„Tökéletes a kapcsolatunk, ezt az egyet leszámítva”

Egy több évtizedes házasság során nem meglepő, ha alábbhagy a kezdetben tomboló szenvedély. Mit tehet azonban a házastárs, ha a párja csak mással érzi jól magát az ágyban, válni azonban nem szeretne?

„A feleségem, akivel már 20 éve házasok vagyunk, bevallotta, hogy az utóbbi évben viszonyt kezdett egy másik férfival. Ezt azzal indokolta, hogy hozzám már egyáltalán nem vonzódik szexuálisan, csak ürességet, zsibbadtságot érez, amikor szexelünk. Ennek ellenére azt állítja, hogy ezt az egyet leszámítva tökéletes a kapcsolatunk” – kezdte beszámolóját egy elkeseredett férj, aki a The Guardian szakértőjéhez fordult tanácsért.

ideges középkorú férfi telefonál
Életben tartható egy házasság, ha az egyik félnek viszonya van valakivel, és nem is akarja azt befejezni? Fotó: Getty Images

„Nem akarja befejezni az affért”

A férfi leveléből az is kiderült, hogy hiába kérlelte a feleségét, a nő azt mondta, esze ágában sincs lezárni az affért, mert túlságosan élvezi a szexet új partnerével. „Ezzel mélységesen megbántott” – vallotta be a férj, aki ennek ellenére nem tervez válást, inkább a helyzet megoldására törekedne.

Szeretném, ha részt vennénk egy párterápián, hátha úgy sikerül rendbe hozni a dolgokat. A feleségem azonban ezt kategorikusan visszautasítja, szerinte csak időpocsékolás lenne. Úgy véli ugyanis, hogy ha egyszer elveszik a szexuális vágy két ember között, az már soha többé nem térhet vissza” – magyarázta a levélíró.

„Nem igaz, hogy a vágyat nem lehet újraéleszteni”

A tanácsot kérő olvasónak Pamela Stephenson Connolly pszichoterapeuta válaszolt, aki kifejezetten a szexuális problémák kezelésére specializálódott. Véleménye szerint durva tévhit, hogy az eltűnt vágyat már nem lehet újra feléleszteni – a sikerhez azonban elengedhetetlen, hogy mindkét fél hajlandó legyen dolgozni a javulás érdekében.

„Nekem úgy tűnik, te rendkívül nyugodtan viseled ezeket a megpróbáltatásokat. De vajon miért viseled el mindezt? Az egész kapcsolatotok erre a dinamikára épül?” – tette fel az elgondolkodtató kérdéseket a pszichoterapeuta. Hozzátette, szerinte is szükséges lenne egy párterápia, de ha a feleség továbbra sem akar ebbe belemenni, akkor egyéni terápiát javasol a férjnek. „Egyértelműen szükséged van a lelki támogatásra. Egy szakember legalább segíthet megtalálni a választ arra, hogy vajon miért engeded meg a feleségednek, hogy bántson” – fogalmazott.

„Feleségem elzárkózik a párterápiától. Mit tegyek?”
A párterápia segíthet rendezni a szerelmesek közötti konfliktusokat, ezáltal pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy egy pár rendbe tegye a kapcsolatát. De vajon mit tehetünk akkor, ha a partnerünk nem hajlandó eljönni velünk egy szakemberhez?

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!