Sok pénzhez jut, aki sok gyereket vállal

A születésszám növelése érdekében hétpontos akciótervet hirdetett meg a kormány: kedvezményes hitel, szja-mentesség és autóvásárlási támogatás is segítheti a nagycsaládosokat.

Gyermekvállalási támogatással, adókedvezménnyel, illetve kedvezményes otthonteremtési hitellel is segítené a családosokat a kormány. Mindez Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelő beszédéből derült ki, amelyben hét pontban foglalta össze a gyermekvállalást is ösztönző intézkedéseket. A beígért adókedvezményeknek komoly összegeket hagyhatnak a családoknál, illetve az édesanyák újbóli munkavállalását is segítenék a bölcsődei férőhelyek bővítésével, valamint a nagyszülői gyed bevezetésével. A nagycsaládosoknak még az autóvásárlásába is besegítene az állam.

Egymillió magyar tűnhet el 2030-ig Magyarországon 1981 óta csökken a népességszám, és bár az utóbbi évek politikai intézkedései nagy hangsúlyt fektettek a születésszám növelésére, ez önmagában kis eséllyel tudja csak megfordítani a tendenciát. Tanulhatunk valamit a Ratkó-korszak politikájából, a népességüket megtartó kelet-európai országoktól, vagy a sokasodó nyugat-európaiaktól? Szakértőt kérdeztünk - kattintson !

Az áprilisban megalakult negyedik Orbán-kormány kommunikációjában már a kezdetektől a gyermekvállalási kedv növelése volt a leghangsúlyosabb mondanivaló, emiatt több olyan intézkedést is beígértek, amellyel megállítanák az 1981 óta tartó népességfogyást . Az ígéretek szerint az alábbi hét pont köré csoportosulnak a következő évek családpolitikai intézkedései.

Gyermekvállalási támogatás

2019. július 1-től gyermekvállalási támogatás indul a fiatal házasoknak. Ennek lényege, hogy a 18-40 közötti nők 10 millió forintos kedvezményes kölcsönt vehetnek fel. A havi törlesztőrészlet nem haladhatja meg az 50 ezer forintot, és az első baba születése után három évre felfüggesztik. Két gyermek esetén a tartozás harmadát is eltörlik, a harmadik gyermek születését követően pedig a teljes tőketartozást elengedik.

Bővül a csok

A családi otthonteremtési kedvezményre (röviden csak csok) felvehető hitelt a használt lakások vásárlására is kiterjesztenék. Július elsejétől a kétgyermekes szülők 10 millió, a háromgyermekesek pedig 15 millió forintos hitelre jogosultak, és ezentúl a 35 millió forintnál értékesebb lakásokra is fel lehet majd venni az összeget. Ez a fővárosban élők számára különösen fontos lehet, a jobb kerületekben ugyanis már az egyszobás lakások egy része is megközelíti ezt az összeget.

Az új családtámogatási rendszertő a születésszám növelését várja a kormány
Az új családtámogatási rendszertől a születésszám növelését várja a kormány (Kép: 123rf)

Átvállalják a jelzáloghitelt

A második gyermek születésekor az állam egymillió forintot, a harmadik baba születését követően pedig négymillió forintot vállal át a család jelzáloghiteléből. Minden további gyermek születésekor újabb 1-1 millió forint jelzáloghiteltől mentesülhetnek.

Szja-mentesség

A nagycsaládos anyák személyi jövedelemadó-mentességének ötlete már tavaly is szóba került, az akkori koncepció szerint ez már három gyermek után is járt volna az anyáknak. A mostani tervezet szerint viszont csak azok a nők mentesülnek az szja fizetése alól, akik legalább négy gyermeket nevelnek. Nekik viszont az ígéretek szerint valóban egész életükre elengedik ezt az adónemet.

Teljes bölcsődei ellátás

Az intézkedések egy része az anyák munkavállalását segítené elő, ami nemcsak a családok megélhetését javítaná, de az egyre súlyosabb munkaerőhiányt is enyhítheti. Főleg a kisebb településen okoz gondot, hogy a gyermek nem fért be az adott intézménybe, és az is sok idejét elviheti a családoknak, ha egy szomszédos település bölcsődéjébe kell rendszeresen járniuk. 2022-ig a kormány 70 ezerre bővítené a bölcsődei férőhelyek számát a mostani 50 ezer helyett. A cél ezzel, hogy minden szülő beírathassa a gyermekét az egyik intézménybe, bár ehhez a bölcsődék területi eloszlásán is javítani kellene. A bölcsődei helyzetről egy korábbi cikkünkben is írtunk már.

Autóvásárlási program

Két és félmillió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat autóvásárlásra júliustól minden nagycsaládos. A gépjárművel kapcsolatos kritériumokat várhatóan tovább szűkítik majd, egyelőre a tervezetben annyi szerepel, hogy legalább hét személy szállítására kell alkalmasnak lennie. Valószínűleg megkötésként szerepel majd az is, hogy az autót bizonyos ideig nem lehet eladni, hiszen így sokan egyszerű pénzszerzési lehetőségként gondolnának a programra. A családok mobilabbá tétele szintén hozzájárulhat az anyák visszatéréséhez a munka világába.

Nagyszülői gyed

A kisgyerekes anyák munkavállalását segítené, hogy ezentúl a nagyszülők is otthon maradhatnak a gyerekkel, és igényelhetik a gyermekgondozási díjat (gyed). Ennek maximális összege 2019-ben bruttó 208 600 forint. A gyed extrát azonban a nagyszülők már nem igényelhetik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!