Varázslatos gyógyulásokat díjaznak

Magyarországon 10-ből 8 gyermek tölt legalább egy éjszakát kórházban, ami nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is nehéz feladat. Idén is pályázat indult ezért, hogy a kórházban lévő, hosszabb betegségen áteső gyerekek szülei erőt meríthessenek a már meggyógyult gyerekek történeteiből.

Szülőként a legváratlanabb helyzetre is igyekszünk felkészülni, ez azonban - valljuk be őszintén - sokszor nem sikerül, és gyermekünk betegség vagy baleset miatt kórházba kerül. A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 2018-ban készült, 750 fős felmérése szerint 10-ből 8 családot érint, hogy a gyerek legalább egy éjszakát, közel kétharmaduknál pedig akár több napot is kórházban tölt. Márpedig ez a helyzet a gyerekeket és a szülőket egyaránt nehezen érinti. A K&H gyógyvarázs ezért idén ismét meghirdeti a "gyermekem varázslatos gyógyulásának története" című pályázatot, amelynek célja, hogy bemutassa a gyerekek példamutató élni akarását, a szülők tiszteletet parancsoló kitartását és az orvosok, ápolók fáradságos munkáját a gyógyulástörténeteken keresztül - ezzel hitet adva és példát mutatva az éppen hasonló helyzetben lévő családok számára.

Varázslatos gyógyulások történeteit díjazzák. Fotó: iStock
Varázslatos gyógyulások történeteit díjazzák. Fotó: iStock

November közepéig várják a történeteket

"A K&H gyógyvarázs program 16 éve a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, indulása óta közel 681 millió forint értékben, összesen 473 alkalommal támogatta új műszerekkel a gyermekegészségügyi intézményeket. A korszerű berendezések mellett azonban a lelki támogatás ugyanolyan fontos, nemcsak a gyerekeknél, de a szülőknél is. A családok ugyanis - teljesen érthető módon - nincsenek felkészülve arra, hogy legkisebb családtag kórházba kerül. Ha azonban szükség van rá, az erőt próbáló helyzetben a szülőknek is szükségük van a megfelelő lelki támogatásra, hogy azt érezzék, nincsenek egyedül. A saját helyzetükhöz hasonló gyógyulástörténetekből erőt merítve a gyermekük számára is több támaszt tudnak nyújtani, hiszen végső soron a cél az, hogy a kis betegek mielőbb meggyógyulhassanak, és újra teljes életet élhessenek családjuk és barátaik körében" - foglalta össze a program lényegét Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A pályázatra a szülők október 21. és november 15. között küldhetik be e-mailben gyermekük gyógyulásáról szóló, maximum 150 szavas történeteiket a www.khgyogyvarazs.hu weboldalon keresztül. A beküldött pályázatok közül a programban részt vevő médiapartnerek, az RTL Klub és a HáziPatika.com segítségével kiderül, melyik az a tíz legbátorítóbb történet, amelyik felkerül a program honlapjára. A végső nyertesekről online szavazás és a K&H dolgozói döntenek. A 3 nyertes szülő által megjelölt intézmény, egyenként nettó 1 millió forint műszertámogatásban részesül, gyermeke pedig egy óriásmacit vihet haza.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra