Rákkeltő anyagok lehetnek a cipődön - ezért vedd le már a bejáratnál

Több okból is fontos lenne, hogy már a küszöbnél lehúzzuk a cipőnket.

A beltéri cipőiviselés hagyománya kultúránként eltérő. Az európaiak többsége megütközve nézi, amikor az amerikai sorozatok szereplői a lakásban is cipővel a lábukon járnak-kelnek, sőt a kanapéra is abban fekszenek fel. Japánban pedig még az európaihoz képest is szigorúbb szokások élnek a lakás higiéniájának megőrzésére, a szigetországban kiemelt figyelemmel választják szét a kültéri és beltéri ruházatokat, és a kettőt nem cserélik fel. A Science Alert cikke összefoglalta, miért is fontos, hogy a kinti lábbeli valóban kinti maradjon.

Veszélyes baktériumokat hordunk a lakásba a cipőnkkel

Amikor kitakarítunk, nem csak a szemmel is jól látható kosszal vesszük fel a harcot. A külvilágból rengeteg mikroszkopikus méretű szennyeződés (például baktérium, vírus és gomba, esetleg valamilyen káros vegyület) juthat be, amely az egészségünkre is veszélyt jelenthet. Ezek egy részét a cipőinkkel hurcoljuk be, ami nem annyira meglepő, ha belegondolunk, milyen koszos helyeken fordultunk meg bennük. Az Arizonai Egyetem tanulmánya szerint a cipők 96 százalékán kimutatható a coliform baktérium, amely gyakran megtalálható a székletben.

cipő
Több okból is fontos lenne, hogy már a küszöbnél lehúzzuk a cipőnket. Fotó: Getty Images

De 27 százalékon felfedezhető az E. coli baktérium jelenléte is. Ez a kórokozó a normális bélflóra legfontosabb tagja, a bélcsatornán kívüli szervekben azonban gennyes, gyulladásos kórfolyamatokat hozhat létre. Míg egyes E. coli törzsek ártalmatlanok, mások Shiga toxint termelnek, amely véres hasmenést okozhat, és hemolitikus urémiás szindrómához vezethet, ami egy potenciálisan halálos veseelégtelenséggel járó állapot. Az öt éven aluli gyermekek különösen ki vannak téve a veszélynek, mivel immunrendszerük még fejlődőben van, ráadásul sokszor vesznek fel a földről dolgokat, majd érintik meg a szájukat. 

Emellett a cipőnkkel behordhatjuk még a Clostridium difficile-t is, ami a kórházi fertőzések jelentős részéért is felelős. A kórokozó olyan álhártyás vastagbélgyulladást (álhártyás colitist) okoz, amely komoly hasmenéssel jár; beteg és gyenge emberekre nézve különösen nagy veszélye van.

Allergéneket és veszélyes vegyületeket is behordunk a lakásba

Tanulmányok kimutatták, hogy a kültéri lábbeliken peszticideket, gyomirtó szereket és nehézfémeket, például ólmot hordunk be – ezek mindegyike komoly egészségügyi kockázatot jelent, különösen a kisgyermekek és a háziállatok számára. A városi porban előforduló ólom különösen veszélyes a gyermekekre, mivel károsíthatja az agy fejlődését, és egész életen át tartó kognitív problémákat okozhat. Ezenkívül allergének, például pollen megtapadhat a cipőnk talpán, ami miatt az allergia és más légúti megbetegedések tünetei is felerősödhetnek a négy fal között. 

Még riasztóbb, hogy a cipőnkön azokat a rákkeltő vegyületeket is bejuttathatjuk a lakásba, amelyeket az aszfaltozás során alkalmaznak tömörítőanyagként. Egy amerikai tanulmány megállapította, hogy ezek a vegyi anyagok a háztartási porban is feldúsulnak – jelenlétük helyenként 37-szer magasabb volt a kültéren mért szintnél.

Azzal tehát, hogy már a bejáratnál levesszük a cipőnket, veszélyes vegyületektől óvhatjuk meg a saját és a velünk élők egészségét. Érdemes kijelölni az ajtó utáni 1-2 méterig egy területet, ahol mindenkinek ki kell bújni a lábbelijéből és egy benti papucsot húzhat. Ezt a területet pedig az átlagosnál is jobban tisztítsuk, fertőtlenítsük!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.