Egykeként, főként a nagymamája mellett nőtt fel az a – ma már két gyermekét nevelő – nő, aki levelet írt a The Guardian szakértőjének, hogy tanácsot kérjen az anyja iránt érzett dühe lecsitításához és a belső béke megtalálásához. A neki válaszoló pszichoterapeuta szerint ebben az esetben is komoly gyászmunkára lehet szükség.
„Hogyan hagyhatta magára a gyerekét hónapokig?”
„Egyedüli gyerek voltam. Anyám volt a családfenntartó, a nagymamám pedig fő gondozóm. Hároméves korom óta gyakran voltam mamánál Franciaországban, és ilyenkor hónapokig nem is láttam az anyámat – de az is előfordult, hogy egy hároméves időszak alatt csak egyszer találkoztam vele. Anyának több is barátja volt, akik mindig elsőbbséget élveztek velem szemben, miközben ő szinte kizárólag cigarettán, feketekávén és boron élt. Nagyon magányosan teltek ezek az éveim, és szégyelltem magam, amiért nem voltam elég neki, hogy betöltsem a benne tátongó űrt” – kezdte vallomását a levélíró.
A tanácsot kérő nő ma már felnőtt nő, két kisgyermeket nevelő anyuka. Mint írta, elképesztően neheztel az anyjára, amiért nagymamaként sem lehet számítani rá.
A második gyermekem születése után megígérte, hogy két hétig itt marad segíteni, de csak öt napot bírt. Amikor pedig vissza kellett mennem dolgozni, felajánlottam neki, hogy fizetek neki azért, hogy hetente egyszer vigyázzon a gyerekekre, de nem vállalta. Ez nagyon feldühít. A nagymamám lehetőséget adott neki, hogy a karrierjére összpontosítson, most viszont eszében sincs támogatni abban, hogy én ugyanígy tegyek. Egyszer pénzügyi segítséget is ígért, de amikor valóban szükségem lett volna rá, ő inkább vett magának a pénzből egy hatalmas házat egy drága környéken, miközben én egy lepukkant önkormányzati lakásban laktam a családommal” – olvasható a levélben.
A beszámolóból az is kiderült, hogy a nő és a családja azóta már elköltözött egy másik országba. Így már kevésbé erős az anyja iránt érzett haragja, hiszen most legalább valós okokból nem tud fizikailag ott lenni a lánya mellett. A gyerekeire nézve azonban még mindig fel-felmerül benne a gondolat, hogy vajon hogyan hagyhatta magára a gyerekét hónapokig egy anya. „Még mindig nagyon dühös vagyok rá. Hogyan találjam meg a belső békét?” – kérdezte végül.
„A legfontosabb, hogy ne azt add tovább, amit te kaptál”
A levélírónak Philippa Perry pszichoterapeuta válaszolt. Elsőként azt emelte ki, hogy nem meglepő, hogy a nő óriási haragot táplál az anyja iránt.
„Nagyon fájdalmas lehetett ennyire elutasítottnak érezni magadat gyerekként. De nem vagyok benne biztos, hogy ez a fájdalom elmúlt volna attól, ha csodával határos módon megváltozott volna az anyád, gondoskodott volna az unokáiról és betartotta volna az ígéreteit – bár legalább egy kicsit kárpótolva érezted volna magadat. Dühös vagy, és ez teljesen érthető, de arra gyanakszom, hogy a haragod mögött valójában nagy szomorúság rejlik. Az anyád alig volt melletted, amíg felnőttél, ezt meg kell gyászolni. Talán érdemes lenne egy terapeuta segítségét kérni ehhez a gyászmunkához, és úgy talán végre békére lelhetsz magadban” – fogalmazott a szakértő.
Perry szerint a levélíró édesanyja valószínűleg komoly problémákkal küzdhetett, amelyek megnehezítették, hogy szerető szülőként, teljes értékűen a gyermeke mellett tudjon lenni. Erre utal az is, hogy magával is alig törődött, hiszen szinte csak cigizett, kávézott és borozott. A szakember szerint súlyos szülés utáni depresszió állhatott fenn az anyánál, esetleg komoly szeretethiánya volt. Ám – ahogy azt a terapeuta is kiemelte – bármilyen problémája is van a szülőnek, azért sosem a gyerek a hibás.
Sajnálom, hogy gyerekként úgy érezted, nem vagy elég. Az, hogy most földrajzilag eltávolodtál az anyádtól, valóban hozhatott neked némi békét, ugyanis csökkentek a felé támasztott elvárásaid. Tudom, hogy nem könnyű szerető és dédelgető szülőnek lenni, ha te ezt nem kaptad meg, de ne feledd: nagyszerű munkát végzel a saját gyermekeiddel! Fogd fel ezt úgy, mint egy befektetést a következő generációba, amellyel megkönnyíted megkönnyíted számukra a gyermekeik gondozását. A legfontosabb, hogy ne azt add tovább, amit te kaptál: az érzést, hogy hónapokig egy valaki másra delegált házimunka vagy, nem pedig egy érző ember, akinek szeretetre és kapcsolódásra van szüksége” – tanácsolta Perry.
