Nem rossz a gyerek, csak fáradt

Düh, kezelhetetlen viselkedés, figyelemzavar - ezek nemcsak magatartási problémák, a gyerekek ugyanis többnyire így fejezik ki, ha fáradtak - hívta fel a figyelmet dr. Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese.

Gyermekkorban több kapcsolat van az agy idegsejtjei között, mint a felnőtteknél, emiatt ilyenkor több és mélyebb alvásra van szükség, hogy fel tudjanak készülni az új élmények befogadására - hangsúlyozta a pszichológus. A gyerekek és a felnőttek szükségletei nemcsak az alvás mennyiségében térnek el, hanem egyebek közt abban is, hogy míg fiatalabb korban az hat jól a teljesítményünkre, ha később kelünk, addig az életkor előrehaladtával inkább arra reagálunk jól, ha korábban indul a napunk.

Ha állandóan rosszalkodik a gyerek, lehet, hogy fáradt
Ha állandóan rosszalkodik a gyerek, lehet, hogy fáradt. Fotó: iStock

A gyerekek harmada alvászavarral küzd A gyerekek és fiatalok kevesebbet alszanak, mint kellene, ráadásul olvasás, vagy mesehallgatás helyett inkább tévéznek, amely nyugtalanabbá teszi az alvást. Mindez alvászavarokat okoz. Kattintson!

Felnőttkorban jobban toleráljuk a szociális jetlaget, azaz ha el kell térnünk szervezetünk belső órája által diktált igényektől - mondta dr. Bódizs Róbert példaként említve, hogy vannak, akik az egész heti koránkelést hétvégén egy hosszabb alvással pótolják be. Ez azonban gyermekkorban még nem működik, akkor ugyanis még nem tudják késleltetni az alvási szükségleteiket. A kialvatlanság , fáradtság pedig nem tesz jót sem a hangulatuknak, sem a teljesítőképességüknek.

Dr. Bódizs Róbert szerint számtalan kutatás támasztja alá, hogy a gyerekek jobban teljesítenek és frissebbek, ha tovább alhatnak reggel. Az Egyesült Államokban 200 tinédzsert vizsgáltak, és kiderült, hogy ha reggel 8 óra helyett 25 perccel később kezdték az iskolát, jobb lett a hangulatuk, nőtt az alvásidejük és kevesebb koffeint fogyasztottak. Önmagában azonban a későbbi kezdés sem garantálja a jobb eredményeket és a kedvezőbb hangulatot. A pszichológus szerint az a legfontosabb, hogy figyeljük meg a gyerekek alvási igényeit, és igyekezzünk alkalmazkodni azokhoz.

Forrás: Semmelweis Egyetem

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?