Súlyos betegeknek ennyi adókedvezmény jár

Éves szinten több tízezer forint adókedvezményt is igénybe vehetnek azok a betegek, akik a rendeletileg meghatározott krónikus betegségek és fogyatékosságok valamelyikében szenvednek. Márpedig ezek köre igen széles, ezért érdemes figyelmet szentelni erre a lehetőségre.

Kik jogosultak a kedvezményre?

A személyi jövedelemadóról szóló törvény személyi kedvezményként említi azt a támogatást, amely a súlyosan fogyatékos magánszemélyek esetében csökkenti az összevont adóalap adóját. Ennek értéke évről évre növekszik, köszönhetően annak, hogy a mindenkori minimálbérhez igazodik. A 2017-es évben a minimálbér bruttó összege 127500 forint, ennek pedig havi szinten az 5 százalékára, azaz 6375 forintra jogosultak az érintett betegek. Mindez egy teljes évre kivetítve 76500 forintot jelent!

Jelentős adókedvezmény illeti meg a súlyos betegségben szenvedőket
Jelentős adókedvezmény illeti meg a súlyos betegségben szenvedőket

A vonatkozó kormányrendelet melléklete felsorolja az összes olyan betegséget, amely esetén a személyi kedvezményt igényelni lehet. (A lajstromot ide kattintva böngészheti át.) Minden betegséghez tartozik egy azonosító, az úgynevezett BNO kód , ami alapján könnyen meg lehet állapítani, fennáll-e a jogosultság az adókedvezményre. Szintén a kedvezményezettek közé tartoznak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek.

Szükséges feltételek

Ahhoz, hogy a személyi jövedelemadó bevallásában érvényesíthető legyen a kedvezmény, szükség van a megfelelő orvosi igazolásra. Ezt a kezelést végző szakambulancia vagy kórházi osztály szakorvosától lehet kérni, továbbá a jogosultságot megállapító leletek és ambuláns lapok birtokában a háziorvostól .

Melyek a legdrágább betegségek az állam számára ma Magyarországon? Íme, a tízes toplista.

Az orvosi igazoláson mindenképpen szerepeljenek:

- a súlyosan fogyatékos személy személyazonosító adatai, lakóhelye, adóazonosító jele;

- dátum az igazolás kiadásának időpontjáról;

- a fogyatékosság ideiglenes vagy végleges jellegének megállapítása;

- ideiglenes igazolás kiállítása esetén az igazolás hatályának megállapítása, dátuma;

- a kiállító orvos aláírása.

A rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülők számára nem szükséges külön orvosi igazolást beszerezni, továbbá azt a többi betegnek sem kell a nyilatkozathoz csatolni, de az 5 éves elévülési időn belül mindenképpen meg kell őrizniük. Egy esetleges ellenőrzéskor ugyanis szükség lehet rá.

Az adókedvezmény azokra a hónapokra igényelhető, amikor a betegség igazoltan fennállt. Jó hír, hogy az igénylést - legfeljebb öt évre - visszamenőleg is be lehet nyújtani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!