Tovább élnek, de kevesebbet keresnek az Unióban élő nők

Az Európai Unióban élő nők egészségi állapotáról készült áttekintő tanulmány, melyből többek között az is kiderül, hogy az öreg kontinensen kicsivel több férfi, mint nő él, a termékenységi arány egyre csökken, a várandós nők átlagéletkora és a várható élettartam azonban nő.

A 65-69 év közöttiek körében 2005-ben hozzávetőlegesen 15 százalékkal több nő élt az Unióban, és majdnem kétszer annyi volt a nők száma a 80 év fölötti korcsoportban is. A várható élettartam az összes európai országban magasabb a nők esetében, és ez a szám az Eurostat előrejelzései szerint a jövőben a tovább fog nőni.

A 2006-os adatokat alapul véve a nemek közötti várható életkorbeli különbség Litvániában a legnagyobb (11,7 év), Izlandon pedig a legkisebb (3,4 év), míg Magyarországon 8-9 év között változik.

A nőgyógyász szerint az adatok nem meglepőek: a fejlett országokban kisebb a nemek közti korkülönbség, ami részben az egészséges életmódra való törekvéssel, a leterheltséggel és nem utolsósorban az egészségügyi ellátórendszer fejlettségével magyarázható - kommentálta az adatokat Dr. Bárány János.

Érdekes adat, hogy az európai nők magasabb iskolázottsági szintet érnek el, mint a férfiak, ugyanakkor a 2006-os adatok szerint átlagosan 15 százalékkal kerestek kevesebbet férfi társaiknál.

Az egészségügyi problémák között továbbra is dobogós helyen áll a rák, a nőknél a mellrák vezeti a daganatos betegségek okozta halálozási listát. A tüdőrák miatti halálozás egyelőre gyakoribb a férfiaknál, de sajnos lassan a nők is kezdenek "felzárkózni".

Az adatokból kitűnik: nem lehet eléggé hangsúlyozni a szűrés fontosságát - mondja a nőgyógyász, aki azt javasolja, hogy a 40 év feletti nők kétévente menjenek el mammográfia-vizsgálatra és rendszeresen járjanak nőgyógyászati szűrésre is.

A tanulmány letölthető innen .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra