A leggyakrabban előforduló sérülések otthon

HáziPatika

Számtalan veszély leselkedik ránk lakásunkban, összegyűjtöttük a tíz leggyakoribb háztartási balesetet, ami sérülésekhez, rosszabb esetben akár halálhoz is vezethet.

Bár arra nincs statisztika, hogy mennyi és hányféle sérülést szenvednek el évente az emberek otthonukban, annyi tudható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból, hogy 2018-ban 1733 olyan háztartási baleset történt Magyarországon, mely halálos kimenetelű volt. Általánosságban elmondható, hogy még a legbiztonságosabban kialakított lakásban is előfordulhatnak olyan gyakori sérülések, melyek legfeljebb akkor lennének kivédhetőek, ha ki sem másznánk az ágyból, vagy talán akkor sem. Az alábbiakban a leggyakoribb háztartási baleseteket és sérüléseket vesszük sorra.

Lehulló tárgyak

Akár plafonról leszakadó csillárról, akár csak a szekrény tetejéről leguruló dísztányérról, vagy a polcról leeső könyvről legyen is szó, mindegyik komoly sérüléseket képes okozni, kortól függetlenül Az azonban tény, hogy az idősek, és még inkább a gyermekek kitettek az ilyen típusú baleseteknek. Előbbiek reflexei ugyanis már nem olyan gyorsak, hogy kivédhessék az ütést, elugorhassanak az adott tárgy elől. Utóbbiak pedig képesek maguk előidézni a baleseteket, főképp amikor járni tanulnak, és előszeretettel kapaszkodnak meg a bútorokban, elektromos kábelekben, vagy akár az asztalterítő csücskében. Ilyenkor a tárgy nagyságától, anyagától, súlyától függően okozhat kisebb zúzódásokat vagy akár nyílt koponyasérülést, vágást, melyeket a sérülés súlyosságától függően kell ellátni.

háztartási baleset, sérülés, esés, égés, vágás, otthoni sérülés
Ezen a képen legalább háromféle veszélyforrást láthatunk, ami egy gyerekre leselkedik. Fotó: Getty Images

Botlások és csúszások

A csúszások és botlások következtében a legkülönfélébb sérüléseket szenvedhetjük el a lila foltoktól a ficamokon át a nyílt vagy combnyaktörésig. Ha van a lakásban küszöb, esetleg lépcső, akkor biztosan gyakrabban fordulnak elő. De okozhatnak kellemetlen pillanatokat a parketta vagy a járólap, a csempe csúszós felületei is, melyekre, ha folyadék, vagy esetleg bútorápoló kerül, azonnal korcsolyapálya síkosságúvá képesek válni. Nem érdemes azonban szőnyegekkel védekezni ez ellen, mert ha nincs alatta csúszásgátló réteg, akkor a két felület együtt garantálja, hogy a legváratlanabb helyzetben érjen minket a talajvesztés. A botlásokat emellett a földön tekergő kábelek is előidézhetik, érdemes úgy kialakítani a lakásban a közlekedőket, hogy ilyen akadályok ne nehezítsék a hétköznapokat. Különös figyelmet kell fordítani a fürdőszobákra, főképp, ha idős, beteg, mozgásában korlátozott ember van a családban.

Esések, zuhanások

Bár a fent tárgyalt botlások, csúszások is tekinthetők esésnek, itt most a székről, létráról, ablakból, asztal tetejéről stb. történő leesésekre gondolunk. Elég gyakoriak ezek, főképp takarítás közben, ezért mindig figyeljünk arra, hogy kellő körültekintéssel válasszuk meg azt, ahová felmászunk. Győződjünk meg a stabilitásról, hogy valaki tartja például a létrát, és ha még sincs otthon segítségünk, legalább a telefont tartsuk a zsebünkben, hogy ha megtörténik a baj, valakit képesek legyünk értesíteni. Egy ilyen baleset következtében a zúzódás, horzsolás csak a legkisebb gond, de ficam, törés, eszméletvesztés is előfordulhatnak. Ide sorolhatóak továbbá a zuhanások is, melyek nagy része súlyos sérüléssel, halállal járhat, és jellemzően szintén takarítás, például ablak- vagy ereszcsatorna pucolása közben történhetnek meg.

Ütközések

A falból kiálló tárgyak, éles szélű bútorok, kilincsek - mind-mind potenciális veszély és sérülésforrások. Az, még a jobbik eset, ha "csak" az oldalunkon keletkezik egy kis lila folt, vagy megússzuk néhány horzsolással, de akár törés vagy vágás is lehet a vége, ezért érdemes az ilyen akadályokat mihamarabb megszüntetni.

Vágások és szúrások

Ahol egy éles tárgy nyomán keletkező sérülésből vér serken, vágásról beszélünk. Ezt okozhatják kések, ollók, papír vagy más éles felület is, de a székből vagy bútorból kiálló rozsdás szög legalább ilyen veszélyes. A leggyakrabban a konyhában érhet minket ilyen sérülés, ám nem csak a késtől. Legalább ennyire veszélyes lehet a konzerv éles széle, vagy a mosogatóban eltört tányér, pohár. Gyermekek esetében minden üvegfelület vagy tükör is potenciális veszélyforrássá válhat, ezért ezeket érdemes megfelelő védelemmel ellátni, jól rögzíteni, vagy olyan helyiségben elhelyezni, ahová ők nem tudnak bemenni.

A vágások mellett az ezen eszközökkel okozott szúrt sebek is lehetnek legalább annyira súlyosak. Érdemes megemlíteni a tűk, hústűk által okozott problémákat is, utóbbinál hatalmas afertőzésveszélye, így ott különösen nagy gondot kell fordítani a fertőtlenítésre.

Égések és forrázások

Ha már a konyhában tartunk, ne feledkezzünk meg a szintén legtöbbször ott történő égési sérülésekről. Kifröccsenő olaj, forrásban lévő víz, tűzforró tepsi - hosszan sorolhatnánk még, mi mindentől szenvedhetünk égési sérülést, mely akár súlyos, nagy felületre kiterjedő, kórházi ápolást is igénylő sebet is jelenthet. A konyhán túl gyakori, hogy kályha, kandalló, kazán esetleg kisgyermekeknél még a fürdőszoba is veszélyes terep lehet ebből a szempontból, hiszen, elég, ha egy pillanatra nem figyelünk, és a csapból akár olyan forró víz is folyhat, amivel leforrázhatja magát a kicsi.

Mit tegyünk az égési sérülésekkel?

A gyerekek sokszor kíváncsiak: szeretik megérinteni, megfogni, megkóstolni a dolgokat. Ez azonban abban az esetben, ha a dolgok forróak, akár súlyos égési sérülésekhez is vezethet. Mit tegyünk, ha előfordul egy ilyen baleset? A válaszokért kattintson cikkünkre.

Fulladás

Nem tipikus, mégis gyakori háztartási baleset a fulladás. Míg felnőtteknél leggyakrabban egy félrenyelt ételdarab okozhat fuldoklást, addig a gyermekek esetében lényegében bármi, ami befér a szájukba, ezért különösen fontos, hogy elérhető magasságban semmi olyan tárgy se legyen, amit lenyelhetnek. Emellett esetükben a fürdés lehet még veszélyes terep, ezért soha, még egy pillanatra se hagyjuk őket egyedül a fürdőkádban, akármilyen kevés is benne a víz.

Fojtás

Szerencsére ez is ritka, és jellemzően szintén a kisgyerekekre veszélyes. Általában akkor fordul elő, ha a gyermek nyaka valahogy beleakad valamilyen zsinórba, kábelbe, vagy akár játék közben a függöny, a reluxa gurtnija tekeredik a nyaka köré. Ha még időben észrevesszük, megúszhatja némi zúzódással, horzsolással, ha azonban nem kap azonnal segítséget, tragédia lehet a vége.


Mérgezés

A fentiekhez hasonlóan a mérgezések is inkább a kicsiket veszélyeztetik, bár idősebb korban is előfordulhat, hogy valaki mellé nyúl és rossz gyógyszert vesz be. Emellett mérgezéshez vezethet különböző vegyszerek együttes használta, vagy azok nem megfelelő tárolása, főképp, ha például valamely tisztítószert átöntünk egy olyan flakonba, amiben normál esetben nem mérgező anyag van. Ez megtévesztő lehet, a kockázata pedig hatalmas. Mindezek mellett arra is érdemes ügyelni, hogy se a kertben, se a lakásban ne legyen mérgező növények, mint például a leander, aminek minden része mérgező, elégetésekor még a füstje is!

Fegyverek általi sérülés

Ez talán a legritkább, hiszen szerencsére Magyarországon nagyon szigorúak az éles lőfegyver tartásának szabályai, de ez is előfordulhat, ezért különös figyelmet kell fordítani mind a lő-, mind az egyéb önvédelmi fegyverek tárolására. Soha ne legyen elérhető gyermekek számára, hozzáférése ezekhez csak a tartásukra jogosultnak legyen.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban kedden délelőtt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, elszórtan fordulhat elő kisebb eső, záporeső.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag