Egyensúlyban kell élni ma már a stresszel

A hét végén tartották a II. stressz-világkongresszust, amelyről Csermely Péter biokémikus, a Semmelweis Egyetem munkatársa elmondta, a kongresszus az összefüggések, a nők és az ifjúság rendezvénye volt. A stressz elleni védekezés olyan molekuláris megoldására derült fény, amelyek például a gyógyszeripar slágerei lehetnek akár egy évtizeden belül. Elmondta, hogy megfigyelhető, hogy a folyamatos szorongás, a le nem küzdött stressz, a kilátástalannak tartott élethelyzet rontja az immunrendszer működését. Kedvez annak, hogy a szervezetünkben naponta képződő daganatos elváltozások némelyike megmenekülhessen az immunrendszer daganatölő hatása elől.

A jóléti államokban nem a stressz mértéke nőtt meg. A fájdalom elkerülésével, a mozgásszegény életmóddal megkímélik magukat az emberek a hasznos, védelmező stressztől. A milliós nagyvárosok túlburjánzásával, az információs zuhataggal egyre inkább kiteszik az emberek magukat a folyamatos stressznek. A stressz ellen ható gyógyszerek a védekező rendszerek erősödését, például a stresszfehérjék termelődését segítik majd. Nem helyettesítik a helyes, vagyis az egyedi és nem folyamatos stresszhelyzetek megelőzésére törekvő életmódot.

2007-08-28 10:37

Forrás: Magyar Hírlap

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!