Súlyos orrüregi gyulladás esetén is hatékonyak a szteroidok

A Dundee-i Egyetem munkatársai szerint az orr- és orrmelléküregi gyulladás szteroidos tabletta segítségével kezelhető, azonban nem szabad megfeledkezni az igen komoly mellékhatásoktól sem.

Becslések szerint mintegy 32 millió amerikai szenved a krónikus orr- és orrmelléküreg-gyulladás tüneteitől, melyek orrdugulásból, fájdalomból és a szaglás elvesztéséből állnak, súlyosabb esetekben a kialakuló orrpolipok tovább ronthatnak a betegek állapotán.

Orrmelléküreg-gyulladásA kezelés első lépésében szteroidtartalmú orrspray használata javasolt, ezután érdemes próbálkozni az erősebb hatású tablettákkal, melyek bizonyítottan gyulladásgátló hatásúak. Fel kell arra is hívni a figyelmet, hogy ezek a szerek súlyos mellékhatásokkal rendelkeznek, használatuk megnöveli a csontritkulás és az álmatlanság kockázatát, illetve ronthat a fennálló asztma állapotán.

Dr. Sriram Vaidyanathan allergológus és munkatársainak vizsgálata szerint a rövid időtartamban alkalmazott szteroidtabletta képes csillapítani a tüneteket, mely a sebészi megoldás elkerülését is jelentheti. Az Annals of Internal Medicine márciusi számában megjelent tanulmány kitér arra, hogy a közepes és nagyméretű orrpolipokkal szemben nem hatékony a szteroidos spray, sokkal nagyobb hatás várható az orvosi felügyelet mellett alkalmazott, rövid időtartamú tablettás kezeléstől.

Vaidyanathan és munkatársai 60 krónikus orr- és orrmelléküregi gyulladásban, valamint orrpolipban szenvedő beteget tanulmányoztak. Két héten keresztül a véletlenszerűen elosztott betegek egyik fele egy szteroidos tablettát szedett, szemben a másik csoporttal, akik placebót kaptak. Ezután nyolc hétig mindkét csoport napi kétszer szteroidtartalmú orrcsepp-kezelésben részesült, újabb 26 hét pedig napi kétszeri szteroidos spray adagolásával telt el.

Azoknál, akik tablettás szteroidot is kaptak, a polipok mérete inkább mutatott csökkenési hajlamot, valamint a szaglókészség is nagyobb mértékben javult. A kutatók reményei szerint a jövőben az új protokoll hozzá fog járulni ahhoz, hogy a szóban forgó betegcsoport légzési és szaglási készsége visszatérjen a normális szintre.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!