Meghökkentő dolgok, amik emelik a vérnyomást

Azzal valószínűleg senkinek sem mondunk újdonságot, hogy a sófogyasztás, ha túlzásba visszük, emeli a vérnyomást. Vannak azonban olyan dolgok is, amelyeknek, bár ugyanez a hatásuk, mégis kevesen tudnak róla. Lássuk, melyek ezek!

Egészségünk megőrzése érdekében kiemelten fontos, hogy ügyeljünk a vérnyomásunk kordában tartására. Amennyiben ugyanis túl magas a vérnyomásunk, extra terhelés nehezedik az erekre, a szívre és más szervekre, például az agyra, a vesékre és a szemre. Ennek következtében hosszú távon olyan komoly egészségügyi problémák alakulhatnak ki, mint a szívbetegség, a vesebetegség vagy a vaszkuláris (éreredetű) demencia.

A vérnyomásra számos tényező lehet negatív hatással, ezek között vannak ismertebbek (például a túlzott sófogyasztás), és olyanok is, amelyekről csak néhány ember tud. A webMD orvos által lektorált cikke az utóbbiakból gyűjtött össze néhányat.

Hozzáadott cukor

Azoknál, akik több hozzáadott cukrot fogyasztanak a megengedettnél, mind az első (azaz a szisztolés), mind a második (vagyis a diasztolés) vérnyomásérték megemelkedik. Vegyünk például egy 7 dl-es üdítőitalt: ennek elfogyasztása a webMD cikke szerint a vérnyomás szisztolés értékében 15 pontos, míg a diasztolés értékben 9 pontos növekedést idéz elő. Hozzáadott cukor egyébként manapság sajnos szinte mindenben lehet, a szószoktól, szirupoktól kezdve a joghurtokon át a reggelizőpelyhekig. Érdemes tehát figyelmesnek lenni vásárlásnál.

Magány

A tévhitekkel ellentétben a magány nemcsak lelkileg tehet tönkre minket, hanem testileg is – például azzal, hogy megemeli a vérnyomást. A webMD idéz egy vizsgálatot, amely során a kutatók arra jutottak, hogy a magukat legmagányosabbnak érző résztvevők diasztolés vérnyomásértéke 4 év alatt 14 ponttal emelkedett. A szakemberek úgy tartják, az elutasítástól és a csalódástól való folyamatos félelem, valamint a biztonságérzetünk miatti állandó aggódás megváltoztathatja a szervezetünk működését.

magas vérnyomás, vérnyomás emelkedése
Nem csak a só emelheti a vérnyomást. Fotó: Getty Images

Alvási apnoé

Azoknál, akik alvási apnoéban szenvednek, nagyobb eséllyel jelentkezik magas vérnyomás, illetve szívbetegség. Az alvási apnoé alvás közbeni légzéskimaradást jelent – a légzéskimaradás során az idegrendszer olyan vegyi anyagokat szabadít fel, amelyek megemelik a vérnyomást. Ráadásul ilyenkor kevesebb oxigénhez is jutunk, ami károsíthatja az érfalakat, megnehezíthetve ezzel a szervezet számára a vérnyomás szabályozását.

Fájdalom

Az akut (azaz a hirtelen fellépő) fájdalom „felpörgeti” az idegrendszert és megemeli a vérnyomást. Ezt a hatást megtapasztalhatjuk például akkor, ha az egyik kezünket jeges vízbe mártjuk, vagy áramütést szenvedünk el.

Gyógynövénytartalmú étrend-kiegészítők

A ginkgo bilobát, ginzenget, guaranát, keserű narancsot vagy orbáncfüvet tartalmazó étrend-kiegészítők megemelhetik a vérnyomást, sőt, befolyásolhatják egyes gyógyszerek – például a magas vérnyomás kezelésére szolgáló készítmények – hatását is.

Visszatartott vizelet

Meglepő, de azt is "megérzi" a vérnyomás, ha túl sokáig tartogatjuk a vizeletünket. Egy korábbi vizsgálat eredményeit ismertetve a webMD azt írja, a szisztolés vérnyomásérték átlagosan 4, a diasztolés pedig 3 ponttal emelkedett azoknál a középkorú nőknél, akik legalább 3 órán keresztül nem mentek ki a mosdóba. Nem véletlenül tanácsolják azt az orvosok, hogy a vérnyomásmérést érdemes vizeletürítés utánra időzíteni, amikor a vese üres.

Fehérköpeny-szindróma

Aki otthon mindig normális vérnyomásértékeket „produkál”, az orvosnál azonban megugranak a számai, annak valószínűleg fehérköpeny-szindrómája van. A fehérköpeny-szindróma gyakorlatilag a stresszre, idegességre, szorongásra utal, amit az orvosi vizsgálat vált ki. Tapasztalatok szerint az érintettek szisztolés értéke 10, diasztolés értéke pedig 5 ponttal is magasabb lehet akkor, ha nem a lakásuk nyugalmában, hanem egy rendelőben történik a mérés.

Kiszáradás

Amikor a sejtek nem jutnak elegendő vízhez, az erek összeszűkülnek. Ennek oka, hogy az agy jelzi az agyalapi mirigy felé, hogy szabadítson fel olyan vegyi anyagokat, amelyek összeszűkítik az ereket – aminek következtében megemelkedik a vérnyomás. Dehidratáció esetén a vesék működése is megváltozik: kevesebb vizeletet bocsátanak ki, hogy megpróbálják megőrizni a test folyadékkészletét, ami szintén arra készteti a szívben és az agyban lévő apró ereket, hogy jobban összeszűküljenek.

Hormontartalmú fogamzásgátlók

A hormontartalmú fogamzásgátló eszközökben olyan hormonok találhatóak, amelyek szűkítik az ereket, így van esély rá, hogy alkalmazásuk megemeli a vérnyomást (különösen azoknál, akik 35 évnél idősebbek, túlsúlyosak vagy dohányoznak). Lényeges tehát, hogy az említett eszközök használata esetén rendszeresen ellenőrizzük, ellenőriztessük a vérnyomásértékeinket.

Beszélgetés

Minél alacsonyabbak a nyugalmi vérnyomásértékek, annál magasabbra ugranak a számok, amikor beszélni kezdünk – függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk, vagy éppen hol tartózkodunk. A hatás akár percekig is fennállhat, de a szakemberek szerint nem az számít, hogy elkezdjük mozgatni a szánkat. Sokkal inkább az, hogy érzelmileg mennyire érint meg minket a téma, amiről a diskurzus folyik.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Sok napsütés várható általában kevés gomolyfelhővel. Az ország középső harmadában képződhet több gomoly, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban időnként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?