A legjobb telefonos applikációk szülőknek

Az okostelefonokra készült alkalmazások segítségére sok területen számíthatunk, természetesen nincs ez másképp akkor sem, ha családot alapítunk. Az applikációk fejlesztői igyekeznek a szülők minden igényét kielégítve számos olyan témát feldolgozni, amellyel segíteni tudnak a hétköznapokban és a családok különleges pillanataiban is.

Várandósság és csecsemőgondozás

A várandósságot és a születés utáni első kihívásokat hivatott megkönnyíteni az Édes Kisbabám nevű applikáció, amelyet szakértők segítségével állítottak össze úgy, hogy könnyebbé tegyék a kezdő szülők helyzetét. Az applikáció már az anyaméhben cseperedő magzat fejlődését végigköveti, tippeket adva az édesanyának hétről-hétre. Segítségével könnyen összeállíthatjuk például a babakelengyét, megtalálhatjuk gyermekünk nevét, illetve számos ügyintézéshez is hasznos információkat nyújtanak. Az Édes Kisbabám tippeket ad a szülőknek csecsemő-ellátásról, szoptatásról, pelenkázásról, ráadásul lehetőség nyílik Pocak- és Babanaplót is készíteni az applikáción belül, amelyet szeretteinkkel is megoszthatunk.

applikáció, gyereknevelés

Babazenék és altató hangok

A Szundító nevű alkalmazás olyan zenék és hangok gyűjteménye, amely már generációkon keresztül segített elaltatni a család legkisebb tagjait. Ilyen hang például az úgynevezett fehér zaj, amely monoton háttérzaj, és amelyről bebizonyosodott, hogy az egyik legjobb altatóhang. A fehér zaj mellett hallgatható még rajta másik 15 hang, megnyugtató bölcsődalok, valamint a természet különböző, álomba ringató neszei, például tücsökciripelés, záporeső vagy az óceán hullámzása. Az applikációval lehetőségünk nyílik saját hangok rögzítésére, illetve kipróbálhatjuk az időzítő és a hangkombináció funkciót is, hogy még inkább személyre szabhassuk az alkalmazást akár éjjel, akár a mindennapi tevékenységeink során használjuk.

A Szundító a hangok mellett szakszerű háttéranyagokkal is segít felkészülni az újdonsült szülőknek, például hasznos tippeket nyújt hasfájós babák panaszainak enyhítéséhez.


Tanuljunk fogat mosni!

A Denny Timer nevű alkalmazás színes és karakteres ábraival a kisebb gyerekek számára is könnyen érthető és használható. Az applikáció célja, hogy szórakoztató módon tanítsa és szerettesse meg a gyerekekkel a helyesen kivitelezett és rendszeres fogmosást . Hiszen legyünk őszinték: a fogmosás egyáltalán nem a kicsik kedvenc foglalatossága, akik szeretik elbliccelni vagy a lehető leggyorsabban túlesni rajta. A Denny Timer azonban segít, hogy ez gyökeresen megváltozzon, és így hosszú távon hozzájárul ahhoz is, hogy a gyerekek minél tovább megőrizhessék egészséges fogazatukat.


Tervezd meg az otthoni tennivalókat!

Ha az ember szülővé válik, hirtelen sokszorosára nő az otthoni teendők száma. A magyar nyelvű Háztartás - Tervező és emlékeztető nevű applikáció segítségével listát készíthetünk a háztartási feladatainkról, amelyekről ráadásul időben értesítést is küld. Az alkalmazások segítségével könnyebben beoszthatjuk a gyerekek körüli tennivalókat is, nincs többé elfelejtett edzés, átnézetlen házi feladat, időben be lesznek fizetve a számlák, meglocsolva a növények, ki- és bepakolva a mosógép és felmosva a konyha .


Pakolási lista, ha utazik a család

A PacikKing - Pakolási lista utazáshoz nevű alkalmazás segít összeállítani a poggyászainkat akár belföldre, akár külföldre utazunk. Személyre szabott listát készít nekünk a legszükségesebb dolgokról különböző úticélok és programok szerint. Sok lehetőség közül választhatunk, például hátizsákos kirándulás, strandolás, búvárkodás, kempingezés, futás, lovaglás, szörfözés vagy téli sportok között. Beállíthatjuk továbbá a lehetséges közlekedési módokat és az aktuális időjárást is, hogy listánk még professzionálisabb legyen. Szerkeszthetjük utazási adatlapunkon a különböző úti célokat, időtartamokat, programokat, közlekedési módokat akár a mosási gyakorisággal együtt is.



Elsősegély, ha baj van

Az Elsősegély - Mit kell tennem? címet viselő applikáció célja, hogy egyszerre tanítson, felkészítsen vagy éppen gyors segítséget nyújtson váratlanul bekövetkező balesetek vagy betegségek esetén. Az alkalmazás gyakorlati útmutatót nyújt például allergiás reakció, égés, csonttörés, mérgezés, áramütés, szemsérülés, szívinfarktus , vérzés, harapás, roham, görcs, ájulás, fulladás vagy stroke esetén. Segít a diagnosztikában, útmutatót ad arra az esetre, ha tudjuk és arra is, ha nem tudjuk, mi okozta a vészhelyzetet vagy rosszullétet, lépésről-lépésre bemutatja az újraélesztést, valamint jelzi a hozzánk legközelebb eső defibrillátort vagy kórházat.


Szülői kontroll

Nem árt a szülői felügyelet, ha a csemeténk telefonon vagy táblagépeken játszik. Sajnos nem tehetjük meg minden esetben, hogy egész nap mellette üljünk és figyeljük ilyen irányú tevékenységét, erre a célra azonban már számos applikációt létrehoztak. Az egyik ilyen a Kids Place - Parental Control nevű alkalmazás, amely azoknak a szülőknek készült, akik szeretnék figyelemmel kísérni és testre szabni gyermekük tevékenységét. Az applikáció segítségével eldönthetjük, hogy mely alkalmazások és eszközök legyenek elérhetőek gyermekünk számára, így korának megfelelően, a lehető legbiztonságosabb módon játszhat az interneten.


Merre jár a család?

A Családkereső - Life360 nevű alkalmazás egy lokátor, amelynek segítségével egy térképen keresztül nyomon követhetjük, hogy szeretteink éppen merre járnak. Aggódik, hogy iskolás gyermeke időben hazaért-e tanítás után? Vagy éppen pont ő az, aki látni szeretné, hogy elindultak-e már érte a szülei, hogy hazavigyék edzésről? Esetleg nem tudja, hogy otthon vagy a munkahelyén hagyta a telefonját? Ezek a problémák egy csapással megoldódnak a Családkereső applikáció segítségével, amely pontosan megmutatja, hogy kinek a készüléke éppen merre található. Sőt lehetőség van arra is, hogy vészhelyzet esetén működésbe hozzunk az alkalmazáson keresztül egy pánikgombot, amely értesíteni fogja a családtagjait arról, hogy segítségre szorulunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!