Útközben megálltak a mentők, hogy felvegyék a sérült kisfiú mamáját

Csuklósérülést szenvedett az óvodásban egy 5 év körüli kisfiú, és keservesen zokogni kezdett, amikor kiderült, hogy a mentők kórházba viszik őt. A síró gyereket nem volt könnyű megnyugtatni: végül csak úgy sikerült, hogy a kórházba menet megálltak az óvodás mamájának házánál, hogy a nagyi is elkísérhesse a rémült fiút.

Játék közben csuklósérülést szenvedett az az 5 év körüli kisfiú, akihez a hét elején hívták ki a mentőket egy Pest megyei óvodába. A legközelebbi mentőegység perceken belül a helyszínre ért, és a bajtársak gyorsan ellátták a sérült gyereket – számolt be a történtekről közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. Az igaz kihívás azonban még csak ezt követően jött.

mentőautó
Megálltak a mentők, hogy felvegyenek még valakit. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Keservesen zokogni kezdett

A mentők tájékoztatása szerint „a kis beteg hősiesen viselte a csuklósérüléssel járó fájdalmat”, amikor azonban megtudta, hogy a bajtársak kórházba akarják őt szállítani, eltörött a mécses. A tapasztalt mentőápoló és az óvónők is mindent elkövettek, hogy megnyugtassák a zokogó kisfiút, de ez nem is volt olyan könny feladat.

A nagymama volt a nyugalom kulcsa

A kis sérültet végül csak a nagymamája tudta megnyugtatni, akit a mentődolgozó telefonjáról hívtak fel. „Kiderült, hogy a nagyszülő ugyan körülbelül 15 kilométerre van a helyszíntől, útba esne a kórházba menet” – olvasható a posztban.

Az életmentők egyeztetettek a mentésirányítással, így a rádióban is behallatszott a kisfiú keserves, szívszaggató zokogása. A mentésvezető így végül megadta a rendkívüli engedélyt a mentőegységnek arra, hogy útközben megálljanak és felvegyenek még egy kísérőt (a pedagóguson kívül) a kisfiúhoz.

A kis hőst végül stabil állapotban, »kis kitérő« után a nagyi társaságában szállíthattak kórházba a mentők, ami alatt szintén nagyon bátran viselkedett” – közölte a mentőszolgálat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Tévhitek az egészségbiztosításról

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +10 °C

Hidegfront szakadozott felhőzete vonul végig az országon, emellett több órára kisüt majd a nap, ugyanakkor a délnyugati, déli megyékben felhősebb idő várható és elsősorban ott helyenként eső, záporeső előfordulhat. Az északias szél nagy területen lesz erős, főleg a nap első felében a Dunántúl magasabban fekvő részein, a Kisalföldön viharos széllökések is lehetnek. Délutánra veszít erejéből a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 25 fok között alakul, de a tartósabban felhős részeken hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. A légkörben tapasztalt melegedést melegfronti hatások kísérhetik, ami rossz hír a frontérzékenyek számára.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra