Az éjjeli éberség - a vörös fény is hat?

Amerikai kutatók kimutatták, hogy a cirkadián rendszer nem az egyetlen pálya, amely az éjjeli éberség meghatározásában részt vesz: a vörös fény, amely nem stimulálja a cirkadián rendszert, ugyanolyan hatékonyan fokozza az éjszakai éberséget, mint a kék fény, amely stimulálja a rendszert.

Mariana Figueiro, a New York-i Rensselaer Műszaki Intézet kutatója munkatársaival a különböző megvilágítási körülmények hatását vizsgálta.

"Mostanra kiderült, hogy a cirkadián rendszer maximálisan érzékeny a rövid hullámhosszú (kék) fényre, és elég érzékeny a hosszú hullámhosszú (vörös) fényre. Kimutattuk, hogy a vörös fény mérsékelt szintje befolyásolja az éberséget, és ennek a hatásnak más útvonalon kell bekövetkeznie, nem a cirkadián rendszeren keresztül" - nyilatkozta a kutató.

A cirkadián ritmus a különböző biológiai folyamatok körülbelül 24 órás ciklusát jelenti, mint például a maghőmérséklet, a melatonin szintézis vagy az alvás-ébrenlét viselkedés, ami hozzávetőlegesen 24 óránként ismétlődik, és amelyet legerősebben a természet fény-sötétség ciklusa szinkronizál.

Az éles fény közismerten növeli az éjszakai éberséget, az azonban sosem volt egyértelmű, vajon ez a fény által kiváltott éberség más idegi pályákon keresztül is bekövetkezhet, mint a cirkadián rendszer összetevői.

"Korábban is volt bizonyíték arra, hogy a cirkadián rendszer fény által kiváltott stimulációja fokozza az éjjeli éberséget, eredményeink azonban azt mutatják, hogy ezt a hatást nem csak a cirkadián rendszer közvetíti, hanem más mechanizmusok is" - mondta Figueiro.

A kutatás eredményei a BMC Neuroscience folyóiratban olvashatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!