Sokat elmond rólunk, milyen pózban alszunk

HáziPatika

Oldalt, hason, esetleg háton? Ön hogyan szeret leginkább aludni? Abból, hogy milyen pózban tölti az éjszakákat, akár munkájára vagy életkorára is következtetni lehet.

Alvási pozitúránk többet árul el rólunk, mint gondolnánk. Egy angliai felmérés szerint abból, hogy milyen testhelyzetben alszunk, akár életkorunkra, munkánkra vagy hobbinkra is lehet következtetni. Az alváspózokat vizsgáló kutatás 5000 felnőtt részvételével zajlott, akinek arról kellett beszámolnia, hogy reggelente milyen testhelyzetben szokott ébredni, és hogy az alvás abban a pózban mennyire volt pihentető a számára.

Mit mond rólunk alvási testhelyzetünk?

Bal oldalon fekve

Ez a pozíció volt a legnépszerűbb a válaszadók között, a megkérdezett emberek 36 százaléka a bal oldalán szokott aludni. A balosok közül 41 százalék marketing és reklám területén dolgozik, míg 37 százalékuk valamilyen helyi hatóságnál vagy az egészségügyben, negyedüknek pedig egyetemi végzettsége is van.

A legtöbb bal oldalon alvó 45-54 év közötti volt, de 25 százalékuk pont 45 és 54 éves volt.  Azalvásminőségére vonatkozó kérdésre 25 százalékuk úgy válaszolt, hogy éjszakájuk nyugodt és pihentető szokott lenni.

Sokat elmond rólunk, milyen pózban alszunk
Sokat elmond rólunk, milyen pózban alszunk

Jobb oldalon fekve

A megkérdezettek 34 százaléka a jobb oldalán tér esténként nyugovóra. A statisztikák szerint a jobbosok nagy valószínűséggel dolgoznak a szállítás, fuvarozás területén vagy valamilyen gyárban. Minden ötödik válaszoló 35 és 44 év közötti volt.

A megkérdezettek 7 százaléka masszív dohányos volt, aki nagy valószínűsséggel a kávét sem veti meg - minden tizedik jobb oldalon alvó ugyanis rendszeresen kávézik. Ez a csoport azonban kicsit rosszabbul alszik, mint balos társai, közülük ugyanis csak 22 százalék számolt be arról, hogy reggelente frissen és kipihenten kel fel.

Ön miben szokott aludni? Télen pizsamában, nyáron hálóingben vagy alsónadrágban? Bármelyik legyen is a válasz, tudnia kell, hogy rosszul teszi. Íme, hat meglepő ok, amiért érdemes lenne meztelenül aludnia.

Hason fekve

A résztvevők 12 százaléka alvás szempontjából a hasonfekvést preferálja, közülük a legtöbben 45 és 54 közöttiek. A hason alvók között a legtöbben a mezőgazdaságban vagy a halászati iparban dolgoznak. De a statisztikák arra is rámutattak, hogy a hason alvók között van a legtöbb iszákos is. Minden tizedik hason alvó arról számolt be, hogy naponta 7-10 egységnyi alkoholos italt szokott meginni. A hason alvás egyébként az egyik legkényelmetlenebb alvási pozitúra, a csoport mindössze 21,5 százaléka számolt be nyugodt éjszakákról.

Féloldalt, felhúzott térddel

A válaszolók 10 százaléka szokott féloldalt fekve, felhúzott térddel aludni. A legtöbben közüzemekben dolgoznak - mintegy 6 százalékuk energia- vagy vízüzemben. A féloldalasok általában 35 és 44 év közöttiek, négyötödük pedig nő. Az ebbe a csoportba tartozók negyede válaszolta, hogy reggelente pihentetőnek érzi az alvást.


Háton fekve

Ez a legnépszerűtlenebb alváspóz. A statisztikák szerint főleg az egyedülállók választják, akiknek nem kell megosztaniuk az ágyukat senki mással. A háton fekvők 9 százaléka egyébként azt mondta, hogy ebben a helyzetben karjaikat és lábaikat is széttárják: gyakorlatilag úgy néznek ki alvás közben, mint egy csillag.

Leginkább a fuvarozás és a logisztika területén dolgozók szokták ezt a pózt választani, legalábbis a válaszadók 6 százaléka ebben a két iparágban dolgozott. A háton alvók között van egyébként a legtöbb fiatal: sokan voltak közülük 25 és 34 év közöttiek. Érdekes, hogy úgy tűnik, az összes pozitúra közül ez bizonyul a legpihentetőbbnek, hiszen a háton alvók egyharmada nyugodt éjszakákról számolt be.

Forrás: Daily Mail

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a sok napsütést csak kevés felhő zavarhatja, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag