Ijesztő légzéskimaradás alvás közben: akár diétával is kezelhető?

Egy új kutatásból az derül ki, hogy a mediterrán étrend és a testmozgás kombinációja segít az alvási apnoé tüneteinek visszaszorításában. A gyakori, alvással összefüggő légzési rendellenesség a felnőtt népesség 2-4 százalékát érinti, ez az arány az elhízottak körében 20-40 százalékra is ugorhat, így a fogyás általában a javasolt kezelési terv szerves részét képezi.

A Krétai Egyetem kutatói 40 elhízott személyt vizsgáltak, akik obstruktív alvási apnoéban szenvedtek. A fele körültekintő diétát, a másik fele mediterrán étrendet követett a kutatási időszakban, és mindkét csoport tagjai fokozták testmozgásukat, így legalább naponta 30 percet sétáltak. Mindkét csoport tagjai folyamatos pozitív légúti nyomás kezelésben is részesültek, mely során alvás közben maszk segíti nyitva tartani felső légutaikat. A kutatók az alvási apnoé több tünetét is vizsgálták, például az agy elektromos aktivitását, a szemmozgást és a horkolást. Az alanyokat a kutatás elején és végén, hat hónappal később vizsgálták meg.

Az eredményekből az derült ki, hogy a mediterrán étrendet követő résztvevők mérsékeltebb apnoét tapasztaltak az alvás REM szakaszában, amely általában a teljes alvásidő 25 százalékát teszi ki. A mediterrán étrendet követők jobban kitartottak a diéta és a testmozgás növelése mellett, és a hasi zsír mennyisége is nagyobb mértékben csökkent.

E szűk körű kutatás javulást mutatott ugyan az alvási apnoéban szenvedő betegeknél az alvás egyik szakaszában, nem bizonyította azonban a betegség súlyosságának általános csökkenését. A szerzők úgy vélik, további, szélesebb körű kutatásokra lesz szükség a mediterrán étrend előnyeinek alaposabb megismeréséhez.

A tanulmány a European Respiratory Journal szaklapban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!