Magyarországon az utóbbi három évtizedben folyamatos népességcsökkenés figyelhető meg. Népesedési helyzetünket, az alacsony termékenységet, a népesség fogyását és öregedését vagy általános, Európát, a "nyugatot", "a keresztény kultúrkört" jellemző jelenségnek, vagy pedig "magyar átoknak" tartjuk. A népességnövekedés legfőbb gátló tényezőit az Index szedte össze.
A régióban kimondottan termékenyek vagyunk
A magyar nemzeti hagyományokba beivódott a nézet, mely szerint még a hasonló helyzetű, kultúrájú környező országokhoz viszonyítva is lényegesen rosszabb a hazai demográfiai helyzet. Eszerint a környező népek gyermekvállalási kedve lényegesen magasabb lenne a magyarságénál, és ez a "magyar átok" részben oka volt történelmi traumáinknak, továbbá hosszabb távon "nemzethalálhoz" vezethet. Az igazság azonban az, hogy a Kárpát-medencében élő népek gyermekvállalási kedvében (a cigányságtól eltekintve) már évtizedek óta nincs érdemi különbség.
Az aktuális, 2016-os becslések szerint a teljes termékenységi arányszám Ausztriában 1,47, Magyarországon 1,44, Szerbiában 1,43, Szlovákiában 1,40, Horvátországban 1,39, Szlovéniában 1,35, Romániában 1,34 körül lehet, így a régió országaihoz képest a magyar számok még meglehetősen jónak számítanak.
Beavatkozhat a politika a családalapításba?
Az utóbbi évek kormányzati intézkedései számos módon próbálják ösztönözni a családalapítást és a gyermekvállalást , ezeknek a politikai beavatkozásoknak a sikerességéről azonban nincs minden szakértő meggyőződve. Az egyik álláspont szerint nem érdemes népesedéspolitikára költeni, mert az ilyen intézkedések hatástalanok vagy igen korlátozott hatásúak. A másik álláspont szerint - ezt főképpen a politikai döntéshozók képzelik így - a családtámogatások nem jelképes, hanem komoly mértékű emelése mintegy törvényszerűen a termékenység emelkedését hozza magával.
A valóság ezzel szemben az, hogy megbízható empirikus bizonyítékok támasztják alá, hogy a különféle társadalmakban különféle családpolitikai intézkedések képesek hatni a demográfiai folyamatokra. Ráadásul nem csak diktatúrákban, és nem csak represszív, vagy a gyermekvállalás csökkentésére irányuló intézkedések lehetnek hatásosak.
Magyarország európai és az OECD-országokkal való összehasonlításban kiemelkedően sokat költ családpolitikára. Hogy ezek a vártnál kisebb hatást érték csak el, számos okra visszavezethető. A családpolitikai programok csupán egy tényezőt jelentenek, komoly szerepük van a párkapcsolati viszonyoknak, az érintettek által vallott értékeknek és a munkaerőpiaci helyzetnek is.
Miért fogy a magyar?
Magyarországon nemzetközi összehasonlításban igen nagy az ingadozás az egymást követő generációk létszámában, ezért a demográfiai helyzet javítását nemcsak a közvélemény, de a szakma is támogatja.
A magyar népességfogyás egyik jelentős oka, hogy 1989-et követően a társadalomban olyan jelentős és gyors változások történtek, amelyek alapvetően rendezték át az életutakat (az oktatási robbanástól a munkapiaci bizonytalanságon át a szabad költözés lehetőségéig). Egy ennyire gyorsan változó - és alapvetően a korai gyermekvállalási minta ellen ható - társadalmi környezetben igen korlátozott lehetett a mozgásterük a különféle családpolitikai intézkedéseknek.
Magyarországon a demográfiai helyzet javítását célzó intézkedések hagyományosan évtizedek óta elsősorban a gyermekvállalást célozták meg, vagyis olyan szabályozási környezetet kívántak teremteni, amelyben minél több pár vállal gyermeket. Ezzel szemben lényegesen kevesebb figyelem jutott a várható élettartam növelésére (így például a fiatalok és középkorúak halálozásának csökkentésére, vagy a várható élettartam növelésére), valamint a migrációs politikákra. Utóbbiak közé nemcsak a bevándorlással, hanem a ki- és visszavándorlással kapcsolatos politikák is beletartoznak.
Az 1990-es évek második felétől egészen 2015-ig igen nagy létszámú generáció volt éppen gyermekvállalási korban. Ha ebben az időszakban sikerült volna jelentősen ösztönözni a gyermekvállalási kedvet, akkor ez önmagában képes lett volna rövid és középtávon stabilizálni az ország népességszámát. A "Ratkó-unokák" generációjának kiöregedésével, körülbelül 2015-öt követően azonban több évtizedre elveszett a lehetőség, hogy kizárólag a gyermekvállalási hajlandóság növelését célzó szakpolitikákkal stabilizálni lehessen az ország népességszámát.
Az állami intézkedések már nem elégségesek
A jelenlegi demográfiai helyzetben már tévedés arra alapozni, hogy csupán egyetlen tényező, a hatékony születésösztönző családpolitika önmagában képes lenne Magyarországot a célként kitűzhető fenntartható népesedési pályára állítani.
Itthon jelenleg a termékenység (a teljes termékenységi arányszám) 1,4-1,5/gyermek/nő, ami jelentősen elmarad attól a 2-2,1-es értéktől, amelynek tartós fennállása biztosítaná, hogy a szülői generációk gyermekeikkel "újratermeljék" önmagukat. A magyarországi gyermekvállalási kedv az elmúlt években növekedett - a 2011-es abszolút minimumot jelentő 1,24-ről -, de még mindig elmarad az EU 1,6 körüli, egyébként szintén igen alacsony átlagától.
A gyermekvállalási "kedvvel" sok szempontból nincsen gond, a legtöbb családban azonban mégsem annyi gyermek születik, mint szeretnék. Magyarországon igen komoly szakadék van a kívánt és a tényleges gyermekszám között - a kívánt gyerekszám (átlagosan) eléri a két gyermeket. Ha ez a szám megvalósulna, akkor idővel a népességszám stabilizálódásához vezetne. Ez azonban már nem elégséges: becslések szerint ha a teljes termékenységi arányszám 2018-ra a 2-es értékre ugrana, majd ott stabilizálódna, még "csupán" azt jelentené - az előreszámítás egyéb tényezőit változatlanul hagyva -, hogy a népességszám stabilizálódása Magyarországon 2053-ra következne be mintegy 8,9 millió fővel.
Önmagában tehát a termékenység növelését célzó politika nem lehet sikeres, ahogyan a várható élettartam növelése vagy a bevándorlás ösztönzése sem jelenthet egyedüli megoldást. A fenntartható demográfiai helyzethez, stagnáló népességszámhoz tehát reálisan akkor közelíthet az ország, ha a népességszám változását befolyásoló mind a négy területen hatékony szakpolitikai szabályozást alakít ki: ha a sikeres családpolitika mellett stabilan javuló várható élettartamot elősegítő egészségügyi ellátórendszer működik, ha a kivándorlás mértéke alacsony szinten stabilizálódik, valamint ha mérsékelt számban fiatalos korstruktúrájú bevándorló népesség is folyamatosan érkezik hazánkba. Ez utóbbi nélkül a népesség reprodukciójának hosszú távú biztosítása lehetetlennek látszik.
