetem kommunikációs tanszékének vezetője munkatársaival több száz szülő és felnőtt gyermek kapcsolatát követte nyomon, melyek során a túlzott szülői gondoskodás negatív következményeit igyekeztek feltárni.

Megállapították, hogy egyrészt ezek a gyerekek többnyire önállótlanok, ám ugyanakkor túlzottan önteltek lesznek, másrészt a szüleik kevésbé elégedettek a családon belüli kommunikációval és kapcsolattartással. A kutatásban szintén résztvevő depressziósakká és a másokkal való együttműködésre képtelenné válnak.

A szakemberek arra is kíváncsiak voltak, vajon mi áll a túlzott gondoskodás hátterében, és megállapították, hogy ezekben a családokban gyakran nagyon szegényes a családtagok közötti kommunikáció, és a gyerekek kevésbé együttműködőek a szüleikkel, ugyanakkor hajlamosak elhinni magukról, hogy ők a világ közepe, és elvárják, hogy - ahogy a szüleik tették - az egész világ gondoskodjon róluk.

Ide kattintva tudjon meg még többet a depresszióról! Chris Segrin professzora, aki szintén részt vett a vizsgálatban, hozzátette, hogy a szülők nem is tudják, mennyit ártanak viselkedésükkel, milyen érzelmi és lelki károkat okoznak azzal, ha olyan szinten nyúlnak bele felnőtt gyermekük életébe, amire neki már nem lenne szüksége.

A szakemberek a továbbiakban azt tűzték ki maguk elé célul, hogy megpróbálják a szülői túlféltés fogalmát - melyet "helikopterszülőség" néven is ismer a szakirodalom - minél pontosabban körülírni, és mivel mindez egy viszonylag új kutatási terület, további vizsgálatok révén igyekeznek minél alaposabban feltárni a jelenség mögötti okokat és azok következményeit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!