Kilencven ország tudósai tanácskoznak a stresszről Budapesten

Kilencven ország több mint ezer tudósa vitatja meg augusztus 23. és 26. között Budapesten a stresszel kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeket - a tanácskozást Selye János, a stresszelmélet kidolgozója születésének centenáriuma tiszteletére rendezik. "Minden idők legnagyobb, a stresszel foglalkozó kongresszusa lesz" - tájékoztatta Csermely Péter, a Semmelweis Egyetem (SE) professzora, a Stressz Világkonferencia szervezőbizottsága elnöke az MTI-t. Hozzátette: ez a második ilyen jellegű konferencia, az elsőt tíz évvel ezelőtt Selye János születésének 90. évfordulója alkalmából rendezték. "A stressz jelenségét a maga komplexitásában a tudósok 1997 előtt soha nem tekintették át egy kongresszus keretében" - emelte ki a tudós. Ismertetése szerint Selye János (1907-1982) nem véletlenül centrális figurája ennek a kongresszusnak, hiszen ő volt az, aki gyakorló orvosként még az 1930-as években felismerte, hogy a "rengeteg betegség mögött valami közös húzódik meg", s a stressz fogalmát bevezette a tudományba. Csermely Péter kiemelte: nagyon szerteágazó tudományágról van szó. Vannak olyan tudósok, akik molekuláris szinten vizsgálják a sejteken, a baktériumokon belül a stresszt, mások a növényeknél. "Az éghajlatváltozás korában nagyon komoly gazdasági jelentősége van a stressztűrő növények nemesítésének" - mondta Csermely Péter. A tudós kiemelte az orvoskutatók munkásságát is, akik az emberi stressz különböző vállfajait vizsgálják. Az állandó stressz, az állandósult szorongás gyengíti az immunrendszert, ebből következően számos kórkép - daganatok, cukorbaj, szív- és érrendszeri betegségek, például a szívinfarktus, vagy a stroke (agyi infarktus) kiváltója lehet. "Ebből következik, hogy a halálokok döntő többsége összefüggésbe hozható azzal stresszes állapottal, amelyet nap mint nap átélünk" - hangsúlyozta Csermely Péter. A konferenciával kapcsolatban kiemelte, hogy 40 szekcióban 200 előadás hangzik el. Külön szekció foglalkozik például a baktériumok által elszenvedett stresszel. "Több szekció az emberi stresszre összpontosít, például molekuláris szinten vizsgálja, hogy a hormonok hogyan válaszolnak a stresszre, hogyan készítenek fel minket arra, hogy túllendüljünk ezen az állapoton" - mondta. Tájékoztatása szerint szó lesz a pszichoszociális stresszről, arról, hogy például a rákos megbetegedéssel járó stresszt hogyan tudja a beteg környezete oldani, segítve a gyógyulást. "A fogorvosi stresszről is szó esik majd, amit mindannyian átéltünk már, de olyan témák is szóba kerülnek, mint az öregedés és a stressz témaköre. Az emberek nehezen élik meg, amikor az idő múlásával egyre többet veszítenek korábbi képességeikből" - tette hozzá. Érdekességként megemlítette, hogy indiai kutatók a meditáció stresszoldó hatásáról tartanak majd beszámolót. Csermely Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a konferencia vendégei között lesznek egykori Selye-tanítványok is, akik elmondják, "milyen lehetett a tudós laboratóriumában dolgozni, s mit lehetett tanulni a mestertől". Ismertetése szerint a kongresszus és a Selye-centenárium alkalmából a Magyar Posta bélyeget bocsát ki, s művészeti kiállítással is megemlékeznek az évfordulóról. "A Budapest Galéria legnevesebb festőinket, szobrászainkat tudta megmozgatni felhívásával, hogy a centenáriumra a stressz témakörében valamilyen műalkotást készítsenek. Ebből kiállítás nyílik a kongresszus második napján" - közölte Csermely Péter.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
Betegségek, amelyek miatt ugorhat a jogosítvány – Sok sofőr érintett lehet
Gyomorrákot okozhat, mégis naponta isszuk – Riasztó felfedezést közöltek a tudósok
éjszakai lábgörcs
Ez segít, ha begörcsöl a lábad éjszaka – Íme a leggyakoribb kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +10 °C

A keleti országrészben kora délutánig felhős lesz az ég, majd ott is csökken a felhőzet. Másutt gyengén felhős, napos idő várható. A nap első felében a Dunától keletre, míg a késő délutáni, esti órákban a nyugati, északnyugati határ mentén néhány helyen kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északnyugati szél nagy területen megélénkül, helyenként erős széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 23 fok között alakul. Késő estére 11 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétvégére megszűnik a fronthatás, a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A kutya nem ehet főtt tojást. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered az ember legjobb barátját! Csokoládé, hagyma vagy tej: vannak ételek, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, mégis komoly veszélyt jelenthetnek a kutyák számára. Teszteld a tudásodat, és derítsd ki, felismered-e a leggyakoribb kockázatokat!
kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!