A stressz kedvez a ráksejteknek (2)

A stressz nemcsak megbetegít, hanem a legújabb kutatási eredmények szerint akadályozza a súlyos rákbetegek gyógyulását is. George Kulik és kutatócsoportja az Észak-Karolinai Wake Forest Egyetemen laboratóriumi körülmények között vizsgálta egyes ráksejtek kemoterápiában használt vegyületekre adott reakcióját az ismert stresszhormon, az adrenalin jelenlétében.

A kutatók prosztata- és mellráksejteket helyeztek különböző adrenalin koncentrációjú közegekbe, és így figyelték a tumorszövetek reakcióját a kemoterápiában használatos méreganyagokra.

A kemoterápia lényege, hogy az elfajult sejtek a sejtmérgek hatására beindítják saját "öngyilkos programjukat", az apoptózist, és elpusztulnak. Ha a sejt nem képes apoptózisra, folytatódik a korlátlan szaporodás, és a daganat növekszik. A kísérleti, stresszhormonnak kitett tumorsejtek pontosan így viselkedtek: az adrenalin egyszerűen kikapcsolta azt a fehérjét, amely jelt ad a "sejthalál program" futtatására. Ez a jelenség már olyan adrenalin koncentrációnál is megfigyelhető volt, amely érzelmi megterhelés, illetve tartósan fennálló stresszhelyzetek idején viszonylag gyakran kialakul az emberi szervezetben. Eddig a rákkutatók azt feltételezték, hogy a stressz és a rákbetegség közötti összefüggés az immunrendszer közvetítésével valósul meg. Az amerikai kutatók kísérletei most azt valószínűsítik, hogy sokkal közvetlenebb kapcsolat van a stressz és a rákbetegség megjelenése között.

A következő lépésben a kutatók élő szervezetben, állatkísérletek során szeretnék bizonyítani, hogy a stressz, amellett hogy elősegíti a daganatok kialakulását, akadályozza a kemoterápia hatékonyságát és a gyógyulást is. Ha ez bebizonyosodik, a rákos betegek kezelésében sokkal nagyobb súlyt kell, hogy kapjanak a különböző testi és lelki kikapcsolódást, ellazulást segítő technikák, emellett pedig szükség lehet az adrenalintermelést blokkoló gyógyszerek alkalmazására is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra