Hajléktalanszállóra hívták ki a mentőket – egy férfi esett össze váratlanul

Egy 60 év körüli férfi hirtelen összeesett egy fővárosi hajléktalanszállón.

Néhány nappal ezelőtt egy budapesti hajléktalanszállóra hívták ki a mentőket. Egy ott élő, 60 év körüli férfi minden előzmény nélkül összeesett. A lakók és az intézmény munkatársai a mentésirányító instrukciói mellett megkezdték az újraélesztést.

"Perceken belül a Kispesti Mentőállomás mentőgépkocsija érkezett a helyszínre Tóth József és Szőke Csaba bajtársunkkal a fedélzeten, akik átvették az életmentést, majd hamarosan mentőtisztikocsi is csatlakozott az ellátáshoz Örkényi Zsolt és Répási Dávid bajtársunkkal a Központi Mentőállomásról. A hosszas és emberpróbáló küzdelem után a férfi keringése visszatért, így a helyszíni emelt szintű ellátást követően végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők" - írta az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.

Az eset után egy szociális munkás és a beteg egyik lakótársa is levelet írt a mentőknek. Utóbbi azt írta, hogy félt, hogy előítéletekkel fog találkozni és félt, hogy nem kap megfelelő ellátást.

Nagyon gyorsan megjelent szirénázva egy mentő, kiugrott belőle két mentős, udvariasan köszönt nekünk és csak annyit kérdeztek: merre van a beteg (nem alkesz vagy csöves, hanem beteg). Magukhoz kaptak egy nagy csomó felszerelést és szaladtak be, mint a filmekben” - állt a levelében.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alma
Kiderült, sokan rosszul eszik az almát – Egy apró hiba terhelheti meg az emésztést
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Főként délelőtt fordulhatnak elő kevésbé felhős, napos tájak, majd délutánra mindenhol megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő. A keleti, délkeleti szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 14 és 16 fok között valószínű.Késő estére 4 és 10 fok közé hűl a levegő. Vasárnap enyhébb levegő érkezik, amelyet gyenge melegfronti hatás kísérhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!