A magas vérnyomás ezért veszélyes

Sokan azért legyintenek a magas vérnyomásukra, mert nem fáj, nem okoz tünetet, emiatt pedig úgy tűnhet, mintha nem is kellene foglalkozni vele. Azonban nem véletlenül nevezik az orvosok "néma gyilkosnak" ezt a betegséget.

A kezeletlen magas vérnyomás súlyos szövődményeire Dr. Sztancsik Ilona , a KardioKözpont kardiológusa hívja fel a figyelmet.

Agyér-elmeszesedés

Kezdetben még észrevétlenül meszesednek az agy kis erei, később pedig a feledékenység hívhatja fel a figyelmet a folyamatra. Az erek falára plakk rakódik le, ami miatt egyre csökken az átmérőjük, vagyis egyre kevesebb vért és tápanyagot tudnak az agy szöveteibe juttatni. Emiatt fokozatosan elhalnak a szövetek, és egyre romlik a memória is. A folyamat előrehaladottabb stádiumaiban már komoly koncentrációcsökkenés, szellemi hanyatlás következik be, végső soron pedig akár az egész személyiség is végérvényesen megváltozhat.

vérnyomás, magas vérnyomás, magasvérnyomás-betegség, szövődmények.
Nem véletlenül nevezik az orvosok "néma gyilkosnak" a magas vérnyomást. Fotó: iStock

Szívelégtelenség

Amikor a szív kisebb erei elmeszesednek és beszűkülnek , akkor a szív vér- és tápanyagellátása romlik. Kezdetben olyan általános tünetek tűnhetnek fel, mint például a fáradékonyság és a nehézlégzés. Idővel azonban a szív teljesítőképessége tovább romlik, és határozottabb, erőteljesebb panaszok jelennek meg. Erősen csökken a terhelhetőség, valamint alvásprobléma, lábdagadás és gyakori éjszakai vizelés jelentkezik. Súlyos problémára utalhat, ha már az ajkak és a körmök is lilás színűek lesznek. Ezt a stádiumot nem lenne szabad megvárni, már a kezdeti tünetekkel orvoshoz kell fordulni.

Agyvérzés (stroke)

Az előző betegségekkel ellentétben az agyvérzés tünetei a nagyon is feltűnőek. Erős, hirtelen megjelenő fejgörcs, hányinger, hányás, eszméletvesztés és féloldali bénulás utalhat arra, hogy nagy a baj. A stroke jóval nagyobb eséllyel alakul ki a magas vérnyomással küzdő betegek körében: az agyvérzés miatt elhunytak 60-80 százalékánál bizonyosodik be a korábban jelen lévő hipertónia.

Angina pectoris

A magas vérnyomás így hat a testre - kattintson!

A szív koszorúereinek elmeszesedése miatt a beszűkült erek kevesebb oxigént tudnak átereszteni, így időnként szorító mellkasi fájdalom léphet fel. Bár a - jellemzően fizikai terhelésre fellépő - probléma viszonylag gyorsan elmúlik, mindenképpen érdemes kardiológiailag kivizsgáltatni, hiszen a későbbiekben megnövelheti többek között a szívinfarktus kockázatát.

Agyi vagy szívinfarktus

Ha az agyban egy nagyobb ütőeret vérrög zár el, az érintett terület működésképtelenné válik - ez az agyi infarktus. A tünetek legtöbbször hirtelen jelentkeznek és az adott terület funkciójától függenek. Felléphet többek között beszédzavar, látászavar vagy végtagbénulás is. Ha pedig a szívben záródik el egy koszorúér, szívinfarktusról beszélhetünk. Ez ijesztő tünetekkel, például mellkasi fájdalommal, nehézlégzéssel, verejtékezéssel és félelemérzéssel jelentkezik. Ilyen esetben azonnal mentőt kell hívni!

A vese és a szem szövődményei

A magas vérnyomás miatt a vesében is károsodhatnak az erek. Ebben az esetben csökken a kiválasztás hatékonysága, súlyos esetben pedig akár veseelégtelenség is kialakulhat, amely kezeletlenül végzetes is lehet. A betegeknél a szem bevérzései is előfordulhatnak, de maga a bevérzés nem feltétlenül utal magas vérnyomásra. A piros bevérzések oka többnyire az, hogy az emelkedett vérnyomás megterheli az erek falát, a hirtelen kiugrás pedig akár azok megrepedéséhez is vezethet.

A szembevérzés alatt sokan az ijesztő, de ártalmatlan kötőhártyavérzést értik, ami azonban néhány hét alatt, következmények nélkül teljesen eltűnik. Ennél sokkal veszélyesebb lehet az üvegtesti vérzés, amely miatt - a vérzés sűrűségétől, mennyiségétől és elhelyezkedésétől függően - homályos folt jelenik meg a látótérben. Ennek és a súlyos látóideghártya-vérzésnek kivédése érdekében a betegeknek legalább félévente szemfenéki vizsgálaton és szemnyomásmérésen kell részt venniük. Emellett nagyon fontos a laborvizsgálat és a rendszeres vérnyomáskontroll is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra