„A világ megmentése egy nagyszülővel kezdődhet”

Mesehősökkel fogott össze a világ a stroke ellen. A cél, hogy játékos formában megtanítsák a gyerekeknek, hogyan segíthetnek az agyi érkatasztrófa tüneteit mutató nagyszüleiken.

Egyes adatok szerint évente nagyjából 18 ezer magyar ember halálát okozzák az agyi keringési zavarok, és emellett további több tízezer ember bénul le a probléma következtében. A stroke gyakoriságát tekintve Magyarország a második helyen áll, ám az egész világon az agyi érkatasztrófa miatt szorulnak a legtöbben tartós ápolásra. Nem csoda tehát, ha egyre több hangsúly kerül a probléma megelőzésére és korai felismerésére - épp ez a célkitűzése a MESE-hősöknek is. Az itthon is egyre népszerűbbé váló, nemzetközi edukációs és prevenciós kezdeményezés jelmondata: „A világ megmentése egy nagyszülővel kezdődhet!”.

Sokan vesztik el nagyszüleiket a stroke miatt

A MESE-hősök (FAST Heroes) elnevezésű kezdeményezés a Macedóniai Egyetem Nevelési és Szociálpolitikai tanszékéről indult útnak, és azóta Magyarországon is egyre több gyerekhez juttatja el játékos formában az agyi érkatasztrófával és annak megelőzésével kapcsolatos legfontosabb információkat. Ezt azért tartják nagyon fontosnak, mert állításuk szerint a stroke az egyik fő oka annak, hogy a gyerekek elveszítik a nagyszüleiket. „A szomorú valóság az, hogy a legtöbb stroke-beteg nem kap kezelést, mert túl későn érkezik kórházba. Az emberek épségben és életben maradhatnak, ha gyors és akut ellátásban részesülnek” – olvasható a kezdeményezés hivatalos magyar weboldalán.

Mint tudjuk, minden szuperhősnek meg kell küzdenie legalább egy, világot fenyegető ellenséggel. A MESE-hősök – és velük együtt a gyerekek is – a Gonosz Vérröggel szállnak szembe. Erről a gonosztevőről azt kell tudni, hogy csendben, figyelmeztető jelek nélkül csap le, éppen ezért olyan veszélyes - olvasható az ismertetőben. Mint írják, a vérrög elzárja a vér útját az agyban, ennek következtében pedig nem kap elég oxigént és tápanyagot ez az igen fontos szervünk. Emiatt aztán megjelennek a stroke jellegzetes tünetei.

vérrög, nagyszülők, gyerekek, stroke, agyi érkatasztrófa, sztrók, MESE-hősök
A világ megmentése egy nagyszülővel kezdődhet. Fotó: Getty Images

Árulkodó, ha eltűnik a mosoly és az erő

A prevenciós és edukációs program megalkotói különös figyelmet fordítottak arra, hogy könnyen megjegyezhetővé tegyék, mire kell a legjobban figyelni stroke gyanúja esetén, illetve mit kell tenni ilyenkor. Már alapból a MESE-hősök elnevezés első része is egy mozaikszó, amely szuperhőseink nevére és a legfontosabb tudnivalókra egyaránt utal. Mosoly Misi, Erő Ernő és Szószátyár Szilvi segítségével minden gyerek agyába bevésődik, hogy ha a nagymama vagy nagypapa rosszul lett, akkor a mosolyra, az erőre és a szavakra kell fókuszálni. Az agyi érkatasztrófa három legjellegzetesebb tünete ugyanis a bénult arc, a gyenge kar és zavart, sokszor érthetetlen beszéd. Értesítő Emil karaktere pedig arra emlékeztet mindenkit, hogy a segítségkérés, a mentők kihívása ilyenkor a legtöbb, amit tehetünk - ezzel szó szerint megmenthetjük idős szeretteink életét.

De arra is kitaláltak egy egyszerű módszert, hogy a gyerekek megtanulják, milyen számot kell hívniuk, ha baj van:

  • az arc EGYIK oldala hirtelen lefittyed - 1
  • az EGYIK kar váratlanul elgyengül - 1
  • a KÉT ajak nem tud beszélni - 2

Ezek alapján tehát éles helyzetben is könnyen eszükbe jut majd, hogy a 112-es segélyhívószámon tudnak segítséget kérni a stroke jeleit mutató nagyszüleiknek.

Közös küzdelem a Gonosz Vérrög ellen

A MESE-hősök kezdeményezéshez itthon az Országos Mentőszolgálat is csatlakozott. A közösségi oldalukon megosztott rövid kampányfilmmel próbálják ők is minél több óvodáshoz és iskoláshoz eljuttatni a stroke-kal kapcsolatos legfontosabb információkat. Az életmentők és a szuperhősök még a nyári táborokban is megjelentek, hogy elmondják a gyerekeknek a Gonosz Vérrög legyőzésének titkát.

A gyerekek és szüleik azonban a MESE-hősök saját közösségi oldalán is hasznos tanácsokat és tippeket olvashatnak. Korábbi posztjaikban figyelmeztettek már egyebek mellett arra, hogy a stroke megelőzésében a dohányzás abbahagyása, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, valamint a cukorfogyasztás mérséklése is fontos szerepet játszik. A világ, pontosabban a nagyszülők megmentésének kulcsa azonban mégis az, hogy baj esetén időben cselekedjünk. Ha tehát a fenti tüneteket észleljük bárkinél, akkor gyanakodjunk agyi érkatasztrófára és tárcsázzuk a 112-t.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!