Magyar dinnye: mikor érkezik és melyik zamatos? – szakértő árult el kulisszatitkokat

A dinnye az egyik legnépszerűbb nyári gyümölcsünk, legyen az tízkilós görög, mézédes sárga vagy mag nélküli mini változat. A legtöbb helyen még import kapható, de vajon mikor érkezik a boltokba a hazai dinnye?

Várhatóan július elején indul a hazai dinnyeszezon, a népi hagyomány szerint pedig egészen Lőrinc napjáig, vagyis augusztus közepéig biztosan élvezhetjük a legnagyobb gyümölcsöt. Bár az árát addig még sok minden befolyásolhatja, a minőségéről már biztos információink vannak.

fiatal nő örül a dinnyének a piacon
A kisebb árusok fel is vágják. Fotó: Getty Images

„A szélsőséges tavaszi időjárás sok kihívás elé állította a magyar dinnyetermelőket, de a kitartó munkának köszönhetően kiváló minőségű lesz az idei kínálat” – árulta el kérdésünkre Kiss Ferenc, a dinnyenemesítéssel is foglalkozó ZKI Zöldségtermesztési Kutató Intézet termékmenedzsere. Hozzátette, egyelőre nagyrészt még import dinnyéket kapni a nagyobb áruházláncokban, de június végétől a fóliaházakban termesztett, július elejétől pedig már a szabadföldi magyar dinnye is kapható lesz.

A görög a sláger

Itthon lényegesen nagyobb területen termelnek a gazdák görög-, mint sárgadinnyét, hiszen a hazai árusok mellett a nyugat- és az észak-európai országokba is importálunk a kiváló magyar áruból – avat be a szakember. Van is miből: görögdinnyéből a várható termés 170-180 ezer tonna, miközben a hazai fogyasztás évek óta 110-120 ezer tonna körül alakul – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete, valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet közös közleményéből. Nem is beszélve arról, hogy mi magyarok is a görögdinnyét preferáljuk, abból is a kisebb, magszegény példányokat. Emiatt pedig folyamatosan nő a magnélküli dinnyék aránya a piacon.

Így válaszd ki a tökéletes darabot

Ha görögdinnye, akkor mindig felmerül a kérdés, hogy melyiket is válasszuk a kirakott hatalmas gyümölcsök közül. „Az érett dinnyének szépen kifeszült a héja és a hasa alja egy kicsit ki van sárgulva. Ettől nem szabad félni, mert nem azt jelenti, hogy napégett, csak megérett. Kopogtatva szépen pengő hangja van” – mondja Kiss Ferenc. A lékelés már régen kiment a divatból, hiszen a vásárlói igények is megváltoztak. Ami ugyanis az egyik vevőnek finom, a másiknak nem biztos, hogy ízlik – válaszolja a felvetésre, miszerint lékekkel már nem találkozni a piacon.

Ezért érdemes fogyasztani

A görögdinnye számos pozitív élettani hatásáról ismert, ráadásul megfelelően felvágva és kimagozva 7-8 hónapos korban már kínálható babáknak is.

  • Tele van C-vitaminnal, kalciummal, magnéziummal, rosttal és káliummal, de tartalmaz A-, B1-, B3- és B6-vitamint is.
  • Magas káliumtartalma miatt segíti a vesék munkáját, illetve csökkenti a vérben a húgysav koncentrációját. 
  • Mivel nagy része víz, aktívan részt vesz a folyadékpótlásban, hidratálásban, de támogatja az emésztést is. 
  • A behűtött dinnye segít csökkenteni a testhőmérsékletet, így megvédi a szervezetet attól, hogy túlságosan felmelegedjen a hőségben. 
  • Mivel sok benne a kálium és a magnézium, hatékonyan csökkentheti a vérnyomást, az erekre és érfalakra nehezedő terhelést is. 
  • A benne található karotinoidok emellett erősítik az érfalakat, megakadályozzák a vérrögök kialakulását, ez pedig a szívnek is jót tesz.
  • Magas az antioxidánstartalma, így segíti az oxidatív stressz elleni küzdelmet. 
  • A benne található nagyobb mennyiségű likopin aktív szerepet játszik bizonyos daganatos betegségek – mint a prosztata-, a mell-, a tüdő- és a vastagbélrák – megelőzésében. 
  • A dinnyében lévő arginin a női és a férfi libidónak is jót tesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!