A 40 feletti szülésnek is van előnye

Egyre később vállalnak gyermeket a nők, ami a modern kórházi lehetőségek mellett is megnöveli a komplikációk esélyét a magzatra és az anyukára nézve egyaránt. Lehet azonban pozitív hozadéka is annak, ha az áldott állapot negyven év felett éri az embert.

Gyermekvállalás tekintetében hatalmas paradigmaváltás ment végbe az elmúlt évtizedekben. A demográfiai aranykornak minősülő Ratkó-korszak derekán, 1954-ben még szó sem esett népességfogyásról, a születések száma 12 százalékkal magasabb volt az elhalálozásnál. A tendenciát először az abortusz hazai legalizálása, a gyermektelenségi adó eltörlése, illetve az 1956-os forradalom utáni emigrációs hullám együttes hatása törte meg, majd 1977-től kezdődött a máig is tartó lejtmenet a gyermekvállalási kedvet illetően. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt évtizedben 1,2-1,3 között ingadozott az egy nőre számított termékenység. Még a bevándorlók számával (a növekvő kivándorlási kedv ellenére hazánk még mindig befogadó ország, szemben például Romániával vagy Litvániával) együtt is elérhetetlennek tűnik a népesség középtávú fennmaradásához szükséges 2,1-es érték.

Otthonszülés 40 felett, biztosítékkal

Korábban nem tapasztalt dinamikával emelkedett a gyermeket vállaló anyák átlagos életkora is. Számtalan oka van, hogy egyre kevesebb nő vállalja az anyaságot fiatalon. A házasságtól az élettársi kapcsolatok felé mozdult az együttélési trend, a posztgraduális és doktori képzésekkel kitolódott a tanulási időszak, illetve egyre több nő töri át az üvegplafont, és jelenik meg magas pozíciókban, melynek eléréséhez szintén hosszú évek munkája szükséges. A KSH szerint 1990-ben az első gyermeket átlagosan 23 évesen vállalták a nők, míg 2009-ben 29,5 évre csúszott a várandóssági korátlag. Bár az orvostudomány rohamtempóban halad afelé, hogy a biológiailag ideálisnak tartott életkor felett se legyen veszélyben a szülő kismama és a magzat, a kései babavárás számos kockázattal jár még mindig.

Dobó Csaba és felesége, Dobó Anna esete azért is különleges, mert a kórház helyett az otthonszülést választották. "Háromgyerekes nagycsalád vagyunk, a két kisebbet - a jelenleg 9 éves fiamat és 7 éves lányomat - feleségem 40 év felett szülte, de a hagyományos úttól némileg eltérő módon, így a felkészítés is más volt" - mondta el a HáziPatika.com kérdésére az apuka. Az otthonszülést egy speciális felkészítés előzte meg, amelyben nem csak az anyának, de az apának is kulcsszerep jutott - előkészítette a vizet, gumilepedőt és masszázsolajat, valamint várta a szülésznő és a bába instrukcióit. "Mindkét szülés problémamentesen zajlott, viszonylag gyorsan és gyönyörűen. Lakásunk a szegedi klinikától alig száz méterre volt, így még egy esetleges komplikációtól sem igen tartottunk, hiszen az orvosi segítség nagyon közel volt. Természetesen felvettük a kapcsolatot egy szülésznővel a klinikán, akit tájékoztattunk mindenről" - mesélte a pár.

Tanácsos hónapokkal előre tervezni

"Egyre több negyven feletti terhes kismama fordul hozzánk, a CSOK (otthonteremtési kedvezmény) több párnak is meghozta a kedvét a második, vagy harmadik gyerekhez. Sajnos a legtöbbször csak akkor találkozunk velük, amikor már megállapított várandósság van, pedig a felkészítést még előbb kellene megkezdeni" - nyilatkozta portálunknak Szatmári Bernadett védőnő. Mint mondta, az optimális az lenne, ha már a tervezett szakaszban, legalább három hónappal a teherbe esés előtt felvennék a kapcsolatot, így ugyanis jobban elő tudnák segíteni azt, hogy minden rendben menjen a várandósság hónapjaiban, illetve a nagy pillanatkor.

Egyre később vágnak bele a nők az anyaságba

Egyre később vágnak bele a nők az anyaságba

Már 35 év felett veszélyeztetett terhesnek számít a kismama, innentől pedig kiemelten fontos, hogy a várandósság minden szakaszát nyomon kövessék. Negyven feletti gyermekvállalásnál már nagyobb a különféle, kromoszómákat érintő rendellenességek ( Down-szindróma , Edwards-kór, Patau-szindróma) kialakulásának kockázata, jelentősen nő a terhességi cukorbetegség kialakulásának esélye, nagyobb százalékban kell alkalmazni császármetszést , illetve a vetélés kockázata is emelkedik. A védőnő hangsúlyozta: lehetőség van OEP által finanszírozott genetikai vizsgálatot kérni, illetve az esetleges rendellenességeket már az anya véréből is ki tudják szűrni. Az utóbbi vizsgálat már önköltséges, és elérheti a 170-200 ezer forintot is. Államilag támogatott, ám sokkal kockázatosabb alternatívája a magzatvíz-mintavétel, ám ezekkel viszonylag ritkán élnek a kismamák a védőnő tapasztalata szerint.

A tudatos életmód, egészségmegőrzés kiemelten fontos a szakember szerint, ebből a szempontból viszont a negyvenhez közeledő kismamáknak van egy nagy előnyük: a stabil háttér és a nagyobb élettapasztalat. "Úgy tapasztaljuk, hogy a negyvenhez közeledő, vagy azt elhagyó kismamák sokkal tudatosabbak a húszéveseknél. Szigorúbban betartják az előírásokat és jobban odafigyelnek az apróbb részletekre" - magyarázta Szatmári Bernadett. Hangsúlyozta ismét: veszélyeztetett korban még a tervezett terhesség előtt legalább három hónappal tanácsos felvenni a kapcsolatot egy védőnővel, hogy baba és mama számára is az ideális körülményeket teremthessék meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!